A Speciális Olimpiai Játékokon csak értelmi fogyatékossággal élő sportolók vesznek részt. Igaz, fogyatékossággal élnek, de lenyűgöző sportteljesítményre képesek. Ugyanúgy büszkeséget jelentenek az országnak, nekik azonban kevesebb figyelem és jutalom jár, mindössze az olimpiai díjazás egy százalékára jogosultak, sőt van, aki még arra sem. Már annak is örülnek, ha az utazást nem saját zsebből kell kifizetniük, mindezek ellenére nem panaszkodnak, hiszen egyiküket sem a pénz motiválja.
Edzésre rendezik át a budapesti Kassa Utcai Általános Iskola tornatermét a 18. kerületben, ahol a dzsúdó oktatása az ép és fogyatékos tagok számára szinte teljesen ugyanúgy folyik. Látogatásunk apropója, hogy Kovács Ádám, a Pestszentlőrinc-Kassa Sportegyesület egyik versenyzője súlycsoportjában aranyérmes lett a nemrég befejeződött, Abu-Dzabiban megrendezett Speciális Olimpiai Játékokon. A négyévente megrendezett verseny 1968-ban Chicagóból indult útnak. Míg a paralimpián fizikai és értelmi fogyatékossággal élő emberek versenyeznek, itt kizárólag értelmi fogyatékossággal vagy halmozottan fogyatékos, értelmi fogyatékossággal is élő emberek vesznek részt. A tornateremben a mester, Juhász József a szőnyeg mellől adja a szigorú utasításokat, a fiatalok pedig sorra gyakorolják végig a különböző esés- és a dobás technikákat. Ádám, az enyhén autista sportoló hatalmas csattanások közepette ér talajt, ilyen az, amikor egy 90 kilós test találkozik a szőnyeggel.
Edző is válhat belőle
Heti három edzéssel készültem az olimpiára, idén szeptemberében lesz hét éve, hogy Józsi bácsihoz járok dzsúdózni. Mivel ez már a második olimpiám volt, nem izgultam. Sokan mondják, hogy nem vagyok az a nagyon izgulós típus, de szerintem nem is kell mindent túlpörögni
– meséli a 22 éves sportoló, amikor fájó térde miatt néhány perc kényszerpihenőt tart.
Erre az edzésre bárki jöhet, az ép és a fogyatékos sportolóknak ugyanaz a követelmény. Persze vannak, akiknek lassabban megy a helyes technika elsajátítása, ilyenkor az edző odalép hozzájuk, és újra megmutatja a mozdulatokat. Ádám elég gyorsan tanul, a fotometrikus memóriájának köszönhetően pillanatok alatt leképezi, amit lát.
“Ádám ideális sportoló, nem csak tehetséges, de nagyon kitartó és szorgalmas is, amit mondok, megkérdőjelezés nélkül megcsinálja” – ezt pedig már az edzője, Juhász József, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség dzsúdó-szakágvezetője meséli. Szeretné, ha edző válna Ádámból is, aki viszont túl nyugodtnak tartja magát ehhez. „Nem tudnék úgy fegyelmezni, mint Józsi bácsi, de ez még nem lejátszott meccs”.
Ádámot szülei kísérik el az edzésre, az édesanya, Balázs Gabriella azt meséli, kicsit féltette fiát, amikor beíratta dzsúdóra. De ez mára elmúlt, látja rajta, hogy sokkal magabiztosabb lett a sporttól. Ádám korábban nehezen barátkozott, mostanra sokkal nyitottabb lett, hiszen itt hozzá kell érni a másikhoz. A sportnak köszönhető a megerősödött fizikuma is, mozgás nélkül hajlamos lenne magára szedni a kilókat. Ádám a budai Tüskevár Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Gimnáziumból önállóan jár az edzésekre, ha nem lenne edzés, valószínűleg iskola után otthon ülne a négy fal között, és számítógépes játékokkal játszana – mondja az édesanyja.
