Keresés

Beáraztak cigánynak, huligánnak

Kitűnő tanuló volt, matekversenyekre járt, mégis a leggyengébb csoportba osztották be – ma ő Magyarország első roma neurológusa. A hátsó padban ült, gyakran egyedül – ma az ő arcát látjuk moziplakátokon. E két cigány fiatalon kívül több mint száz romát támogatott a Roma Oktatási Alap, akik a pénteki gálán részesültek elismerésben a kiemelkedő tanulmányi eredményük miatt.

“Ahogy mentem fölfelé az oktatási rendszerben, úgy koptak ki mellőlem a romák. Talán sokukban volt tehetség, de keveseknek adódott meg az, mint nekem, hogy a családjuk és a tanáraik támogatták őket. Sajnos az egyetemen nem volt egyetlen roma évfolyamtársam sem” – mondta a 26 éves Pukoli Dániel, Magyarország első roma származású neurológusa a Roma Oktatási Alap által szervezett gálán.

A Roma Education Fund nemzetközi szervezet minden évben, április 8-án, a nemzetközi roma napon hirdeti meg az ösztöndíjprogramját, 13 országban. Ezzel roma származású főiskolásokat, egyetemistákat támogatnak (évente fejenként 8oo euró értékben), illetve a tandíját is kifizetik annak, akit fizetős képzésre vettek fel. Magyarországon idén 11o diák nyerte el az ösztöndíjat. Ebben az évben először a lányok vannak abszolút többségben: összesen 8o-an. Legtöbben jogi és egészségügyi karon tanulnak, de vannak, akik pedagógusnak, mérnöknek, közgazdásznak készülnek.

_HDA7169Roma Oktatási Alap | Fotó: Hajdú D. András

“Színésznő vagyok, de még soha nem izgultam ennyire egész életemben, mint amikor az ösztöndíjasok elé kellett kiállnom beszélni, mint jó példakép” – mondta Farkas Franciska, a Viktória című, svájci prostituáltakról szóló film főszereplője. “Engem is támogatott a szervezet, nélkülük nem lennék ott, ahol vagyok. De most már ez egy általános dolog. Sok a roma diplomás most már, ez egyre elterjedtebb. Már megszületett a felfedezés: nincs más, mint a tanulás. Úgyhogy ez már nem olyan különleges dolog, hogy ezt még egyszer elmondjam, hogy fontos a tanulás – ezt a cigány fiatalok már tudják maguktól is” – mondta Franciska. Hozzáteszi azt is, hogy a tanulás nemcsak a mélyszegénységben élő romáknak, hanem a mélyszegénységben élő, többségi társadalom tagjainak is felemelkedési lehetőséget nyújt. “Elég sztereotíp kép van még mindig rólunk a média miatt, ezért kéne több ilyen rendezvény. Hogy minél több helyen lehessen látni, hogy a jó példák valójában nem is olyan különlegesek, hanem egyre gyakoribbak.”

A gálán három fiatal mesélte el a saját történetet, és látta el jó tanácsokkal azokat a roma diákokat, akik idén nyerték el az ösztöndíjat.

Pukoli Dániel, 26 éves, neurológus

“Szegeden tanultam az orvosi egyetemen, idén szeptembertől kezdtem dolgozni az egri kórházban. Ez egy szklerózis multiplex központként is működik, én pedig ezt a betegséget kutatom évek óta, ebből írtam a tudományos diákköri pályamunkámat, és ebből doktorálok jelenleg.

_HDA7327Pukoli Dániel | Fotó: Hajdú D. András

Erdőtelken, egy Heves megyei településen nőttem föl, halmozottan hátrányos helyzetűként. Édesanyám hármunkat nevelt egyedül, nyolc osztályt végzett, varrónőként dolgozott, de ennek ellenére – vagy talán épp ezért is – minden áron azon volt, hogy tanuljak. Ment is minden, mint a karikacsapás, egészen harmadik osztályig. Kitűnő voltam, matekversenyekre küldtek. Negyedik osztályban három részre választották szét az osztályt, a matektudás alapján. Az A osztályba kerültek a legjobbak, a B-be a közepesek, a C-be pedig a leggyengébbek. Mit gondoltok, én melyik osztályba kerültem? Így van, a C osztályba. Az A osztályba egyetlen egy cigány sem került. Na ez volt az a pont, amikor teljesen más irányt vehetett volna az életem. Lehettem volna egy valaha szép reményű, nyolc osztályt végzett mukanélküli is. Viszont szerencsém volt, mert volt egy osztályfőnököm, aki támogatott abban, hogy kitűnővel felvételizzem az egri ciszteri gimnáziumba, és ott az igazgatónőtől kezdve egészen a tanárokig mind-mind támogatókra találtam.

