Keresés

Az Ökotárs hivatali visszaélés miatt feljelentést tett

Feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen, személyes adattal való visszaélés gyanúja, magántitoksértés, és hivatali visszaélés miatt – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az Ökotárs jogi képviselője.

A Magyar Nemzet – egy a birtokába került levelezésre hivatkozva – azt állította, hogy az Ökotárs Alapítvány irányítottan értékelte a hozzájuk befutó pályázatokat, a pontozásos eredményeket pedig manipulálta. A lap egy olyan esetről ír, amikor az Ökotárs vezette konzorcium egyik tagjának, az Autonómia Alapítványnak a munkatársa útmutatást kér azzal kapcsolatban: mi a teendő, ha a bírálóbizottság nem azt a végső sorrendet állapítja meg, ami a pontszámokból kialakul.

Az Ökotárs jogi képviselője azt mondta, a házkutatáskor lefoglalt laptopok még mindig a rendőrségnél vannak, a Magyar Nemzet cikkének alapot adó levél csak azon lehetett. A levél szerinte egy úgynevezett mentoráló levél volt, amelynek az volt a célja, hogy egy fiatal, tapasztalatlan kollégát eligazítson.

Az atv.hu megkeresésére Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója elmondta: az Ökotárs a honlapjukon is fellelhető értékelési szabályzattal és a Norvégiával kötött szerződéssel egyaránt összhangban hozta meg a döntéseit.

A pályázatokat előbb egy két- vagy háromtagú értékelő bizottság pontozta, majd az így előállt listáról a Bíráló Bizottság döntött. Az alapítványnál 7, különböző összetételű Bíráló Bizottság működik. „Ezek az emberek nem bólogató Jánosok, jogukban áll felülbírálni a pontozók véleményét” – tette hozzá Móra.

Az igazgató szerint valójában semmilyen újdonságot és semmilyen szabálytalanságot nem tárt fel a Magyar Nemzet. „Azt is mondhatnám, nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni”, tette hozzá Móra. Arra a kérdésre, hogy hogyan juthatott a lap birtokába az alapítvány levelezése, Móra Veronika úgy válaszolt: nem akar vádaskodni, ugyanakkor tény, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda lefoglalta a levelezését.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!