Négy dzsúdós közül csak egy kaphat díjazást
Gabriella online követte végig az olimpiai mérkőzéseket, mivel egyetlen tévé sem közvetítette őket. Annak viszont örült, hogy idén legalább nem kellett befizetnie az utazásba, nem úgy mint négy éve, amikor kétszázezer forintjába került, hogy Ádám Los Angelesben képviselje Magyarországot. Akkor végül ezüstérmet nyert.
Nagyon változó, hogy a különböző országokban hogyan kezelik a sportolókat, van, ahol piedesztálra emelik őket, van, ahol saját maguk fizetik a teljes utazást is. Nagyon megtisztelő volt, hogy a köztársasági elnök előtt tehettük le az esküt. Az is hatalmas előrelépés, hogy ingyen tudtak kiutazni a sportolók, azonban az állam idén sem állta a kiutazás teljes költségét, azt a szövetségnek kellett valahogy kigazdálkodnia
– mondja az edző.
Jelenleg egy ép olimpiai bajnok egy aranyéremért 35 millió forint díjazásban részesül, ennek a jutalomnak az egy százalékát kapják a speciális társaik. Az anyuka szerint viszont az okozza idén a legnagyobb problémát ebben a sportágban, hogy úgy tűnik, a négy (1-8. helyezést elért) dzsúdós közül csak az egyikük kaphat díjazást az érem mellé. Erről az a jogszabály tehet, amely szerint olyan sportágakban, amelyek nem mérhetők objektíven, „csak egy, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség által meghatározott divízióban 1-8. helyezést elért versenyzők részesülhetnek állami jutalomban”.
“Most biztosan azt fogom mondani, hogy nem tudom jelölni egyik versenyzőmet sem, és megkérem, hogy továbbítsák az ügyet a parlament elé, hiszen így alkalmatlan a jogszabály. Nem fogok különbséget tenni a versenyzőim között”– jegyzi meg József.
“Igazságtalannak találom, mert mindenki keményen megdolgozott érte, de persze nekünk sem a pénz, hanem az érem a legfontosabb” – mondja Ádám édesanyja is.
A dzsúdó egyébként sem tartozik a „gazdag” sportágak közé, a csapat létszáma nemrég a felére csökkent, mert az egyesületnek emelnie kellett a havi tandíjakat. Az edzők önkéntes alapon végzik a munkájukat, azonban a terem bérleti díját nekik is ki kell gazdálkodniuk, amit nemrég felemelt a tankerület. Igaz, főleg kerületi gyerekek járnak hozzájuk, de ha nem tudnák kifizetni a bérleti díjat, akkor simán kiadnák a termet felnőtt focira. TAO-támogatásra sem jogosultak, mivel társasági adót fizető cégek csak bizonyos kiemelt sportágakban tevékenykedő sportszervezeteket támogathatnak, így nem tudtak élni például egy 28 milliós felajánlással sem.
„Azon vagyunk, hogy méltó szintre emeljék ezt az összeget”
Rácz Bálintot a Speciális Világjátékok utáni első edzésen látogatjuk meg egy budapesti uszodában. Néha egy-egy edzői bekiabálás töri meg a csendet, de nem repkednek szakszavak a levegőben, náluk a “szépen ússzál” jelenti például az elnyújtott gyors úszást, amikor arra figyelnek, hogy a kar teljesen előre legyen nyújtva, és megfelelő vonalban húzzák a has alatt. A 25 méteres medencében az edző segít a fiataloknak a hosszakat számolni, nélküle könnyen elveszítenék a fonalat.
Rácz Bálint három ezüstéremmel tért vissza, kettőt egyéniben, a harmadikat pedig váltóban szerezte a 16 éves, tanulásban akadályozott fiú. Az edzéseknek a budapesti Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon tanuszodája ad otthont, ahol délutáni edzhetnek a fiatalok.