Amikor 99 százalékos matek érettségit írtam, az első gondolatom az volt, hogy örülök, a második pedig az, hogy ott, annak idején negyedik osztályban mégsem nekik volt igazuk. Tisztában vagyok a képességeimmel, de tisztában vagyok azzal is, hogy a családomnak és a tanáraimnak köszönhetem, hogy itt állhatok előttetek diplomásként, orvosként. Nektek, ösztöndíjasoknak azt tudnám tanácsolni, hogy egy piacképes diplomával nemcsak egzisztenciát tudtok teremteni magatoknak, hanem hasonló sorsú társaitoknak, és a többségi társadalomnak is példát tudtok mutatni.”

Schuller Csaba, 31 éves, az ELTE mesterszakos szociológus hallgatója

“Ha nekem 1o évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy itt fogok állni, felvállalva az identitásomat, biztos, hogy kinevetem. Én mindig el tudtam bújni a nevem mögé, ha bármi atrocitás ért, mivel félig sváb vagyok. Édesanyám állami gondozottként nőtt fel, egyedül nevelt fel a bátyámmal kettőnket, egy 28 négyzetméteres lakásban. De nem akarok a sanyarú, Twist Olivér-i gyermekkoromról beszélni, mert gondolom, nagyon sokan vagytok, akik komoly küzdelmeken keresztül értetek ide. Ebből kifolyólag, hogy viszonylag nagy szegénységben nőttem föl, kamaszkoromra elég sok probléma halmozódott föl bennem, ami nem mindig volt kompatibilis az oktatási rendszerrel, így volt lehetőségem Szekszárd számos iskoláját megtekinteni kívülről, belülről. A végén sikerült egy asztalos szakmunkás bizonyítványt szerezni.

_HDA7343Schuller Csaba | Fotó: Hajdú D. András

Varázslatos karrierlehetőségek álltak előttem, egy vidéki kisvárosban. Lehettem volna árokásó, mezőgazdasági napszámos, különös kötődést érezhettem volna az alkohol iránt, meg elmehettem volna a seregbe. Én a sereget választottam, a sorkatonaság után bent maradtam szerződéses katonának, összesen nyolc évig. Lövészkatona lettem Szolnokon, szolgáltam Afganisztánban is fél évet. Nagyon sokat köszönhetek a seregnek, ott érettségiztem, ott csináltam a nyelvvizsgámat, a seregben is igyekeztem intellektuálisan aktív életet élni, olvasni.

Akkor kezdődött a cigány identitásom megélése. Túlvoltunk akkor egy Olaszliszkán, előttünk volt még egy Veszprém és a romagyilkosságok, a hadsereg pedig a társadalom tükre: ott is nagy volt a feszültség, hihetetlenül dühösek voltak a bajtársaim. Talán ketten voltunk romák a századnál. Egyre többet konfrontálódtam, egyre többet vitatkoztam. Egyre többször álltam oda cigányként, és egyre inkább úgy éreztem, hogy a hadsereg egy olyan kötött pálya, ami számomra nem nyújt megfelelő perspektívát, és az élet más területén hasznosabb emberré válhatok. Jelentkeztem az ELTE-re, először szociális munkás szakra. Dolgoztam intravénás szerhasználókkal, alacsonyküszöbű intézményekben, hajléktalan ellátórendszerben. Aztán később nagyobb struktúrákban kezdtem el gondolkodni, ezért kerültem szociológia mesterszakra. Jelenleg a sport emancipációs lehetőségeit vizsgálom.

Rengeteg munkát kell befektetni, én azt gondoltam, hogy a múltamból, ebből a dühből, ebből a tenni akarásból táplálkozva elérhetem a céljaimat. Köztársasági ösztöndíjas lehettem, hogy kari TDK-t nyertem, hogy tudományos folyóiratban publikálhattam. Sokszor találkoztam az életem során azzal, hogy cigányként megpróbáltak beárazni, külvárosi szegény gyerekként, huligánként – ezt soha ne fogadjátok el. Mindig menjetek tovább. Ha ti lesztek a legjobbak, azt nem lehet lenyomni.”

Farkas Franciska, színésznő

Édesanyámról szeretnék beszélni, mert miatta vagyok itt, ahol vagyok. Ő az, aki igazán nagyot ugrott nálunk, első generációs értelmiségi. Cigánytelepen született, házban, nem is kórházban. Ő tényleg a mélyszegénységből jött, és ő akkor, egyedül rájött arra, hogy nincs már út, csak a tanulás. Ő az, aki megmutatta nekem azt, hogy nyitni kell a világ felé, nyitni kell az emberek felé. El kell fogadni, ha valaki más, vagy hogyha valaki másképp néz rád. Ezt neked kell elfogadnod, neked kell nyitottabbnak lenned. Mindig, amikor valamit kérdeztem tőle, idézettel válaszolt, mert nagyon sokat olvasott. Ő mondta nekem ezt is: “Embertől ne várj újat, korlátaikat hagyd nekik. Te híd is vagy, és folyó is vagy. Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek,  de szárnyad is van, repülni tudsz. Így föléjük emelkedhetsz.”

_HDA7297Farkas Franciska | Fotó: Hajdú D. András

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!