Keresés

Bezárják a ferencvárosi szegényiskolát

Bezárják a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány (SZERSA) fenntartásában működő iskolát Budapesten. Az iskolát évek óta vizsgálják, és nem először próbálják bezárni.

Az Oktatási Hivatal álláspontja alapján az iskola már hétfő óta nem nyithatna ki, de a vezetés ellenáll, mondta Orsósné Varga Mária, a SZERSA Alapítvány elnöke és Matiszloviczné Horváth Éva, az iskola igazgatója az ATV Start című műsorában. Orsósné arról tájékoztatott, hogy az ügyben Balog Zoltán emberi erőforrások miniszteréhez (EMMI) fordultak segítségért, és arra kérték, hogy bírálja felül a szerintük jogsértő határozatot.

A határozat azért jogszerűtlen az alapítvány szerint, mert a fővárosi kormányhivatal még 2014 januárjában elkezdett egy törvényességi vizsgálatot, és ezt a vizsgálatot a mai napig nem zárta le. Az iskolát egy évvel korábban is vizsgálták, és 2 alkalommal be is akarták zárni, de a döntést mindkét alkalommal megfellebbezték, az Oktatási Hivatal pedig új eljárásra kötelezte a kormányhivatalt. Azonban úgy tűnik, hogy az Oktatási Hivatal végül mostanra feladta, és hagyná, hogy bezárják az iskolát. Iskolát határozat nélkül nem lehet bezárni – mondja Orsósné.

Még 2013 júniusában a kormányhivatal akkori vizsgálata után az akkori fővárosi kormánymegbízott, Dr. Pesti Imre számos hiányosságra hívta fel a figyelmet. Kiderült, hogy 425 diákra mindössze 23 pedagógus jutott, amelyből 18-nak vagy a végzettsége nem volt meg, vagy nem azt oktatta, amihez mégis megvolt. A több mint 400 tanulóból nap mint nap csak 50-70 jelent meg az iskolában, miközben 425 diákra igényelték a normatívát. Hiányoztak a tárgyi feltételek is: nem voltak szemléltetőeszközök vagy tanműhely. A feltárt hiányosságok miatt a kormányhivatal úgy döntött, hogy 2014 július 28-i hatállyal törli a nyilvántartásból a SZERSA Oktatási Központot. Kiderült időközben,  hogy a Magyar Államkincstár is vizsgálatot tart, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig már büntető eljárást kezdeményezett. A talált törvénytelenségek miatt a kormányhivatal büntető feljelentést is tett.

Az ügyet egy elbocsátott tanár robbanthatta ki

Az FN24 2013 márciusi cikkében arról írt, hogy az iskola elleni vizsgálatok egy volt pedagógus feljelentéseivel kezdődtek. Tényi István azzal került a figyelem középpontjába, hogy a tanévnyitó előtt Bagdad bombázásáról küldött videót néhány diákjának, azzal a megjegyzéssel, hogy „nagyjából ez marad az iskolából”. A tanévnyitó elmaradt, a tanár ellen pedig közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt nyomozást indítottak a budapesti IX. Kerületi Rendőrkapitányságon. Az elbocsátott magyartanár akkor azzal magyarázta a videóhoz mellékelt kommentárját, hogy annyi helyen jelentette fel az iskolát, hogy ezek után könnyen bezárhatják az intézményt, vagyis nem sok marad belőle.

Tényi elmondása szerint 4 hónapot dolgozott az iskolában, ezalatt pedig áldatlan állapotokkal szembesült: „két hónapig nem volt kréta és fűtés, nincs elegendő tankönyv sem” – mondta, hozzátéve, hogy a papíron 425 diákot oktató intézménybe csak 50-60 járt be rendszeresen.

A tanár 2012 végén tette az első feljelentését, akkor az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közoktatás-irányítási főosztályán. A tanár a rendőrségen droggal való visszaélés bűntette miatt, a NAV bűnügyi főigazgatóságán pedig költségvetési csalás bűntette miatt is feljelentést tett.

Az iskolát ért vádakra Ócsai József, az intézmény ügyvédje akkor azt válaszolta, hogy van egy elbocsátott pedagógus, „aki különböző módon próbálja ellehetetleníteni az iskolát”. Az ügyvéd nehezményezte, hogy a kormányhivatal január közepén, a félévi bizonyítvány kiosztása előtt lefoglalta az intézmény valamennyi tanügyi nyilvántartását és iratát, többek között az osztálynaplókat és a bejegyzési naplókat a gyerekek törzslapjával együtt. Mivel másolatot sem hagytak, így a félévi bizonyítványt is csak késve tudták kiosztani.

Az üggyel kapcsolatban az Oktatási Hivatal az alábbi közleményt adta ki

„Az Oktatási Hivatal a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Közhasznú Alapítvány Oktatási Központja köznevelési intézmény súlyos jogszabálysértés miatt a nyilvántartásból való törlése tárgyában lefolytatott másodfokú eljárása során teljes mértékben a jogszabályi előírások szerint járt el. Az intézmény tanulóinak érdekei nincsenek veszélyben, mert annak megszűnése esetén Budapest Főváros Kormányhivatala kijelölte azon köznevelési intézményeket, amelyekben a tanulók folytathatják tanulmányaikat, és amely intézmények a tanulók átvételét nem tagadhatják meg.”

Az iskolában olyan hátrányos helyzetű, veszélyeztetett, és tanulási problémával küzdő diákok tanulnak, akik a különböző szakmák (kőműves, szakács, szociális gondozó, pincér) elsajátítása mellett érettségit is szerezhetnek.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!