Keresés

Belenyúl a kormány az oktatásba, de nem mondják meg, mit akarnak vele

Több ponton is belenyúlna a kormány a köznevelési törvénybe, derült ki egy csütörtökön megjelent módosítócsomagból. Megszüntetnék a magántanulóságot, ami eddig a jómódú családok menekülőútja és a problémás gyerekek zsákutcája volt egyszerre. Azt viszont nem tudni, mi lesz helyette, a szöveg alapján az is lehet, hogy minden marad a régiben. Közben módosítanák a két éve elfogadott Taigetosz-törvényt is, és egyéni fejlesztést írnak elő a tanulási zavaros gyerekeknek. Kérdés, szakemberek híján mire mennek vele.

A köznevelési törvényt több ponton is módosító javaslatot nyújtott be az országgyűlésnek csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A javaslat, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) állított össze, két igazán fontos intézkedést tartalmaz, az ezekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat szedjük most össze.

A törvényjavaslat egyik lényegi eleme, hogy megszünteti a magántanulói jogviszonyt. Ez azonban valószínűleg nem jelenti azt, hogy a törvény életbe lépése után az eddig valamilyen okból az iskolán kívül tanuló diákok mind visszaülnek az iskolapadba. Jön az “egyéni munkarenddel rendelkező tanuló” státusz, amiről azonban a törvénytervezet szövege nem árul el sok konkrétumot.

Ami kirajzolódik belőle, az az, hogy míg a felmentés az iskolai jelenlét alól korábban igazgatói hatáskör volt, az új szabályok szerint az intézményvezetőnek – más szereplők mellett – már csak véleményezési joga lenne ebben. Azt, hogy ki lehet egyéni munkarendű tanuló, majd egy állami szerv fogja eldönteni, de hogy pontosan melyik, arról később rendeletben dönt a kormány.

Azon kívül nem sokat tudni az egyéni tanrendről, hogy ugyanúgy osztályozó vizsgákon kell majd számot adniuk az így tanuló diákoknak a tananyag elsajátításáról. Például azt sem, hogy ehhez milyen segítséget kell majd kapniuk az iskolától. Annyi biztos: ahogy korábban a magántanulói státuszt, úgy az egyéni tanrendet is évente felülvizsgálja majd az illetékes hatóság. A törvény életbe lépésekor már magántanulói státuszban lévő diákok iskolai munka alóli felmentését felülvizsgálják majd, hogy eldőljön, ki folytathatja egyéni tanrendű tanulóként.

Az intézkedés értelmezését nehezíti, hogy a javaslatot kidolgozó Emberi Erőforrások Minisztériuma a sajtó kérdéseire sem közölt semmilyen részletet a törvénymódosítással kapcsolatban, így azt sem lehet tudni, a magántanulásra vonatkozó változtatások milyen céllal kerültek a javaslatba.

Az még nem old meg semmit, ha elzárjuk a szelepet

Lannert Judit oktatáskutató,  a TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ igazgatója is csak találgatni tudott, amikor a javaslattal kapcsolatban kérdeztük.

Szerinte az egyéni tanrend engedélyezésének központi, állami hivatali hatáskörbe vonása a nagyobb kontrollról szól, ami érthető válaszreakció arra, hogy “a magántanulói státusszal eléggé visszaéltek az elmúlt években minden oldalról”.

A magántanulói státuszt eredetileg azoknak találták ki, akik különböző okokból (betegség, beilleszkedési zavarok, családi problémák, külföldre költözés, sport- vagy művészeti karrier miatt) nem tudnak bekapcsolódni a hagyományos iskolarendszerbe, a tankötelezettségüket így az iskolán kívül teljesíthetik. A Magyarországon magántanulóként tanuló 7-8 ezer diák között persze sok ilyen gyerek is van. Mostanra azonban két másik csoport is erősen jelen van ezen a területen.

