
Az elitoktatás leépítését, az iskolák csöppnyi megmaradt önállóságának komplett eltüntetését látják a kilenc gyakorlóiskola államosításában az érintett szülők, a tanárok pedig a pedagógusszakma újabb megtorpedózásáról beszélnek. A Kliket a működése körüli káosz ugyan nem teszi vonzó fenntartóvá, de a jelenlegi gazdák, az egyetemek is alig tudják kigazdálkodni a gyakorlóik fenntartási költségeit. Most mégis mindenki tíz körömmel kapaszkodik beléjük. Utánajártunk, miért vonultak utcára a gyakorlós szülők és tanárok.
Áprilisban kilenc gyakorlóiskolt értesített az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy az állam – a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon (Klik) keresztül – átvenné az intézményfenntartást az iskolák jelenlegi gazdáitól, többnyire vidéki egyetemektől. A kormány arra hivatkozik, hogy ezekben az intézményekben túl magas a tanítási gyakorlatot irányító vezetőtanárok száma a tanár szakos hallgatók alacsony létszámához képest. Emiatt Balog Zoltánék szerint az érintett iskolák működése nem szolgálja eredeti célját .
A bejelentés után szinte az összes érintett iskola kifejezte valamilyen módon az elégedetlenségét. Több helyütt – például Nyíregyházán az Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolában – a szülők és tanárok összefogva követelték a fenntartó egyetem vezetésétől, hogy álljon ki az iskolájuk megmaradása mellett. Az egyetemeknek ugyanis május 15-ig kell véleményezniük a kezdeményezést, és fontos érveket előrántaniuk arról, hogy miért kéne maradnia a gyakorlóiskolának. A törvény szerint a Balog Zoltánnak május végéig kell döntenie.
Mit féltenek?
„Az egyetemi gyakorlók hagyományos rendszere jól működőnek tűnik, míg a Klik-rendszerről leginkább a megnyomorítás, de semmiképp a sikertörténet jut a szülők, tanárok eszébe” – fogalmazott egy budapesti gyakorlóiskola tanára, mikor arról kérdeztük: mi a gond az állami fenntartásba vétellel. A pályáját nemrégiben kezdő tanárnő szerint a gyakorlóiskolák „a vezetőtanárok és a pedagógusképzés miatt érdekesek igazán”, és a „magas szintű szellemi műhelyet” látná elveszni az iskolákat a Klik alá rendelő döntéssel. A vezetőtanárok ugyanis a pedagógusképzésben részt vevő kistanárokat nem csak az iskolákban, de sokszor a főiskolán is oktatják – a képzésben van helye a szupervíziónak, a konzultációnak és a visszajelzésnek.

A kilenc érintett gyakorlóiskola egyikében tanító vezetőtanár szerint azzal, hogy egy vidéki egyetem pedagógusképzése mellől elveszi az állam a gyakorlóiskolát, végzetes károkat okozhat az amúgy sem túl jó állapotban lévő tanárszakmának. „Itt szakmai felügyelet alatt lehet például újfajta, haladó szemléletű oktatási módszereket kipróbálni, amiket aztán a többi intézmény is átvehet” – mondta a 15 éve a pályán lévő tanárnő.
Úgy tűnik, a szülők is a progresszív oktatási módszerek elsikkadásától félnek leginkább, ha netán a Klikhez kerülne az iskola, ahová gyerekeik járnak. Egy fiatal fővárosi anya szerint egy-két kivétellel szinte csak a gyakorlóiskolák tudnak például túllépni a frontális oktatáson, és például kiscsoportokban, a gyerekeket állandóan mozgatva tanítani. Holott „ehhez nem kéne gyakorlóiskolának lenni, ehhez egyszerűen nyitott iskolának kell lenni” – fogalmazott. „Az nincs előírva a törvényben, hogy frontálisan kell oktatni, csak valamiért a legtöbb tanár mégsem lép ki a komfortzónából” – tette hozzá.
A tankönyvválasztás kapcsán az iskolavezetésre nehezedő állami nyomás elől is menekülő útvonalat látnak a szülők a gyakorlóiskolában. Egy, a gyerekét a Pécsi Tudományegyetem 1. Számú Gyakorlóiskolájába járató szülő azt mondta, választásában szempont volt az iskola szabadságfoka, amire a Kliktől való távolságot látta garanciának. A már idézett fővárosi szülő szerint viszont e téren csak annyi a különbség a kétfajta iskola között, hogy a Klik-rendszerben most tanfelügyelőket „eresztettek rá” az igazgatókra, akik emiatt egyszerűen „nem mernek gyerekbarát módszerekért harcolni”. Hozzátette: attól, hogy egy iskola Klik-es, még lehet nyitott és befogadó az új módszerek iránt.
Egy konkrét következmény: tanári állások szűnhetnek meg
Az EMMI már a gyakorlóiskola-államosításról megjelenő első hírek óta próbálja győzködni az intézményeket, tanárokat és szülőket arról, hogy a gyakorlók átvétele semmi jelentős változást nem jelent majd az iskolák életében. Ezt azonban nehéz elhinni annak ismeretében, hogy a gyakorlóiskola státusz elvételével tanári állások szűnhetnek meg az intézményekben. Már röviddel az államosítási szándék kiderülése után megjelent az ellenérvek között, hogy a jelenleg csökkentett óraszámban tanító vezetőtanárok megemelkedő óraszáma miatt túl sok tanóra jut majd túl kevés gyerekre – így majdnem biztos, hogy elbocsájtásokra lehet számítani. Nyíregyházán – tudtuk meg a demonstráció szervezőitől – 15 tanári állás is megszűnhet emiatt. „A fiamnak annyira szuper a tanító nénije, hogy ha őt elküldik az iskolából, akkor kétszer meggondolom, hogy maradjak-e az Apáczaiban” – mondta egy az alsó tagozatos kisfiával a demonstráló menetben sétáló szülő. Megint mások attól is tartanak, hogy a megemelkedett óraszám az amúgy is túlterhelt pedagógusokat fásulttá, kimerültebbé teszi majd, és ront az oktatás színvonalán.

