Van egy kisváros, az északnyugat-bulgáriai Lom, ahol a város legtöbb lakója kizárólag roma fodrászoknál csináltatja a frizuráját. A helyi roma fodrászok között vannak, akik büszkén mutogatják szalonjukban a bekeretezett mesterlevelüket, és olyanok is, akiknek semmilyen papírjuk sincs a tudásukról, de kora tizenéves koruk óta vágják-festik a környékbeliek haját. „Nekünk, cigányoknak a vérünkben van ehhez a tehetség” – mondják. A lomi roma fodrászok tapasztalataiból egy olyan város képe rajzolódik ki, ahol a mindennapi életben nincs helye a különbségtételnek romák és nem-romák között.
Bár az oktatásra fókuszáltunk, a bulgáriai Lomban készült roma integrációs riportunk során érdekes dolgot tudtunk meg az északnyugat-bulgáriai kisvárosról.
Majdnem az összes fodrász roma a 25 ezres kisvárosban.
A településen élő, a lakosság majdnem felét kitevő roma kisebbség egyik közösségi vezetője hozta fel ezt a romák helyi beágyazottságának példájaként, mi pedig kaptunk az alkalmon, hogy három napos ott tartózkodásunk alatt felkeressük ezeket a fodrászokat. Heten mesélték el az Abcúgnak történetüket: fiatalok és tapasztaltabbak, akik kisvállalkozóként elismert szereplői a kisváros életének.
Azis, Bulgária jelenleg egyik legnépszerűbb énekese, egy roma popsztár a névadója Marian fodrászüzletének, amit mindössze egy hónapja nyitott Lom városközpontjának szélén, nem messze a város mellett folyó Dunától. A 33 éves férfi persze nem most kezdte a szakmát, az új üzlethelyiség nem az első szalon az életében. „14 éve dolgozom fodrászként” – mesélte, mikor meglátogattuk a munkahelyén.
A szakmát a dél-bulgáriai Sandanski városában tanulta, ahol két évet töltött az életéből. „Dolgozni mentem oda, mert errefelé nem sok munkát talál az ember. Egy szabóságban vállaltam munkát, közben pedig beiratkoztam egy fodrásztanfolyamra” – mondta Marian, aki mihelyt elvégezte a képzést, visszatért Lomba, hogy megnyissa élete első szalonját. „Nem volt kérdés, hogy visszatérek ide. Sandanskiban, ha cigány vagy, alacsonyabb rendűként kezelnek. Itt, Lomban semmi ilyet nem érzek. Nincs diszkrimináció, semmi különbség nincs a romák és bolgárok között.”
Marian üzlete mostanra annyira kinőtte magát, hogy három fodrászt foglalkoztat a szalonjában. A férfi és felesége, akik épp lombikprogramban fogant ikreket várnak, Marian vállalkozásának köszönhetően ki tudtak költözni a roma negyedből. Most a városközpontban laknak.
Saját szalonjában találkozunk a 48 éves Elena Nikolajevával is. A Lom főutcájának számító sétálóutcán található üzlethelyiséget nem csak ő használja: manikűrös végzettségű lánya a szomszéd asztalnál ápolja-festi a körmöket. Elena születése óta Lomban él, a fodrászkodást pedig 16 évesen kezdte, persze papír nélkül, különböző szalonokban dolgozott. A középiskola végeztével aztán hivatalos mestervizsgát tett, ami ma is ott függ a szalonja falán.
„Szeretem Lomot, mert nyugodt város, mindenki ismer mindenkit” – mondta Elena, aki kérdésünkre azt is elárulta, hogy a kliensei többsége bolgár. Ő és családja Mariannal ellentétben még az egyik roma negyedben (mahalában) élnek, és nem is terveznek elköltözni onnan. Ott alakítottak ki kényelmes otthont maguknak, minek hagynák ott – vélekedett a mosolygós nő.
Milan és Szaska családi vállalkozásként működtetnek fodrászatot Lom belvárosában, egy igazi fodrász házaspár. Milan a katonaévek alatt tanulta meg a borbély szakmát, majd a leszerelés után egy helyi szalonban kezdett el dolgozni. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Szaskát, aki akkor még barátkozott a gondolattal, hogy a vágyott orvosi hivatás helyett hajvágásból kell majd élnie. „A legjobb diák voltam a középiskolában, de a szüleimnek nem volt lehetősége rá, hogy anyagilag támogassanak a tanulmányaimban. Akkoriban pedig még nem nagyon voltak ösztöndíjak” – mondta a korai negyvenes éveiben járó nő, aki aztán némi idő elteltével belenyugodott a helyzetbe, és élvezni kezdte a szakmáját.
Milannal hamarosan, 1994-ben saját szalont nyitottak Lomban, amire Milan úgy emlékszik, mint a legnépszerűbb fodrászat a városban úgy 1994 és 1997 között. Aztán a hely tulajdonosának más tervei lettek az üzlethelyiséggel, a szalonnak pedig költöznie kellett. Milan és Szaska ekkor vásárolták meg a mostani szalont, hamarosan pedig a felette lévő lakást is lehetőségük nyílt megvenni, ahová aztán nem csak ők, de egy külön lakrészbe Szaska idős édesanyja is beköltözött.
