Donát egy súlyos betegségből épült fel, épértelmű kisfiú. Az iskolák mégsem vállalják, mert félnek, hogy túl sok gond lenne vele. Ahol pedig mégis fogadnák, ott nem kapna valódi fejlesztést. Ha szeptemberig nem találnak neki iskolát, magántanuló lesz, és az édesanyjának fel kell adnia az állását.
Hiába teljesítenek erejükön felül, mégis folyamatos lelkiismeret-furdalást éreznek azok az anyák, akik egyszerre nevelik tartósan beteg gyereküket és egészséges testvéreiket. Az elmaradt játszóterezés, az utolsó pillanatban meghiúsult balatoni nyaralás, és szóba sem jöhető közös erdei kirándulások a mindennapok részei ezekben a családokban, az egészséges testvérnek sok mindenről kell lemondania, és elfogadnia azt, hogy legtöbbször csak a második a sorban. Mégis, ha valakire haragszanak, az sosem a beteg tesó.
Tisztában van vele, hogy miközben észben tartja az anyósa születésnapját, külön készít süteményt a cukorbeteg rokonnak vagy ajándékot vesz a gyerek tanítőnőjének valójában munkát végez? Pedig így van, érzelmi házimunkának hívják, itthon még alig ismert a fogalom, pedig gyakorlatilag minden családban jelen van. Rengeteg időt és energiát vesz el, fizetés nem jár érte, és sokszor teljesen magától értetődő és természetes, hogy ez a nő dolga.
Ne üzenjük azt a roma fiataloknak, hogy nekik diplomát szerezni csak emberfeletti képességekkel lehet, mert az sokakat eltéríthet a tanulás útjáról – vallja az a két roma fiatal, akik évek óta a YouTube-on poénkodnak saját cigányságukon. Videóikkal azokat a romákat képviselik, akikről már nem lehet azt mondani, hogy fel kell zárkózniuk. És, bár ahhoz azért kellett idő, hogy a nézőik megértsék: ők nem gúnyolódnak a roma embereken, inkább nevetve gondolkodtatnak, mára mégis ott tartanak, hogy középiskolába járnak segíteni, és tőlük kér nevelési tanácsot a roma kisgyereket örökbefogadó család.
Fábián Sára előbb orvos szeretett volna lenni, aztán újságíró, most pedig stratégiát és szervezést tanul Amszterdamban. De addig is, azért létrehozott egy alapítványt, ami ma már nyolcvan önkéntessel látogatja rendületlenül a kórházban fekvő gyerekeket. Nem akarják megváltani a világot, épp csak annyi a céljuk, hogy senki ne feküdjön magányosan a fehér ágyakban, és ne maradjon le a tananyaggal. És persze ne csődtömegként térjen majd vissza a suliba, hanem egy menő egyetemista barátságával a tarsolyában.
Minél szegényebb egy település, annál kevesebb közmunkás él benne. Elsőre furcsának tűnik, pedig így van, hiszen ha kevés az iskolázott lakos, a képzett szakember a faluban, a polgármester pedig bátortalan, akkor ott még a közfoglalkoztatás is nehezen szerveződik meg. Egy nemrég megjelent új kutatásból ezek mellett az is kiderül, hogy a közmunkások gyakran direkt rontják el a multikba való bejutáshoz szükséges felvételi tesztjüket, és az is, hogy a polgármesterek a közmunkára kapott pénzből sokkal inkább az utakat hozták volna rendbe.
Fáraó kincse, Horoszkóp, Black Jack – évente tízezer forintot költenek a magyarok kaparós sorsjegyre. Budapest külső kerületeiben és egy környező kisvárosban próbáltunk utánajárni, hogy ki miért játssza a játékot. Van olyan fiatal pár, ahol a kaparás közös program, más csak egy újabb esélyt lát benne a lottózás mellett, de olyannal is találkoztunk, aki úgy érzi, munka után egy üveg sör mellé egész egyszerűen jár neki ez a passzió.
Ki kell húzni Nyilas Misi debreceni vívódásait a kötelező olvasmányok listájáról? Mi a fontosabb: a magasirodalom, vagy, hogy a gyerek egyáltalán megszeresse az olvasást? Ha pedig utóbbi, akkor miért ne olvashatná az Egri csillagok helyett az Alkonyat-trilógiát. Ezekről is vitáztak magyartanárok és kutatók egy konferencián, meg arról, hogy milyennek is kéne lennie a magyarórának, és hogy miért még mindig a múltból haladunk a jelen felé, ahelyett, hogy a kortárssal indítanánk.
A súlyosan, halmozottan sérült gyerekek többsége születése óta él betegségével, gyógyulásukra legtöbbször kevés az esély. Szüleiknek ennek ellenére évről-évre bizonyítaniuk kell, hogy a gyerek továbbra is beteg. Mindezt azért, hogy megkapják az ápolási díjat, az emelt összegű családi pótlékot, vagy a kerekesszéket. Az önálló mozgásra képtelen, pelenkázásra szoruló gyerekeket kész rémálom az orvos és a szakértői bizottságok elé cipelni, mégis sokszor ez az egyetlen lehetőség, hogy megkapják az ellátást.
Se szeri, se száma az OKJ-s tanfolyamot indító cégeknek és iskoláknak, de a képzések színvonalát senki sem garantálja. Pedig sok pénzt és energiát emésztenek fel, de a vége mégis sokszor az, hogy valódi tudás helyett csak egy papírt szorongatunk a kezünkben. Ahogy az a három interjúalanyunk, akik felnőttként döntöttek úgy, kitanulnak egy teljesen új szakmát. Virágkötés egy szál virágból, kutyakozmetika kutya nélkül, és egy gyógymasszőr tanfolyam, ahol pelenkázni kell.