Nagyon drágán készült el a Budai vár egyik látványosságának szánt játszótér, de az ott játszó gyerekek és szüleik életét tüskék és állandó balesteveszély keserítette meg. Elkészülte után tíz hónappal be is zárták.
Sok helyen beszorulhat a gyerekek feje, nyaka, keze, lába, nincsen megfelelően rögzítve a függőhíd, a tető és a létrák, instabil a torony és a lengőhíd, túl alacsony a mellvéd, éles, szálkás elemek, csavarok, drótvégek állnak ki a játékokból, a földet borító mulcsól pedig tüskék, amik gyulladást okozva belefúródnak a gyerekek bőrébe…, és a sor még folytatódik a 444.hu cikkében.
Az idázett megállapításokat egy nyílt közbeszerzés nélküli megbízással, 40 millió forintért megépített csili-vili budai várbeli játszótérről tette több szakértői vizsgálat. A vizsgálat díját az aggódó szülők fizették, akik korábban hiába jelezték a folyamatasoan tapasztalt problémákat a Budavári Önkormányzatnak.
Miután azonban a pár hete elkészült a szakértői véleményeket elköldték az önkormányzatnak, az bezáratta a tavaly ősszel ünnepélyes keretek között átadott játszóteret – derül ki a 444.hu írásából.