Akkoriban nagyon jól ment az üzlet, nem úgy, mint most. „Sok ember külföldre költözött, és úgy érezzük, inkább a szegényebb emberek maradnak itt. Ők pedig gyakran a fodrászon spórolnak” – magyarázta Milan. A házaspár ezt is számításba vette, mikor kialakították az árakat: ők dolgoznak az egyik legolcsóbban a városban – nagyjából ezer forintnak megfelelő leváért -, és külön kedvezményük van az időseknek, vagy azoknak, akiknek rövid a hajuk.
Milannak így is másodállást kell vállalnia már egy ideje, hogy megéljen a család. Egy közeli gyárban vállal műszakokat.
Semmiféle papírja nincs fodrász végzettségről Slavi Mirovnak, mégis tele volt vendéggel az üzlete, mikor szerda kora este ellátogattunk hozzá. A szalonban ülők mind a barátai voltak, és a fodrász-karrierje is így kezdődött – barátok hajával. „13 éves voltam, amikor az első hajvágásomat csináltam” – mesélte nevetve, majd hozzátette: úgy tíz éve kezdte profi módon űzni a szakmát. Nyitott egy kis szalont a városközponttól nem messze, és igyekszik segíteni is a hozzá hasonló autodidakta fodrászoknak. Tapasztalatot és klienseket gyűjthetnek azzal, hogy Slavi szalonjában dolgoznak.
„Nekünk, romáknak vele született tehetségünk van a hajvágáshoz” – fogalmazott Slavi, és nem ő az egyetlen, aki ezzel magyarázta nekünk, miért működik olyan sok roma fodrász Lomban.
Slavi egyik tanítványa, pártfogoltja Ivajlo, aki még csak 21 éves, mégis egy éve saját szalonja van, szintén Lom belvárosában. Neki sincsen semmilyen fodrász végzettsége, de nem is kérték tőle sohasem, hogy mutasson papírt a tudásáról. „Ehhez van tehetségem, mint sok más romának” – mondta.
Karrierje három éve kezdődött, amikor hajvágásra ment egy barátja szalonjába. „Épp ballagási időszak volt, és szükség volt valakire, aki hajat és sminket csinál az ügyfeleknek. Megkérdeztek, lenne-e kedvem hozzá. Én elvállaltam, és a főnöknek tetszett a munkám, így megtartott” – mesélte Ivajlo. Amikor egy összetűzés miatt eljött ebből a szalonból, elszegődött Slavihoz, aki „bátorságot adott nekem ahhoz, hogy folytassam a szakmát”.
Mikor elég saját kuncsaftot összegyűjtött az önállósodáshoz, a fiú megnyitotta saját üzletét.
Dolgozott darukezelőként egy környékbeli gyárban, és eladóként egy szupermarketben, mielőtt – teljesítve édesanyja álmát – fodrász lett a most 53 éves Emília. A fodrásznőnek a város sétálóutcáján van egy nagyon kicsi, de barátságos szalonja, a hat meglátogatott fodrászat közül a legközpontibb helyen a Duna-parti kisvárosban.
„Anyámnak volt egy álma, hogy valamelyik lánya fodrász legyen, én pedig szerettem volna valóra váltani ezt az álmát” – mesélte, miért döntött úgy, 36 évesen nekikezd a szakma kitanulásának. Egy rokona akkoriban már saját szalont vitt Lomban, más fiatal nőkkel együtt nála szerzett gyakorlatot Emília is, majd később a hivatalos vizsgákat is letette.
A mosolygós fodrásznő férjével közben két gyereket is felnevelt, mostanra már négy unoka nagymamája. Fia Németországban, Münchenben él feleségével és két gyerekével, lánya, akinek néhány éve születtek ikrei, azonban Lomban maradt. „Mindegyikük elérte, amit akart az élettől. Nem mentek egyetemre, de a 12 osztályuk – ahogyan nekem is – mindkettejüknek meg van. Dolgoznak, el tudják tartani a családjukat” – magyarázta Emília. Mikor arról kérdeztük, szerinte a gyerekei, aztán az unokái generációjának jobb-e, mint az övének, a fodrász így válaszolt: „a fiataloknak mind vannak ambíciói, szeretnének fejlődni, és erre több lehetőségük van, mint az én generációmnak, de főleg külföldön”.
A saját rokonságából viszont olyan példát is tudott hozni, amiben nem szerepelt az emigráció. „A bátyám lánya – a családnak az az ága Plovdivban él – a szófiai Művészeti Akadémián diplomázott, és azóta is a fővárosban él”.
Emília szerint Lomban a roma és bolgár nemzetiségű városlakók jól megférnek egymás mellett. Persze találkozott már hétköznapi cigányellenes megjegyzésekkel: például, amikor az egyik vendég megjegyezte neki, hogy azért nem inkább a már bemutatott Szaskánál vágatja a haját, mert ő mégiscsak roma. „És most elégedett vagy magaddal, hogy nem Szaskához mentél? Én is cigány vagyok!” – vágott vissza Emília, akit, mint mondja, gyakran nem néznek romának a szokásosnál világosabb bőre miatt.
Megosztás