Az egyik azoké a gyerekeké, akiket a szüleik azért minősíttették magántanulóvá, mert így szerették volna kiemelni őket a merevnek, poroszosnak gondolt közoktatásból. Esetleg megelégelték, hogy tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeik nem jutnak egyről a kettőre a hagyományos iskolában.  Ezek a szülők aztán maguk alapította, vagy már létező, tandíjas “magántanulói csoportokban” taníttatták tovább a gyerekeiket. Ezzel – az állam szempontjából – csak az a baj, hogy kialakult az oktatásban egy olyan szürkezóna, ami mind foglalkoztatási, mind minőségbiztosítási szempontból szinte teljesen ellenőrizhetetlen, és mindennek a magántanulói státusz az alapja.

A másik pedig azoké a diákoké, akik olyan krónikus magatartásproblémákkal rendelkeznek, hogy az amúgy is erőforrás-hiányos iskolák könnyebbnek látják, ha iskolán kívül, magántanulói státuszban tanulnak náluk ezek a gyerekek. Ennek szükségességéről a szülőket is meg kell győzniük, ami nem olyan nehéz feladat. Ahogyan egy korábbi, a témával foglalkozó cikkünkben írtuk, az esetek többségében a szülő maga is belefáradt, hogy folyton a gyereke vállalhatatlan viselkedéséről kell hallania. És fél is attól, hogy ha magatartása miatt kirúgják, nem lesz másik iskola, ami felveszi a fiatalt.

Ennek a két folyamatnak a visszafordítására lehetne jó Lannert Judit szerint a törvényjavaslat, ami akár üzenet is lehetne, hogy az oktatásirányítás a befogadóbb, a gyerekek közötti különbségekre érzékenyebb iskolát szeretne. Erre azonban nem sok minden utal. Márpedig, Lannert szerint, ha a mostani reformok mellett a közoktatásban nem indul el érezhető minőségi javulás, akkor azok csak tovább növelik az iskolarendszeren belüli feszültségeket. “Lehet a szelepeket bedugni, de akkor a gáz csak tovább gyűlik bent, és előbb-utóbb robban.”

Hasonlóan vélekedik egy hazai egyetem neveléstudománnyal foglalkozó kutatója is, aki szerint az egyik legnagyobb kérdés, milyen hatással lesz a törvény a magántanulói csoportok kérdésére. A neve elhallgatását kérő kutató – aki egy ideig maga is egy magántanulói csoportba járatta erősen diszlexiás gyerekét – úgy látja: a kevés, tényleg progresszív tanulócsoportot leszámítva a csoportok többségében nincs meg a megfelelő szakértelem a valamilyen tanulási, vagy beilleszkedési nehézségekkel rendelkező gyerekek tanítására. Márpedig ilyen gyerekekből van szerinte a legtöbb a tanulócsoportokban.

Szerinte szerint fontos lenne, hogy ezek a gyerekek visszaintegrálódjanak az iskolákba, de ehhez az iskolai környezetnek is gyökeresen meg kellene változnia, hogy ne erővel kelljen megszüntetni  – az egyébként az iskolarendszer hibáira reagáló –  magántanulói csoportokat, hanem okafogyottá váljon a létezésük.

A magántanulás területén várható változásokkal kapcsolatban két iskolaigazgatót is megkérdeztünk. Azt mondták, hivatalos úton semmilyen tájékoztatást nem kaptak a várható változásokról. Pedig több részletre is kíváncsiak, de leginkább arra, hogy mit vár majd el az iskoláktól az új szabályozás.

Eddig a tanuló szükségleteitől függően változó heti óraszámban kötelező volt iskolai foglalkozásokat biztosítaniuk a magántanulók számára. Hogy ez hogy változik az egyéni munkarendű tanulóknál, arról még semmit nem lehet tudni, pedig az egyik iskolaigazgató szerint három magántanuló felkészítése már egy egész tanári állásnak megfelelő óraszámot is igényelhet. Bár a törvény, ha elfogadják, csak jövőre lép életbe, a jelenlegi tanárhiányos közoktatásban minél hamarabb tudniuk kellene, a mostanihoz képest mekkora plusz munkaterhet jelenthet majd az oktatásirányítás mostani lépése.

