Keresés

Az uzsorás gyerekének hiába magyarázod, hogy a tudás pénz

A tanárok ne azon méltatlankodjanak, hogy miért koszos a gyerek ruhája, és miért nincs megírva a házija, inkább vegyék a fáradtságot, menjenek be a hátrányos helyzetű gyerekek házaiba, és nézzenek körül, hogyan is élnek. Ezeket a gyerekeket tanulásra motiválni az egyik legnehezebb feladat, a buktatás és a jegyek semmit nem jelentenek nekik. Egészen mélyre kell ásnunk, hogy megértsük, mi mozgatja őket, miért viselkedik másképp az iskolában a közmunkás és az uzsorás gyereke.

A Z-generáció mellett a hátrányos helyzetű tanulókat a legnehezebb motiválni az iskolában. Az MTA Debrecenben tartott egy egész napos oktatási konferenciát, amin többek között arra keresték a választ, hogy hogyan és mivel lehet a hátrányos helyzetű diákokra hatni, érdekessé lehet-e tenni számukra az iskolát vagy magát a tanulást. Ezek előtt a gyerekek előtt nincsenek pozitív minták, arról pedig alig van értelmezhető kutatás, hogy milyenek a motivációik. A pár vizsgálat, ami foglalkozott ezzel a kérdéssel, arra jutott, hogy:

  • a kedvezőtlen helyzetű tanulók elismerésvágya ugyanolyan
  •  tanulási önképük viszont sokkal rosszabb
  • illetve, hogy az osztályzatok semmilyen hatással nincsenek a motivációjukra.

Buda Mariann, az egyik előadó szerint ezek a gyerekek egész egyszerűen UFO-nak érzik magukat az iskolában, és aki csak egy kicsit belelát pedagógusként abba, hogy honnan jönnek és hogyan élnek, annak nem szabadna ezen meglepődni. Változtatni pedig úgy kellene, hogy csökkentjük rajtuk a nyomást, növeljük az autonómiájukat, kis lépésekben haladjunk velük, fenyegetés helyett pedig jutalmazzuk és erősítjük őket.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője szerint ezek a törekvések mind nagyon szépen hangzanak, de az első és legfontosabb, hogy aki ilyen gyerekekkel akar foglalkozni, annak fel kell ismernie, és meg kell értenie, hogy miért olyan az a gyerek, amilyen, és mit hoz otthonról.

Ha körbenézünk ezekben az otthonokban, a télen egy szobában nyomorgó nyolcfős családokon, akkor világossá válik, hogy nekik nem érdekes, hogy egyest kapnak, ötöst, szaktanári figyelmeztetést vagy dicséretet” – mondta.

L. Ritók hiányolja a régen jóval elterjedtebb családlátogatásokat, amik kicsit segítettek megértetni a pedagógussal, hogy miért olyan az a gyerek, amilyen. “Azok a tanárok, akik azon méltatlankodnak, hogy miért koszos ezeknek a gyerekeknek a ruhája, és miért büdösek, azok nem tudják, hogy milyen az, amikor egy téli éjszakán a kútról kell hordani a vizet, megmelegíteni gázon, és végigfürdetni benne hat gyereket. Amikor azt kérdezik, hogy miért nincs megírva a házi feladata, akkor érdemes megnézni, hogy milyen szobában laknak, egy nyugodt sarok nincs, nemhogy egy íróasztal, ahová leülhetne. Miért nem eszi meg a menzán a céklás túrókrémet? Azért, mert öt féle ételt ismer, és azok között nincs a cékla, mert még nem is hallott róla soha. Miért tudja, hogy mik a legújabb szappanoperák? Mert a tévénézés jó esetben az egyetlen közösségszervező erő, ami elviselhetővé teszi ezekben a családokban a téli estéket” – sorolta az alapítványi vezető.

