Keresés

Beterelik a gyerekeket a szakképzésbe, közben azt is lebontják körülöttük

A következő tanévben a kormány tervei szerint már egyetlen olyan szakma sem lesz, amit az ország összes megyéjében korlátozás nélkül támogat az állam.

“Az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége.”

Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta két évvel ezelőtt, 2014. őszén a Siemens képzési központjának budapesti megnyitóján. Akkor a közoktatás átalakításának első körein már túl volt a kormány, államosították az iskolákat, bevezették a Kliket, átvariálták és államosították a tankönyvpiac nagy részét.

A következő nagy feladat, a miniszterelnök idézett mondatával összhangban, a szakképzés átalakítása volt. Ebben fontos szerep jutott Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara vezetőjének, aki Orbánhoz hasonlóan egy ideje már mondogatta, hogy meg kell erősíteni a magyar szakképzést – írja a 444.hu cikke.

Az oktatási rendszer az elmúlt években úgy alakult át, hogy az érettségivel szemben egyre inkább a szakképzést, a közismereti tárgyakkal (mint például a magyar vagy a matematika), a szakmai gyakorlatot helyezte előtérbe.

Sokféle aggasztó eredménye van az előbb felsorolt átalakításoknak, és idén az is kiderült, hogy hiába a kormány minden igyekezete, a családok csak nem akarják gimnázium helyett szakiskolába küldeni a gyerekeiket. Augusztusban a Magyar Nemzet közölt számokat az egyes iskolák kihasználtságáról, ezek szerint 2016-ban

  • a 8 osztályos gimnáziumi helyek 93 százaléka,
  • a 6 osztályos gimnáziumi helyek 89 százaléka,
  • a 4-5 osztályos gimnáziumi helyek 74 százaléka,
  • a szakközépiskolai helyek 56 százaléka,
  • és a szakiskolai helyek 38 százaléka volt betöltve.

Ezek alapján valószínűleg kevesen mondanák, hogy a kormány törekvése, amiben a gimnáziumokból a szakképzés felé próbálja terelni a gyerekeket, sikeres volt. Lehet, hogy ennek a helyzetnek a felismerése, vagy az oktatásra költött pénzek csökkentésének újabb állomása, de a 2017/18-as tanévre tervezett szakképzési keretszámokból látványos változásokat lehet kiolvasni.

Minden évben kijön egy kormányrendelet, „x/y tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről” néven. A kormány ebben határozza meg, hogy középfokon, szakközépiskolában, szakiskolában milyen szakmákat lehet tanulni. Egész pontosan azt, hogy megyénként

  • melyek azok a szakmák, amiket korlátlan mennyiségű gyerek tanulhat állami támogatással,
  • melyek azok, ahol keretszámot állapítanak meg,
  • és melyek azok, amiket egyáltalán nem támogatnak.

Ettől persze ma fizetős iskolában szinte bármit lehet tanulni, de az a szülőknek súlyos százezreibe kerül félévente, amit nem mindenki engedhet meg magának.

A kevésbé tehetős családok számára nagyon is sok múlik azon, hogy lakóhelyük közelében milyen szakmát lehet állami támogatással tanulni, ez nagyban meghatározza a gyerekek lehetőségeit.

Amikor 444.hu összevetette a 2016/17-es tanévre vonatkozó számokat a 2017/18-as év terveivel, akkor több változás azonnal látszott.

Idén volt négy szakma, amit az országban bárhol, bármennyien tanulhattak. Ez az

  • épület- és szerkezetlakatos,
  • gépi forgácsoló,
  • hegesztő,
  • és ipari gépész.

A jövő évi tervek szerint viszont ez nem így lesz, a 2017/18-as tanévben már egyetlen olyan szakma sem lesz, amit az ország összes megyéjében korlátozás nélkül támogat az állam.

Sőt, eddig villanyszerelőket, kőműveseket, fűtésszerelőket, ácsokat, CNC-gépkezelőket ha nem is minden megyében, de az ország nagyon nagy részében korlátlanul képeztek. Idén még 14 olyan szakma volt, amit 15 vagy több megyében lehetett korlátozás nélkül tanulni. A 2017/18 tanév tervei szerint a leginkább támogatott szakma a szerszámkészítő, azt 13 megyében lehet korlátlanul tanulni, ami azért elég jelentős visszalépés az idei tanévhez képest. Azt írják a csökkenéssel kapcsolatban a tervezetben, hogy a

  • 2016/17-es 726-ról
  • 2017/18-ra 458-ra

csökken a korlátlanul támogatott képzések száma. A korlátozott keretszámos képzések viszont emelkednek, 2460-ról 2685-re.

A pénzkivonást a javaslatban később is megemlítik:

„a tavalyi évre vonatkozó szakmaszerkezeti döntés kormányrendeletével összevetve a költségek várhatóan alacsonyabbak lesznek.”

A teljes cikket elolvashatja itt.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!