Már a gimnáziumokban toborozzák a határvadászokat
A rendőrség középiskolásokat csábít a határ védelmére.
A rendőrség középiskolásokat csábít a határ védelmére.
K. József ötven év körüli családapa. Évek óta Szentesen dolgozott ápolóként, havi nettó 140 ezer forintért. A fizetése felét egyből elvitte egy OTP-s hiteltartozás, a többiből kifizette a 13 ezer forintba kerülő nővérszállót, a maradékot pedig hazautalta a családjának. Állítása szerint neki így már nem maradt pénze, ezért éveken keresztül a belgyógyászati osztályon fekvő idős, gyakran magatehetetlen betegektől lopott. Volt, hogy csak ötszáz forintot, máskor többezret, vagy arany ékszereket. Több év börtön várhat rá.
A 24 éves Feca tavaly letépte a radiátort. A fűtőtestet senki sem rakta vissza, egészen addig, amíg az édesanyja meg nem vette hozzá a kellékeket, és nem tette közzé az egészet a Facebookon.
A főtanácsadó nem mondott konkrétumot. Csak azt, hogy a magyar határnyitásról szóló hírek terjedtek el.
Egyre inkább az alapján döntik el a szülők, hogy megfelelő oktatási színvonalúnak tartanak-e egy iskolát, hogy hány roma diák jár az osztályba. A lélektani határ ma valahol 40 és 50 százalék között mozog. Ha ezt eléri egy intézmény, aki teheti, viszi is máshova a gyerekét. Ez a döntés, bár racionálisnak tekinthető, a társadalom számára nagyon káros következményekkel jár. Pont azok a gyerekek maradnak ugyanis magukra, akiknek a leginkább szükségük lenne a minőségi tanári munkára, az integrált közösségre.
Már Kövér László előtt van az a törvénymódosítási javaslat, ami feltehetően vagyonnyilatkozatra kötelezné a nem kormányzati szervezetek tisztségviselőit.
Az akció lényege, hogy minél több helyre, minél több kabáttal kerüljön egy fogas, amire bárki felakaszhat egy kabátot, hogy azt egy rászoruló leakaszthassa.
Az egyik szülő szerint az egész fűtési rendszer rossz az intézményben. De annyira, hogy rendesen megjavítani állítólag nem lehet, csak tavasszal, a fűtési szezon után, amikor ki fogják cserélni az egész rendszert.
A munkaügyi bíróság másodfokú döntése jogerős, mégsem ér semmit.
Részletesen leírnák, hogy a szociális rendszerben résztvevőknek milyen igényei vannak, ez alapján állítanának össze egy szolgáltatáscsomagot.