Keresés

Az önkormányzat szerint nem tiltották be a tűcserét. Csak leállt.

A tűcsereprogramját beszüntetni kényszerülő Drogprevenciós Alapítvány szerint az önkormányzat a kerületben egyáltalán nem engedélyezte a program folytatását, a kerület viszont azt állítja, hogy a felajánlott ingatlanok között voltak olyanok is, ahol a tűcsere maradhatott volna.

A 13. kerületi önkormányzat álláspontja szerint ők nem tiltotta  meg a 13. kerületi Hollán Ernő utcából csütörtökön új helyre költöző Drogprevenciós Alapítványnak (DPA) , hogy tűcsereprogramot működtessen. A sajtónak kiküldött közleményben az áll, hogy 11 kerületi önkormányzati helységet ajánlottak fel az alapítványnak, amelyekből ők a Csángó utcait választották, amelyikben tényleg nem folytatják a tűcserét – a többi másikban azonban ezt megtehették volna.

Varga Mónika, az alapítvány koordinátora az Indexnek azt mondta: nem igaz, hogy a 13. kerületi önkormányzat más helyeken lehetővé tette volna a tűcsere program folytatását. Az önkormányzat teljes egészében megtiltotta számukra a tűcserét, ennek tudatában választották az összes közül a legkevésbé leromlott állapotban lévő Csángó utcai helyiséget.

Ahogy arról kedden beszámoltunk, a Drogprevenciós Alapítványnak azért kellett beszüntetnie tűcsereprogramját, és elhagynia a Hollán Ernő utcai önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant, mert az önkormányzat azt állította, hogy egyre több lakossági panasz érkezett arról, hogy az utóbbi időben megnövekedett a környéken a„kéregető droghaszálók” száma. Az alapítvány szerint valóban megemelkedett a programban részt vevő drogosok száma, ez valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy korábban leállították a nyolcadik kerületi Kék Pont drogambulancián a tűcserét.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!