Az előző években mindig kellett hozájárulást fizetni, ennek összege attól függ, hogy mennyi az olimpia költsége, és a szövetség mennyit tud ebből állni, de volt, hogy a helyi önkormányzat átvállalta az egészet. „Hatalmas öröm a speciális sportolóik számára, hogy olyanok is eljuthatnak külföldre, akik valószínűleg önerőből nem engedhetnék meg maguknak” – meséli Oravecz Éva, Bálint edzője, aki a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) úszás szakágának vezetője. „Folyamatosan azon dolgozunk a szövetséggel, hogy a jelenlegi összeget minden sportágban számukra méltó szintre emeljék” – mondja. Nem a teljes összegről lenne szó, mint a normál, vagy a paralimpikonok esetében, szerinte 8-10 százalék illetné meg őket.
Félt a víztől, ma pedig már olimpikon
Negyedikes kora óta tanítom Bálintot úszni, kezdetben tényleg nagyon félt a mély víztől, ezért mindig csak az uszoda feléig mert elúszni. Miután viszont legyőzte a víziszonyt, egyszerűen szárnyra kapott
– meséli Oravecz Éva.
Gyógypedagógusként úgy látja, az úszás egészségügyi szempontból nagyon fontos, Bálintnak ugyanis van egy kis görbület a hátában. Emellett a rendszeres edzés kitartást és fegyelmet ad, ami Bálint jegyeiben is megmutatkozik.
Ezüstérmei ellenére Bálint “úgy éli meg, hogy nyert, és ez így is van jól, ő saját magát küzdötte le, 50 méteren például az egész mezőny egy másodpercen belül jött be, tehát, ha csak kicsit is rosszabb a teljesítménye, utolsó is lehetett volna” – mondja az edző. Ez volt az első alkalom, hogy Bálint rajtkőről indult, mégis hibátlan ugrást mutatott be.
Az úszás jelenti az álmaimat, öröm volt felállni a dobogóra, az a célom, hogy minél több olimpiára kijuthassak”
– mondja Bálint.
A fiú a III. kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon lakója, ahová mi is hazakísérjük a rollerrel közlekedő olimpikont. Bálint elmeséli, hogy összesen heten vannak testvérek, négyen ebben a lakóotthonban élnek. Bálint az öccsével osztja meg a szobáját, amelynek falát nemcsak az érmek, hanem egy hatalmas molinó is díszíti – ezzel várták az otthon lakói Bálintot a repülőtéren, miután visszatért a világjátékokról.
„Nagyon büszkék rá, a kisebbnek ő vált a példaképévé, így most könnyű dolgom van velük, mindenki olyan jó úszó akar lenni mint Bálint” – meséli az edző.
A „bowling királynő”
Rénes Márta a vonalhoz lépked, jobb karral lendít, elindítja a golyót, ami letarolja a bábukat. Ma már úgy vezeti le a mozdulatsort, ahogy az a nagykönyvben le van írva. A bowling cipőjét is bemutatja nekünk, amire azért van szüksége, hogy kicsit csússzon a talpa padlón, mielőtt elgurítja a golyót.
A Down-szindrómás versenyző az Abu-Dzabiban megrendezett világjátékokon egyéniben bronzérmet, párosban pedig a Harruckern SE sportolójával, az eleki Nagy Andrással aranyérmet szerzett.
Márti nagyon jól helyt állt a Világjátékokon, jó versenyző típus, egyáltalán nem izgult, és még túl is teljesítette önmagát, nagy szükség volt az utolsó tarolására, hiszen ez hozta el számukra az aranyat
– meséli az edző, Molnár Melinda, aki egyben a szolnoki Liget Otthon Sportegyesület elnöke, illetve az MSOSZ bowling szakágvezetője.
