Keresés

Siófoknyi embertömeg árasztotta el az országot

Péntek délelőtt kezdődött a parlamentben az a vita, amit Rogán Antal fideszes frakcióvezető kezdeményezett, témája pedig a bevándorlás. A kormánypártok és a Jobbik a riogatásra helyezte a hangsúlyt: szerintük Magyarország hamarosan egy óriási menekülttáborrá változik majd, jönnek a járványok, a menekültek gyakran rühesek. Az ellenzék szerint semmi másról nincs szó, mint, hogy kellett egy új ellenségkép, közben az emberek meg éheznek.

A vitában a kormánypártok végig azt hangsúlyozták, hogy milyen veszélyekkel jár, ha a menekültek továbbra is Magyarországon keresztül próbálnak elérni más uniós országokat. Egészen addig mentek, hogy ha így megy tovább, az egész ország egyetlen, hatalmas menekülttáborrá változik. A Jobbik ezen felül még azzal is riogatott, hogy járványok és fertőzések törnek majd ki a menekültek miatt. Az ellenzék szerint csak arról van szó, hogy sikerült a Fidesznek egy új ellenségképet találni, amihez megint kapcsolódhat egy újabb szabadságharc.

A Fidesz szerint az idegenrendészeti eljárásra szükség van, az illegális bevándorlókat el kell fogni, ellenőrzés alatt tartani, majd visszaküldeni oda, ahonnan jöttek. Azok az országok, ahonnan a menekültek érkeznek biztonságos országok: nincs háború, nincs éhezés. Ezek az emberek azért jönnek, mert jobb megélhetést keresnek. Mindenféle úti okmány és vízum nélkül jönnek, már akkor törvényt sértenek, amikor így elindulnak otthonról. A probléma befolyásolja a magyar emberek biztonságát, ezért azonnali és határozott lépésekre van szükség. Több kormánypárti képviselő is előjött a számokkal: a mai napig több mint harmincezer főt fogott el a rendőrség tiltott határátlépés miatt, nagy többségük koszovói, akik azonnal kérték, hogy menekültként ismerjék el őket. Míg az Európai Unióban 2013-ban 30, addig nálunk 800 százalékkal nőtt a menedékkérelmek száma. Csak idén egy siófoknyi embertömeg árasztotta el déli határainkat.

De a számok előkerültek akkor is, amikor a kormánypárti politikusok hosszan és tételesen sorolták, hogy mennyibe is került a magyar államnak egy bevándorló ellátása. A Fidesz ugyanis minden emberről gondoskodik, aki Magyarország területén gondoskodásra szorul. A kérdés az: a magyar emberek adóforintjaiból áldozzunk-e még ennél is többet azokra az illegális bevándorlókra, akik a megélhetés miatt jönnek hozzánk.

A mai vitanapra azért volt szükség, hogy kiderüljön: támogatják-e a parlamenti képviselők, hogy ellenőrzés alatt legyenek tartva az illegális bevándorlók, és ki lehessen őket utasítani az országból. Erre keresik ma a választ, és az emberektől is ezt szeretnék megtudni, ezért indították el a nemzeti konzultációt. Ha az EU nem hajlandó lépni, akkor a magyar kormánynak kell, még ha ennek az is ára, hogy konfliktusba kerülünk az unióval.

A következő évek egyik legsúlyosabb társadalompolitikai kérdése lesz a  menekültek ügye – mondta Kósa Lajos. A fideszes képviselő szerint jelenleg nincs olyan uniós tagállam, aki sikerrel kezelné ezt a problémát, még a nagyon megengedő Svédországban is felgyújtják az utcákat. Amikor a menekültek elhagyják Magyarországot, egyből rosszhiszeművé válnak. Kósa szerint, ha valaki szerint ezzel nem kell foglalkozni, az a homokba dugja a fejét, ez a súlyos kérdés nem oldódik meg magától. Kósa szerint nem kéne keverni a szezont a fazonnal: a menekültstátuszt kérők és a kivándorlók között különbség van.

Természetesen felszólalt Rogán Antal is, aki azt mondta: Brüsszel jelenleg bevándorláspárti, és amíg ez megváltozik, addig Magyarország lehetetlen helyzetbe kerül. Rogán szerint nagyon egyszerű a megoldás: őrizetbe vétel, ellenőrzés alatt tartás, majd minél hamarabb kiutasítás.

A Jobbik nagyon örül, hogy végre vita van erről a nagyon fontos témáról. Z. Kárpát Dániel szerint a bevándorlók közül nagyon sok a bűnöző, azonosíthatatlan elemekkel vannak tele a menekülttáborok is. A kormány ne csak a szavak szintjén keményítsen be, hanem tegyen is. A jobbikos képviselők ezen felül még annyit tudtak hozzátenni a vitanaphoz, hogy hosszasan sorolták azokat a fura nevű betegségeket, amiket a menekültek majd elterjesztenek Magyarországon, majd később azokban az országban is, ahová készülnek. A rühesség talán még a legkisebb gond, ami jöhet: olyan járványokra van kilátás, amik hosszú évek óta nem bukkantak fel az uniós tagállamokban, de most az illegális bevándorlóknak hála, újra fertőznek. A magyar egészségügy már így is nagyon leterhelt: kik fogják a menekülteket ellátni, meggyógyítani?

A szocialisták arra használták fel a mai vitanapot, hogy újra elsorolják, milyen nyomor uralkodik az országban. Előkerült Habony Árpád Gucci táskája, a megvágott szociális segélyek, a munkanélküliség, a szegénység miatt az országot tömegesen elhagyó fiatalok.

A mai bevándorlásról szóló parlamenti vitanap valójában a legkevésbé sem a bevándorlás-politika vagy menekültügyi szabályozás körüli vitáról szól, sokkal inkább az elmúlt hetek kormányzati lejárató kampányának része – írja pénteki közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. A civil szervezet a migrációs szakemberek a bűnbakkeresés, az idegengyűlölet szítása helyett a hatékony és a jogállami értékeket is tiszteletben tartó eljárásokban látja a megoldást, ezért nyilvános szakmai vitára hívja a kormányt.

Előzmények

A menekültek ügyét Orbán Viktor vette elő a közelmúltban, amikor Párizsban, a Charlie Hebdo lap elleni merénylet emléknapján azt nyilatkozta, nem akarja, hogy Magyarország a bevándorlók célpontjává váljon. Azóta Rogán Antal frakcióvezető már többször is hangsúlyozta, hogy Magyarország nem tudja fogadni az ide érkező bevándorlókat, ezért szerinte aki jön, azt rögtön őrizetbe kell venni.

Orbán Viktor pedig később egészen odáig ment, hogy azt mondta, nem hagyja, hogy Magyarország menekülttáborrá váljon. Akormánypártok nemzeti konzultációt is kezdeményeztek a kérdésről. A pénteki vitát Rogán Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra címmel kezdeményezte.

Eközben menekültügyi szervezetek levelet írtak az országgyűlési képviselőknek, amelyben azt állítják, hogy a kormány félreértelmezi a számokat, és embertelen gyakorlatot folytat. Erről bővebben itt olvashat.

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!