Keresés

Végh László

vegh.laszlo@abcug.hu

kutyás hajéktalanok

Inkább megfagyok, de a kutyámat nem adom

Tűzön-vízen át védik egymást, semmi el nem választhatja őket egymástól: sok hajléktalan a kutyája miatt még a szállókra se megy be, mert kevés helyen fogadják őket együtt. Inkább megfagynának a hidegben, minthogy lemondjanak kedvenceikről. Ezek az állatok hű társak, akik védik kiszolgáltatott gazdáikat, az adományozók pedig egy-egy simogatásért cserébe néha bőkezűbben adakoznak az utcán élőknek. 

Indul a második tüntetés a demokráciáért

Önkényes döntéseket eredményezhet az új gyülekezési törvény

Egy sor akadályt görget egy tüntetés megszervezése elé az új gyülekezési törvény, ráadásul a tiltóokok túlságosan tág megfogalmazása veszélyesen sok mozgásteret hagy abban a rendőrségnek, hogy melyik gyülekezést engedélyezze és melyiket tiltsa meg. Az első ilyen tiltó döntést a TASZ segítségével támadta meg a bíróságon egy üllői útblokkoló tüntetés szervezője. A bíróság kimondta: a rendőrség jogtalanul tiltotta be a tüntetést. Az életbe lépése után készült videónkban Hegyi Szabolcsot, a TASZ gyülekezési jogi programjának vezetőjét kérdeztük az új gyülekezési törvényről és annak várható hatásairól.

Gond az nincs. Feladat van

Mindig is szerettem volna egy Down-os babát

Több mint húsz éve már, hogy az öt saját gyereket felnevelő Csöpi úgy döntött: szeretne örökbefogadni olyanokat, akinek nincs lehetőségük saját családjukban felnőni. Az évek alatt összesen nyolc gyereket vett magához, jelenleg hat gyereket nevel. Van köztük örökbefogadott, és nevelt is, a gyerekek Down-szindrómával, illetve valamilyen fokú sérültséggel élnek. A család pár éve a Tolna megyei Tengelicre költözött, a helyiek hamar befogadták őket, csak a ház körüli magas kerítést nem értik. A napok korán, már reggel hatkor elkezdődnek, a gyerekek óvodába és iskolába járnak, az anya pedig ahelyett, hogy elfáradna, folyamatosan újabb és újabb terveket sző. Fotósunk végigkövette egy napjukat.

A szökésnél csak talpra állni nehezebb az szexrabszolgaságból szabadult nőknek 1

Állami gondozottakra, fogyatékosokra csap le leggyakrabban a szexmaffia

A kényszerített prostitúció áldozatai jellemzően kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal lányok, nők, akiket sokszor megtévesztéssel rángatnak bele a prostitúcióba a gyenge pontjaikat pontosan ismerő futtatók. Vannak, akiket fogva tartással, vannak, akiket egyszerű megfélemlítéssel tartanak az iparban, ahol a pénz teljes egészében a futtatóké, a lányoknak pedig csak a munka és a verés marad. Öt nő történetét mutatjuk be, akik évekkel ezelőtt minden bátorságukat összegyűjtve szöktek meg fogva tartóiktól, most pedig minden erejükkel azon vannak, hogy saját lábra álljanak.

Megakad a tekintet a szürke panelhomlokzaton burjánzó oázis-erkélyeken 1

Megakad a tekintet a szürke panelhomlokzaton burjánzó oázis-erkélyeken

A lakótelepek a mellettük elhaladó autókból szürke betondzsungeleknek látszanak, de a 4-10 emeletes háztömbök között sétálgatva oázis-szerű erkélyek szakítják meg a monoton szürkeséget, és dobják fel az építésük óta felújítást alig látott homlokzatokat. Ha pedig eggyel beljebb merészkedünk, és az erkélyek tulajdonosaihoz is becsengetünk, nyugdíjas asszonyok nyitnak ajtót, akik akár napi 2-3 órát is bíbelődnek növényeik ápolásával. Van, aki nem csak saját erkélyét ülteti be mindenfélével, hanem az egész telepi lakosságot megajándékozza egy szép kerttel a háztömbje lábánál. Az Abcúg képriportja.