Keresés

Bántalmazhatták a zalaegerszegi állami gondozottakat

Másfél hónapig nem engedték szabad levegőre a zalaegerszegi gyermekotthon egyik lakóját, derült ki egy ombudsmani vizsgálatból. A jelentés szerint a nevelők cigivel próbálják fegyelmezni az állami gondozottakat, akik verbális és fizikai bántalmazásokról is beszámoltak. 

Komoly és rendszerszintű visszásságokat tárt fel az alapvető jogok biztosa a zalaegerszegi gyermekotthonban, ami miatt ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárást is kezdeményezett, írja az Index az MTI alapján.

A jelentés szerint sérti a gyerekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, hogy a megengedettnél több speciális és különleges ellátást egyidejűleg igénylő gyermeket helyeztek el ugyanabban a soportban. Aggályosnak tartja továbbá, hogy nincs minden csoportban kifüggesztve a házirend és a gyermekjogi képviselő elérhetősége. Az ombudsman szerint az sem elfogadható, hogy a gyerekeket magántanulóvá minősítik, és egy belső, „szegregált” iskolával kell tanulói jogviszonyt létesíteniük. Ráadásul egyes speciális germekotthonok zárt rendszere miatt a szakképzésben résztvevő tanulók elesnek a gyakorlati oktatástól.

Székely László ombudsman súlyos jogsértésnek minősítette azt is, hogy az otthon vezetőjének döntése alapján egy gyermek közel másfél hónpig volt jogkorlátozó egészségügyi megfigyelés alatt. Pedig ez a törvény szerint maximum 48 óráig tarthat. A gyerekek elmondása alapján az is előfordul, hogy a szabályszegést azzal büntetik, hogy nem engedik ki őket a szabad levegőre. Volt olyan, hogy a renitens gyerekeket papucs viselésére kötelezték, hogy a nevelők lássák, kit nem engedhetnek ki az épületből.

A jelentés kitér arra, hogy a nevelők nem tudják megakadályozni, hogy a gyerekek rágyújtsanak az intézményben, és a dohányzást, illetve annak tiltását fegyelmezési eszközként használják. „A szakemberek felelőssége a figyelemfelhívás a dohányzás káros következményeire, a segítségnyújtás a leszokáshoz, az egymás közötti agresszió megelőzése, csökkentése, kezelése pedagógiai, pszichológiai módszerekkel” – írják.

Több gyermek arról számolt be, hogy a dolgozók verbálisan és fizikailag bántalmazták őket. A gyermekjogi képviselőhőz pár hónap alatt nyolc ilyen panasz érkezett, és ugyanennyi eljutott a gyermekvédelmi gyámokhoz is. Az intézményvezető vizsgálatai ugan alaptalannak találták ezeket a panaszokat, de a gyerekekkel, a gyerekjogi képviselőkkel és a gyámokkal készített interjúk alapján valószínű, hogy megtörténtek.

A biztos a zalaegerszegi gyermekotthon működése kapcsán a legfőbb ügyész útján törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett. A biztos a gyermekotthon igazgatójától kérte: vessenek véget a személyes szabadság jogsértő korlátozásának, továbbá teremtsék meg a feltételeket a gyermekek szabad levegőn való tartózkodásához, illetve kérjenek módszertani segítséget a gyermekek közötti agresszió kezeléséhez. Kezdeményezte továbbá a speciális gyermekotthonban nevelkedő gyermekek számára a képességeik szerinti középfokú iskolai végzettség megszerzésének lehetővé tételét, illetve a magántanulói jogviszonyok indokoltságának felülvizsgálatát is.

Nem ez az első eset

Az ombudsman tavaly februárban Kalocsán tárta fel, hogy a speciális otthon nevelői ököllel ütik a gyerekeket. Az Abcúgon többször beszámoltunk már hasonló esetekről. Bencét és társait például egész gyerekkorukban bántották, szőnyegporolóval, papuccsal, fakanállal próbálták fegyelmezni őket, amikor pedig 18 éves lett, az egyik nevelő több millió forintot lopott el tőle, amiért a bíróságon is elítélték. Bencét a gyermekvédelmi központ vezetője beperelte rágalmazásért, mielőtt azonban ítélet születhetett volna, visszalépett. Ebben a cikkben szólalt meg Zsolt is, egy fiatal szociális munkás, aki gyakorlatképp vállalt munkát egy gyerekotthonban. Azonban csak rövid ideig bírta, mert azt látta, hogy a jórész alulképzett, kiöregedett nevelők durván bánnak a gyerekekkel.

Korábban bemutattuk Leon történetét (ebben a cikkben még álnéven szerepelt) is, akit azért küldtek speciális otthonba, mert – a legtöbb állami gondozottal ellentétben – jogtudatosan viselkedett, és reklamált, ha a saját pénzéből kellett ételt vennie, vagy más sérelem érte. Leont különösen problémás,  főleg komoly, gyógyszeres kezelésre szoruló pszichés betegek, függők és büntetett előéletű gyerekek közé utalták, pedig papírja volt róla, hogy elfogadó, támogató közegre van szüksége, és részben éppen a rendszer anomáliai okoznak számára problémákat. Leon végül beperelte a gyámhivatalt, és nyert is.

Ha érdekli, miért van tele alkalmatlan nevelőkkel a magyar gyermekvédelem, ezt a cikkünket olvassa el!

Magyarországon még mindig nagy titok övezi, mi történik a gyerekvédelemben. Ha van egy érdekes története ezzel kapcsolatban, írjon e-mailt a szurovecz.illes@abcug.hu címre!

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!