Keresés

Ma este az Operaháznál lesz az év első tüntetése

Nyolcan fognak felszólalni a január másodikára meghirdetett tüntetésen,  amelyet az operaházi demonstráció harmadik évfordulójára szervezett a MostMi csoport. A demonstráció délután 6 órakor kezdődik, célja a jogállami normák visszaállítása.

A MostMi: Új országot építünk! nevet viselő civil szerveződés péntek délután 6 órára hívja demonstrálni az embereket az Operaházhoz. Ahogy  az esemény Facebook-oldalán írják: „szeretnénk azt a felszabadító élményt a téli ünnepek után is újra megélni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy sokan és egyre többen vagyunk, akik ki merünk állni, fel merjük emelni a szavunkat a jelenlegi álságos rendszer ellenében, sőt, azt is tudjuk, milyen országban szeretnénk élni helyette: szabad és szolidáris országban.”

A Facebookon már több mint tízezer ember jelezte, hogy részt vesz a tüntetésen. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy az Oktogon felől érkezzenek (arra fog nézni a színpad, a földalatti pedig nem fog megállni az Operánál).

Passzív ellenállók a december 16-i tüntetésen | Fotó: Hajdú D. András
Passzív ellenállók a december 16-i tüntetésen | Fotó: Hajdú D. András

A szervezők szerdán tették közzé a tüntetés programját. Nyolcan fognak felszólalni:

Várady Zsolt – a MostMi társadalmi kezdeményezés egyik elindítója
Somody Bernadette – az Eötvös Károly Intézet igazgatója
Udvarhelyi Tessza – a Közélet Iskolája egyik alapítója
Csizi Zsolt – A Város Mindekié aktivistája
Madarász Csaba – részvételi demokrácia szakértő
Vágó Gábor – magyar állampolgár
Kálmán László – nyelvész
Takács Bori – a MostMi társadalmi kezdeményezés másik elindítója

Várady Zsolt, a korábbi sikeres fővárosi megmozdulások egyik főszónoka még novemberben azt írta: „2015. január 2-ra, az Operaház előtti nagy rendszerellenes tüntetés harmadik évfordulójára olyan eseményt szervezünk, amely során nem egyszerűen a rendszerrel szembeni elégedetlenségünkek kívánunk hangot adni, hanem annak is, milyen értékek mellett és hogyan képzeljük el az országot, amelyben élni mindannyiunknak jobb lenne, mint most. Ezen az eseményen, a tematikus fórumok tapasztalatai alapján megfogalmazzuk tehát a víziót, én pedig elindítom a társadalom szerveződései számára a már bejelentett új közösségi portál tesztverzióját.”

Bár a szervezők kifejezetten kérték, hogy a pártok maradjanak távol a rendezvénytől, a Demokratikus Koalíció és az MSZP is próbálta mozgósítani a támogatóit. Gyurcsány Ferenc pedig december 22-én jelentette be, hogy a DK tagjai és aktivistái pártjelvényekkel vesznek részt a tüntetésen, amit sokan barátságtalan gesztusnak tartanak. A DK-s Kerék-Bárczy Szabolcs viszont kedden azt közölte, hogy fenyegetések érték az aktivistáikat, ezért inkább mégsem visznek pártjelvényeket a demonstrációra. Azt nem részletezte, milyen fenyegetések, és kiktől érkeztek, de mindenkit arra bátorított, hogy vegyen részt a tüntetésen.

A szocialista párt „Ésszerűség és Felelősség Platformjának” alelnöke, Király György körlevélben arra kérte a tüntetés résztvevőit, hogy „diszkrét, de egyértelmű módon” – például egy piros sállal – fejezzék ki pártkötődésüket. A tüntetés szervezői azt kérik, az résztvevők színes sálakkal érkezzenek.

A korábbi tüntetésekről készült képeinket itt nézheti meg:

December 16: Vér is folyt az év utolsó tüntetésén
November 17: A közfelháborodás napja, a budapesti tüntetés képekben
Október 28: Mi vagyunk a kétharmad – Galéria a netadó elleni tüntetésről

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!