Keresés

Balog: Kizárt, hogy egy gyerek éhezzen Magyarországon

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint megszűnt a gyermekéhezés, és aki előre akar lépni, az partnert talál a kormányban. 

„Ma már kizárt, hogy egy gyerek étkezzen Magyarországon” – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfő reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, mivel „az oktatási intézményekben garantált a napi három étkezés, illetve biztosítottak a források a szünidei étkeztetésre is”. Nemrég hasonlóan nyilatkozott Hegedűs Zsuzsa, a miniszterelnök főtanácsadója is, aki szerint a kormány felszámolta a gyermekéhezést. Ehhez képest egy tavasszal megjelent tanulmány azt mutatta ki, hogy a polgármesterek sokszor be sem adják a pályázatot a nyári étkeztetésre, hiába lennének rászoruló gyerekek. A gyerekéhezés ellen Nemzeti Minimum néven kampány is indult idén, amiről itt olvashat bővebben.

Balog az MTI szerint beszélt az oktatás helyzetéről is, és fájlalta, hogy a kormány annak ellenére nem találja eléggé a hangot a pedagógusokkal, hogy immár a negyedik béremelésre kerül sor. Az egészségügy területéről azt emelte ki, hogy sikeresen hajtottak végre tüdőátültetést a közelmúltban Magyarországon. A miniszter azt mondta,  idén a legfontosabb cél a demográfiai helyzet javítása volt, és a kormányzatnak az az üzenete, hogy ha valaki előre akar lépni, akkor a kormány partner ebben.

 

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!