Keresés

Prókai Eszter

prokai.eszter@abcug.hu

Migránsokat kellett keresni a rakodótérben a kamionosok versenyén

A versenyre meghívták Bárándi Attilát, a nemrég bántalmazott kamionost is.

Lehetne normális közmunka is. Ha nem szívózna a kormány

A katymári polgármester tíz éve küzd a közmunka rendszerrel, ami szerinte értelmetlen megkötéseivel kiskorúsítja az önkormányzatokat. Hiába próbálnak valami értelmeset csinálni, ha közben olyan dolgokkal kell foglalkozni, mint másfél évre előre kitölteni a munkanaplót, aláíratni a jelenléti ívet, és várni, hogy mikor jönnek ellenőrízni, ki dolgozik éppen a földeken.

Fogyatékos gyereket végképp nem fogad be senki

A fogyatékkal élő gyerekeknek alig van esélyük rá, hogy örökbefogadják őket. 2014-ben mindössze heten találtak így otthonra. Nevelőszülőkhöz ennél ugyan többen kerülnek, de az állam semmi plusz támogatást nem ad a nemes feladatot magukra vállalóknak. Egy civil szervezet két éve próbál tenni azért, hogy minél több ilyen gyerek nőhessen fel családban.

Politikai okok miatt fúrták meg a Helsinki népszavazásos buliját

A Kossuth Klub két nappal a buli előtt kihátrált a korábbi szerződésből. Már mégsem szeretnék, ha politikai tartalma lenne az eseménynek.

Önkormányzati hivatalnokoknak és közmunkásoknak is telefonálgatniuk kell a népszavazás sikeréért

Egész héten mennek a telefonhívások munkaidőben, de még szombaton is dolgozniuk kell a Pest megyei kistelepülés hivatalnokjainak.

Nyolc hónapos terhes nőt rendeltek be határvadász-toborzóra

A munkaügyi központban azt mondták neki, ha nem megy, kizárják a közmunkából.

Pukli István otthagyja a Tanítanék Mozgalmat, mert a szervezet kiállt a menekültek mellett

Mert az szerinte egy átpolitizált és irtózatosan megosztó téma.

Lenéznek, mintha mi nem is emberek lennénk

Végső elkeseredésükben az ajtófélfába verik a fejüket és borotvapengével vagdossák magukat a Magyarországon ragadt menekültek – állítja az Amnesty International legújabb jelentésében. A szervezet szerint embertelen körülmények között várakoztatják a háború elől menekülőket, szögesdrótok és kamerák között kell élniük, a hatóságok pedig erőszakosak velük.

Forrás: flickr.com/Ran Allen CC-BY https://www.flickr.com/photos/allenran917/6297519732

Láttuk a Facebookon, hogy van egy gyereke

Főleg a nőket teszik ki az állásinterjúkon olyan kínos kérdéseknek, amikről egy férfit még véletlenül sem faggatnának. Ha gyerekes nő ül velük szemben, azon problémáznak, hogyan tudja majd összeegyeztetni a munkájával a nevelést, ha még nincs gyereke, akkor meg azon, hogy mikor lesz. A férfi interjúztatók sokszor észre sem veszik, milyen fájó pontokra szúrnak oda ormótlan kérdéseikkel.

Szili Katalin nemmel szavaz október 2-án

A zsidó keresztény kultúra védelmében teszi ezt. Közben a honvédelmi miniszter bokszolóállásban várja a menekülteket.