Javítanának a Taigetoszon

A kormány a módosítócsomaggal korrigálná két évvel korábbi, Taigetosz néven elhíresült intézkedését is. Akkor megtiltották a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő (BTMN) gyerekek osztályzás alóli felmentését. Ők olyan diákok, akiket a diszlexia, a diszgráfia vagy a diszkalkulia valamilyen enyhébb formájával diagnosztizáltak, ami megfelelő fejlesztéssel és tanítási módszerekkel nem kellene, hogy zavarrá váljon. (A súlyosabb tanulási zavarokkal küzdő gyerekeket hívják SNI-seknek, vagyis sajátos nevelési igényűeknek).

A felmentés eltörlését sokan gyerekellenesnek minősítették, és bár bizonyos esetekben tényleg lehettek káros következményei, ez valójában erős túlzás volt. A visszafogottabb kritikák inkább azt mondták: tényleg jobb a gyereknek, ha nem mentik fel az osztályzás alól, de akkor biztosítani kellene a megfelelő egyéni fejlesztést is. Hasonlóra jutott egy alkotmánybírósági (AB) határozat, amely szerint garantálni kellene “a tanulók egyéni képességeikhez igazodó fejlődését”.

A kormány is erre az AB-határozatra hivatkozik most, amikor fejlesztő pedagógiai ellátás keretében tenné kötelezővé a BTMN-es gyerekek tantárgyi felzárkóztatását és készségfejlesztését. A javaslatban azt írják, utóbbit fejlesztő pedagógusnak kell végeznie.

Attól, hogy leírjuk, még nem teremnek pedagógusok

Kérdés, lesz-e valódi hatása a törvénymódosításnak akkor, ha nincs elég szakember.

BTMN-es gyerekekkel fejlesztő pedagógusok és gyógypedagógusok is foglalkozhatnak. Az előbbi egy szakirányú továbbképzéssel megszerezhető papír, bármelyik pedagógus számára elérhető. Az utóbbi külön egyetemi végzettséget igényel, viszont nemcsak BTMN-es, hanem SNI-s gyerekekre is érvényes.

Gyógypedagógusból annak ellenére sincs elég, hogy Rétvári Bence államtitkár áprilisban azt mondta, 2010-ben még 5700-an dolgoztak gógypedagógusi és konduktori munkakörben, most pedig 9500-an. Csakhogy közben 

  • tömegével nő az SNI-s gyerekek száma (a növekedés okairól itt írtunk),
  • sokszor gyógypedagógusokat alkalmaznak fejlesztő pedagógusi munkakörben is,
  • a gyógypedagógusok egy része meg sem jelenik a közoktatásban, sokan speciális intézményekben dolgoznak, és csak a legsúlyosabb zavarokat tudják ellátni, ha egyáltalán.

Gyarmathy Éva pszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatója szerint Budapesten is előfordul, hogy még egy SNI-s óvodásnak sem jut logopédus. “Ismerek olyan esetet, amikor az óvoda elvileg vállal SNI-s gyerekeket, de egyetlen logopédusuk volt, ő pedig felmondott”. Ha a súlyosabb eseteket sem sikerül mindig ellátni, az enyhébb nehézségekkel küzdő, BTMN-es gyerekeknek végképp kevés segítség jut. Így viszont az ő problémáik is súlyosabbá válhatnak.

Ezért adná magát, hogy minél több tanárt képezzenek ki fejlesztő pedagógusnak. “A jövő pedagógusainak kicsit fejlesztő pedagógusoknak és gyógypedagógusoknak is kell lenniük. Ha így lenne, képesek lennének megoldani enyhébb eseteket, és foglalkozni például beszédhibás gyerekekkel. De a pedagógusok még mindig úgy jönnek ki a felsőoktatásból, hogy csak szabadon választható módon hallanak ezekről a problémákról. Aztán ha odakerül eléjük egy ilyen gyerek, legfeljebb kísérletezni tudnak”. Azért van pozitív példa is, Gyarmathy ismer olyan óvodapedagógust, aki megszerezte ezt a végzettséget, így az összes érintett gyereket el tudja látni.

