Keresés

Az MSZP és a Jobbik is féket rakna a politikusokra

Egyre kockázatosabb kritizálni a hatalmat a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint, ezért megtiltanák a politikusoknak, hogy becsületsértés vagy rágalmazás címen büntetőeljárást indítsanak a munkájukat bírálók ellen. A javaslatot Kész Zoltán független képviselő nyújtotta be az igazságügyi bizottság elé, ahol az MSZP és a Jobbik is támogathatja, de ahhoz, hogy a parlament elé kerülhessen, a Fideszre is szükség lesz. 

Szabadabbá tenné a közbeszédet az a törvényjavaslat, amelyet Kész Zoltán független országgyűlési képviselő nyújtott be az igazságügyi bizottság elé. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a hatályos szabályozás egyre kockázatosabbá teszi a közhatalom kritizálását, hiszen ilyen ügyekben polgári és büntetőperes eljárásokat is lehet indítani becsületsértés és rágalmazás címén. A TASZ koncepcióján alapuló javaslat tiltaná a büntetőeljárások indítását, közhatalmat gyakorló személyek pedig polgári pert sem indíthatnának akkor, ha a hivatalos tevékenységüket kritizálták.

A TASZ szerint a büntetőeljárások azért is aggályosak, mert a hivatalos személyeket ilyenkor kiemelt védelem illeti meg, vagyis a rendőrség nyomoz, a vádat pedig az ügyész képviseli, mindez pedig egyetlen fillérjükbe sem kerül. A másik félnek viszont ügyvédet kell fogadnia, ráadásul még az ítélet előtt ujjlenyomatot vesznek és lefényképezik, mintha súlyos bűncselekményt követett volna el. A Kész által felkarolt javaslat akkor kerülhet a parlament elé, ha az igazságügyi bizottság támogatja azt.

„Minden olyan javaslatot támogatok, ami bővíti a sajtószabadságot, és segíti az újságírók munkáját” – mondta az Abcúgnak telefonon Teleki László MSZP-s képviselő, az igazságügyi bizottság tagja. Staudt Gábor, a bizottság jobbikos tagja szerint is jó lenne, ha csiszolnának a rendszeren, és bár a javaslatot még nem olvasta, elöljáróban könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy támogatni fogja. „Általában a privilégiumok ellen vagyunk, ezért ellenezzük például a mentelmi jogot is” – mondta. A kormánypárti bizottsági tagok közül Budai Gyulát értük utol, aki még nem olvasta a javaslatot, ezért nem kívánt nyilatkozni róla.

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!