Népes tábor sorakozik fel a vonalak mögött, “most kicsit többen is vagyunk, mint általában szoktunk, a Speciális Világjátékok után megnőtt az érdeklődés, de főként a Liget Otthon lakói és napközisei járnak hozzánk. A bowling nagy népszerűségnek örvend a speciális sportolók között, aminek az egyik oka, hogy ez a sport sérültségi foktól, kortól, nemtől függetlenül űzhető, van halmozottan fogyatékos tagunk is” – folytatja az edző. Amellett, hogy hasznosan töltik az idejüket, a bowling javítja a mozgás- és mentális képességeiket.
“Márti nyolc éve bowlingozik, kezdetben a golyók főleg az oldalsó vályúba gurultak. Az ő kitartása is kellett ahhoz, hogy meg tudja tanulni a helyes technikai kivitelezést, amivel a hazai versenyek után a nemzetközi mezőnyben is eredményesen tudott szerepelni. Hihetetlen szorgalom áll amögött, hogy idáig eljutott” – összegzi Molnár.
Kezdetben arra törekedtek, hogy a jó gurításhoz szükséges mozdulatsort minél pontosabban begyakorolják, majd az edzéseken ennek finomítása és javítása volt a cél. „A technika mellett a legfontosabb elem a koncentráció és a fegyelem. Versenyhelyzetben önálló döntéseket kell hozniuk, ami speciális sportolóknál különösen nehéz feladat. A helyes mozdulatsor begyakorlása évekbe telik, viszont utána a pontszámokon is meglátszik a fejlődés. Mindehhez persze kitartás kell és sok gyakorlás, márpedig Márta nagy bowlingfan, ezért ebből nála sincs hiány. Szabadidejében a telefonján is bowlingos játékokat játszik”.
„Hagyják csak nyugodtan a kórházban”
De az edző munkája csak részben segítette őt hozzá az érmekhez, kellettek a szerető családtagok is, akik sosem mondtak le Mártáról.
Az édesanyja, Takács Ilona a szülés után rögtön tudta, hogy valami nincs rendben, az orvosok az ötödik nap mondták meg neki, hogy Márta Down-szindrómás, “és hogy ott lehet hagyni a kórházban”.
“Tíz percig győzködtek minket arról, hogy hagyjuk ott, de mi nem akartunk lemondani róla’ – ezt pedig már az édesapja, Rénes András meséli. A sportoló és családja egy alföldi faluban, Nagykörűn lakik, amely 25 kilométerre fekszik Szolnoktól. A falut az ország cseresznyéskertjeként ismerik, nem véletlen tehát, hogy a falu szélén több ezer virágzó cseresznyefa látványa és illata fogad minket. Márta egyedül nem tud közlekedni, ezért anyukája busszal kíséri a lányát reggelente Szolnokra, és attól függően megy érte délután, hogy éppen milyen programja van. “Ötkor kelünk, elkészülünk, aztán hat után kicsivel indulunk a busszal Szolnokra. A Liget Otthon Fogyatékos Személyek Nappali intézményében foglalkoztatják délelőtt, ahol többek között van egy színjátszókör is”. Édesanyja más munkát nem tud vállalni emellett, az ápolási díjra jogosult, az édesapa pedig jegyellenőrként járja az országot.
Márta testvére is kiutazott szurkolni Abu-Dzabiba, így a családnak ő közvetítette élőben az eseményeket. Márta pedig odakint sem feledkezett meg a családjáról, volt olyan videóüzenet, amely az édesapja szemébe is könnyet csalt. Idehaza a Nagykörűi Művelődési Házban gratulált a falu az újdonsült olimpikonnak, kisebb ajándékokkal és egy tortával is készültek. Az egyik kedvenc relikviája pedig egy helyi újságcikk, amit még gyorsan előszed – „azt írják én vagyok a bowling királynő” – mutatja a lapot.
Címlapi kép : Kovács Ádám, enyhe autizmussal élő dzsúdós, a Pestszentlőrinc-Kassa Sportegyesület versenyzője (balra) / Fotó : Végh László
Megosztás