Enélkül viszont úgy látja, a módosítás inkább arra lesz jó, hogy lehessen ujjal mutogatni az iskolákra: nem teljesítik a feladatukat. “De hogyan teljesítenék, ha nem kapnak hozzá pénzt, paripát, fegyvert?” – kérdezte.

Márkus Eszter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának dékánhelyettese nagyon jó döntésnek tartja a módosítást, de szerinte “két éve kellett volna azt mondani, hogy csak akkor szüntetjük meg az osztályzás alóli felmentést, ha már lesz felkészült szakembergárda. Így viszont eltelt két év, a gyerekek sok helyen nem kaptak segítséget, legfeljebb rossz jegyeket, és most hiába írják bele a törvénybe, még mindig évekbe telik a szakemberek kiképzése”. Pedig előzetes hatásvizsgálattal, megvalósíthatósági elemzéssel és felkészüléssel elkerülhető lett volna a baj. “Sajnos napjainkban gyakran születnek hirtelen döntések, amikre a rendszer nem tud felkészülni, és a tanulók elesnek a segítségtől, amire szükségük van”.

Szerinte is az lenne a legkönnyebb megoldás, ha az állam ösztönözné a tankerületeket, hogy küldjenek minél több tanárt államilag támogatott fejlesztő pedagógusi továbbképzésre, ami jóval rövidebb, mint a gyógypedagógusi képzés. Mégis úgy látja, az iskolák egy részében, már ahol egyáltalán felmerül ez a kérdés, inkább gyógypedagógus szakra küldenek egy-egy tanárt, hogy el tudják látni a BTMN-es és az SNI-s gyerekeket is. Két legyet akarnak ütni egy csapásra, de ez nem feltétlenül válik be:

“Ismerek egy tanítót, aki pontosan így került gyógypedagógus szakra, és most attól tart, hogy ha végzett, a fenntartó átirányítja majd a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézménybe, ahol csak SNI-s gyerekek vannak. Utána legfeljebb utazó gyógypedagógusként térhet vissza az iskolába, de a fejlesztő pedagógusi munkakör betöltésére már nem lesz ideje” – mondta. Vagyis az enyhébb tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek megintcsak segítség nélkül maradhatnak.

A szülői szabadság aránytalan korlátozása?

A bármiféle társadalmi egyeztetés nélkül benyújtott törvényjavaslat nem csak a magukat első számú célcsoportnak érző tanulócsoportokat háborította fel. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) blogján reagálta a hírre, “súlyos jogkorlátozásnak” nevezve a magántanulói jogviszony eltörlését.

Nem vitás, hogy az állam bizonyos mértékig beleszólhat abba, hogy a szülők hogy nevelik a gyereküket – például azzal, hogy tankötelezettséget vezet be, vagyis hogy minden gyereknek kötelező tanulnia, méghozzá az állam által meghatározott tananyagot. Helyes az is, hogy az állam ingyenesen működtet egy egész intézményrendszert, ami elvégzi ezt az oktató-nevelő munkát. De az már nagyon súlyos jogkorlátozás, ha mindenkit arra kötelez, hogy vegyenek részt ebben a rendszerben. A szülő szabadságának arra legalábbis ki kell terjednie, hogy eldönthesse: iskolába járatja a gyerekét vagy otthon tanítja, esetleg a rendszeren kívüli magántanulói csoportot szervez neki.

– írják, majd hozzáteszik: ha a parlament elfogadja ezt a szerintük alkotmánysértő jogszabályt, “jogi eljárást indítunk a jogszabály megsemmisítése érdekében”.

Címlapi kép: Magócsi Márton
Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!