Szerinte azzal sem foglalkozik senki, pedig ezen is érdemes lenne elgondolkodni, hogy a közmunka mit változtat egy szülő tudatán. Milyen lesz a hozzállása a munkához, hogyan változik meg az önértékelése, az önképe. Ezeket az érzéseket a gyerekek mind átveszik. “Ha azt látják a szülőn, hogy a közmunka nem értékteremtést jelent, csak annyit, hogy van egy jelenléti ív, amit alá kell írni, akkor a gyerek az iskoláról is pont ugyanezt fogja gondolni: bőven elég az is, ha csak ott vagyok”. De ugyanitt említhetjük az uzsorás családokat. Az ilyen családokban nevelkedő gyerekeknek a pénz mindenek felett áll, velük elhitetni azt, hogy amit most a tanulásba fektetnek, az majd megtérül nekik a jövőben, szinte lehetetlenség – tette hozzá L. Ritók.

Amikor a hátrányos helyzetű gyerekekről van szó, szóba kerül, hogy milyen fontos lenne partneri viszonyt ápolni a gyerekek szüleivel. Ez L. Ritók szerint is nagyon fontos, de azt jó lenne látni, hogy ez a partnerség nem ott kezdődik, hogy az iskolai rendezvényre meghívjuk a cigányasszonyt, aki beállít az otthon sütött vakaróval. “Ennél sokkal mélyebbre kell ásni, nem a felszínen barátkozni. Ha nem jön be a szülőire, akkor házhoz kell vinni a szülőit, nem pedig a családsegítőhöz rohanni, hogy milyen anya az ilyen. Az értelmiségi fölényeskedésnek véget kéne már vetni. Ezek az emberek nem hülyék, csak másképp szocializálódtak” – mondta.

Az élmény, a figyelem, a szeretet, az érzelmi alapú kapcsolat, a szociális kompetenciák fejlesztésének előtérbe helyezése, mindez a nem hagyományos tanulási formákkal alkalmazva – ezek azok, amikkel az Igazgyöngy vezetője szerint hatni lehet az ilyen gyerekekre.

Nem egy jó jegy, hanem az élmény az egyedüli, amivel meg lehet őket fogni”

Az Igazgyöngy toldi tanodájában dolgozik angoltanárként Marton Boglárka, aki arról beszélt, hogyan kell és érdemes a hátrányos helyzetű gyerekeknek nyelvet tanítani. A tanodában az volt az első lépés, hogy kidobták az iskolában használt tankönyveket. Inkább a játékokon keresztül tanulnak, a játékok nagy része pedig számítógépes. Ezek a programok általában hangosan ki is mondanak egy-egy szót, így játék közben bővül a gyerekek szókincse. “Részben az iskolában szerzett rossz tapasztalatok miatt, de ezek a gyerekek nem igazán szeretnek kézzel írni. Az, hogy a nyelvtanulás főleg számítógépen keresztül zajlik, lehetőséget ad nekik rá, hogy gépeljenek, amit kifejezetten élveznek” – mondta Marton Boglárka.

A legjobban a Pen Friend nevű programot élvezték a gyerekek, ami annyit jelent, hogy egy külföldi diáknak írnak levelet, és választ is várnak rá. Ez volt az egyik legsikeresebb, de egyben leginkább kudarcos vállalkozása a tanodának – mondta a tanárnő. Sikeres azért, mert nagyon motiválta a gyerekeket, hogy egy többezer kilométerre élő másik gyerek majd olvasni fogja, amit ők írtak, kudarcos pedig azért, mert gyakran előfordult, hogy nem érkezett válasz, az pedig egy-két szóból elvette a gyerekek kedvét. A tanoda abból a szempontból sem hagyományos módszerekkel próbál idegen nyelvet tanítani, hogy például a levelekben ejtett hibákat soha nem javította ki a tanárnő, mert nem akarta, hogy kudarc érje a levél íróját. A tipikusan előforduló hibákat inkább a következő órán vették elő és beszélték át.

“A mi elvünk az, hogy nem az a lényeg, mennyit tud a gyerek, hanem, hogy azt magabiztosan tudja”.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!