A helyi menekülttábor bezárásáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök Debrecenben hétfőn. Azt mondta a tábort, nem is menekültek, hanem bevándorlók lakják, akiket haza kell küldeni.
„Nem fejleszteni kell, hanem be kell zárni, a benne élőket haza kell küldeni” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Debrecenben a helyi menekülttáborról a Vs.hu tudósítása szerint. A kormányfő szerint a táborban nem is menekültek, hanem bevándorlók laknak. A sajtótájékoztatón előzőleg Papp László polgármester arról beszélt, hogy a kormány ne bővítse a menekülttábort, mert az problémákat okoz. Erre regálta a fentieket a kormányfő.
Orbán éles határvonalat igyekezett vonni a menekültek – akiket szerinte Magyarország mindig is befogadott – és a bevándorlók között, akik jobb életet akarnak, de egyből törvénysértéssel indítanak, amikor illegális határátlépéssel érkeznek. Szerinte ezt Brüsszel miatt nem lehet büntetni, ezért harcot kell vívnia.
Magyarországon a KSH adatai szerint 2o15 első három hónapjában 33 452 ember adott be menekültkérelmet, közülük 29-en kaptak menekült-, 96-an oltalmazotti- és hárman befogadotti státuszt.
A magyar kormány bevándorlókkal kapcsolatos politikája is napirenden lesz az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban kedd délután. Az ülésen Orbán Viktor is részt vesz.