A 444.hu információi szerint néhány héten belül új tulajdonosa lesz a Figyelő című gazdasági hetilapnak, mégpedig az Origót is megvásároló New Wave-cégcsalád. A lapot korábban Garancsi István is meg akarta szerezni, de úgy tűnik, most nem ő lesz a befutó.
A Figyelőt jelenleg a MediaCity Magyarország Kft. adja ki, a lap tulajdonosai között azonban évek óta komoly konfliktusok voltak, és emiatt a cég komoly adósságokat halmozott fel. A 444.hu úgy tudja, hogy az elmúlt években több érdeklődő is akadt a Figyelő kiadójára, és most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a New Wave médiacsoport tudja megszerezni végül.
A New Wave Média illetve a New Wave Production cégek (több más cégen keresztül) Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez köthetőek. Előbbi vette meg az Origót a Telekomtól, utóbbi a VS portál kiadója. Közös a cégekben, hogy Száraz István, a We Love Budapest alapítója vezeti őket, és jelentős állami tőkeinjekciót kaptak az elmúlt időszakban – írja a 444.hu
Száraz István a lapnak megerősítette, hogy tárgyalnak a hetilap megvásárlásáról.