Keresés

Zöldi Blanka

zoldi.blanka@abcug.hu

Rózsaszín képet fest a kormány a szegényekről

Öt év után először rendezett az EMMI egy olyan programot, ahol a kormányt támogató és a kormánnyal szemben kritikus szociális szakemberek is beszéltek a magyarországi szegénységről. A résztvevők szerint a párbeszéd elindulása már önmagában jó, de kiderült: nemcsak a szegénységi adatokat, de még Rikárdó történetét is máshogy értékelték a felszólalók.

Azonnal kitoloncoltatná Orbán az illegális bevándorlókat

“Aki tiltott határátkelést hajt végre, azonnal őrizetbe kell venni” – mondta Orbán, aki attól fél, hogy Magyarorszég menekülttáborrá válik. A miniszterelnök nemzeti konzultációt kezdeményez arról, hogy a magyar hatóságok fogva tarthassák, és mielőbb kitoloncolhassák az illegális bevándorlókat.

A lakosság háromnegyedét megbénítja egy váratlan kiadás

2006 óta 80 ezer forinttal csökkent az egy főre jutó nettó jövedelem értéke. Tíz egyedülálló szülőből csak egy bírna el egy váratlan kiadással.

Ha van pénzed, elköltjük a saját temetésedre

Nemcsak az önállóságát, de a pénzét, lakását, autóját is elveszítheti az, aki gondnokság alá kerül. Ma több mint ötvenezer pszichiátriai beteg, értelmi fogyatékos, idős ember él jogfosztott állapotban. Paranoid skizofréniával pedig szinte bárkit gondnokság alá helyezhetnek – és akkor már arról sem dönthet, akar-e több százezer forintot szánni a saját temetésére.

Simicska Lajos: Orbán egy geci

Több jobboldali médium vezetősége váratlanul lemondott, miután Simicska Lajos csütörtökön bejelentette, hogy totális médiaháborút indít a médiaadót bevezető Orbán ellen. A miniszterelnök egykori jó barátja, a fideszes gazdasági hátország vezetője erre keményen válaszolt: péntek délután Simicska ott savazta Orbánt, ahol csak érte.

Három napig remegtem az avarban

Egy patkányokkal teli házban, tizenegy éves korában lett alkoholista, pár év múlva már fiktív számlákból fizette ki szlovákiai drogját. A 26 éves, hajléktalan Peti már megszámolni is alig tudja, hány addiktológiáról, rehabról, hajléktalanszállóról rúgták ki. A Baptista Szeretetszolgálat szállásán talált menedéket, szabadidejében origami virágokat hajtogat.

El lehet szédülni a szagtól a buszon

Lavórban, műanyag kiskádban, kerti zuhanyzóban – a miskolci szegénytelepen, a Lyukóvölgyben mindenki úgy próbál tisztálkodni, ahogy tud. Itt csak a legmódosabbaknak van fürdőszobájuk. Azt mondják, hónap elején vesznek tisztálkodószereket, a gyerekeket pedig minden nap fürdetik, a tetűjárvánnyal mégsem tudnak megbirkózni.

Az a lényeg, hogy tele legyen tömve a szájuk

Van egy színházi előadás, ahol lesegítik a néző kabátját, minden kívánságát lesik, meleg gulyáslevessel vendégelik meg. Mindezt ingyen. A cél: elhiggye, hogy szuper dolog a bentlakásos, digitalizációs közmunkatábor. A társadalmi kérdésekkel és a hátrányos helyzetűek integrációjával foglalkozó Független Színház előadása viszont túl közel áll az abszurd valósághoz, így legtöbben teli hassal, de keserű szájízzel távoztak.

Minden jobb a javítóban, mégis zabálják a rajzszöget a tinik

Nem mindegy, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők börtönbe vagy javítóintézetbe kerülnek. Ha már fogvatartják, a gyereknek az a legjobb, ha javítóintézetbe kerül – derül ki a Helsinki Bizottság jelentéseiből. Ezek az intézmények kevésbé zsúfoltak, jobb állapotban vannak, és oktatással adnak esélyt a későbbi integrációra.

Mindenkivel van valami, csak annak még nincs neve

Mindenkivel van valami, csak annak még nincs neve

Észrevétlenül tanult meg tökéletesen angolul, folyamatosan kacifántos forgatókönyv ötleteken töri a fejét. Viszont az anyukája, Gilla emlékezteti mindig, hogy köszönni kell, ha belép valahova, és csak egy rózsaszín selyemmalaccal tudja megtanulni a kémiát. Hogy telnek egy gimis autista fiú mindennapjai?