Nem sokan hisznek a kormányzat fenntarthatósági érveinek: a megkérdezett tanárok és szülők „központosítási mániáról” beszélnek. A megkérdezett szülők mindent megtesznek, hogy a gyakorlóiskolák nélkülözhetetlenségét bizonyítsák, feltűnően sokszor jön elő az az érv, hogy a Klik alá kerüléssel az iskola egyszerűen „beszürkülne” az „átlagos” iskolák közé. „Azért írattam ide a gyerekemet, mert tudom, hogy innen jó eséllyel megy tovább elitgimnáziumba, aztán meg egyetemre, nem szeretném, ha a jövőjével szórakoznának” – magyarázta egy szintén nyíregyházi szülő.
Egy másik, fővárosi, szülő azt emelte ki, hogy a gyakorlóiskolák a középiskolai ranglisták előkelő helyein szerepelnek, ami most akár veszélybe is kerülhet. Szerinte ugyanis pont az a vezető pozíció legfőbb oka, hogy sok gyakorlóiskola jól használja ki a nagyobb függetlenségéből adódó lehetőségeket. „Ha most belerakják őket egy homogén rendszerbe, a lehetőségek vesznek el” – mondta az apa, aki szerint a kiemelkedő iskolák funkciója a példamutatás az oktatási rendszerben.
Iskola – Egyetemvezetés – Kormány szerelmi háromszöge
Sajátos helyzeteket eredményezett a kormány – egyáltalán nem hirtelen jött – központosítási szándéka az érintett gyakorlóiskolák, a fenntartó egyetem rektora és az oktatási tárca viszonyrendszerében. Nyíregyházán például a szülői munkaközösség szervezésében az egész iskola – gyerekestől, szülőstől, tanárostól – vonult a Nyíregyházi Főiskola épülete elé, ahol Jánosi Zoltán rektornak egy petíciót adtak át arról, hogy nem támogatják az Apáczai „klikesedését”. Ahogyan azt Andó Károly, az iskola igazgatója a demonstráció előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: aggasztónak találják, hogy a rektor mindezidáig nem tett állásfoglalást amellett, hogy nem támogatja az iskola állami fenntartásba vételét.

Jánosi Zoltán az iskola himnuszát énekelve apáczais egyenpólóban a főiskola elé vonuló szülők és gyerekek alkotta tömegtől elég gondterhelt arccal vette át a vaskos petíciót, majd félszegen azt mondta: mindenképpen belefoglalja majd a minisztériumnak küldendő háttértanulmányba „ezt az egyértelmű véleménnyilvánítást”. „A rektorra erős kormányzati nyomás nehezedik” – mondja az egyik menetben haladó anyuka – „hiszen itt van mellette ez a remek kancellár” – ironizál. A Balog Zoltán miniszter által kinevezett Kvancz József nem örvend nagy népszerűségnek apáczais körökben – a demonstráció több résztvevője szerint is „az Apáczai megtartása ellen játszik”. Az egyetem támogatását azonban időközben megszerezte az iskola – a Nyíregyházi Főiskola szenátusa ugyanis csütörtöki ülésén elutasította az Apáczai „Kilk-hez csatolását illetve ennek lehetőségét”. Ez azonban még csak egy megnyert csata, a döntés – a másik nyolc kiszemelt intézmény sorsával együtt – az Emberi Erőforrás miniszter kezében van.
„Butaságnak gondolom a gyakorlósulik vegzálását, mert a kormány ezzel pont a középosztályt haragítja magára, akik könnyen fordítják az egészet egy újabb erőteljes, hangos kormányellenes tiltakozáshullámba” – foglalta össze sommásan a helyzetet az Abcúg.hu-nak egy szociolgus végzettségű gyakorlóiskolás szülő.