Keresés

Neuberger Eszter

Neuberger.Eszter@abcug.hu

Jól megszívatta az állam a földjeit használó gazdákat, amikor túladott a területeken 1

Jól megszívatta az állam a földjeit használó gazdákat, amikor túladott a területeken

A kormányzati kommunikációval szemben nem csak nyertesei, kárvallottjai is szép számmal vannak a “Földet a gazdáknak” programnak, a Fidesz-kormányok nagyszabású termőföld-kiárusító akciójának. Ők azok a bérlők, akik 2012-2014 között még örülhettek, hogy nyomott áron földhaszonbérleti joghoz jutottak állami tulajdonú földeken, néhány évvel később viszont azzal kellett szembesülniük, hogy az állam eladja a nekik bérbe adott földdarabot. Aki nem tudta megvenni, az most jó eséllyel azért küzd, hogy a területen maradhasson. De olyanok is vannak, akik pereskedés helyett inkább idő előtt visszaadták a földet.

Egy falubeli vassal fizetett, hogy elvihesse

Gabriella két éven keresztül élt szexrabszolgaságban egy délnyugat-magyarországi faluban. Egy egész család tartotta fogva, és kényszerítette prostitúcióra, a településen és környékén élő férfiak egy kis pénzért kedvükre használhatták. Gabriellával ráadásul három gyereke is együtt élt egy szoba-konyhás lakrészen – a férfi, aki először bizalmába férkőzött, majd fogva tartója lett, úgy csinált, mintha ők – időközben […]

A barátnőm bedrogozott, Svájcban ébredtem

Zita 28 éves volt, amikor terhes lett egy három éve tartó, de zűrös kapcsolatban, és az első pillanattól biztos volt benne, hogy nem akarja megtartani a magzatot. Egy barátnőjét kérte meg, hogy kísérje végig a folyamaton, és mivel nagyon tartott az abortusztól, nem mondott nemet, mikor a nő azt javasolta, egy bulival ünnepeljék meg, hogy […]

Rengeteg viszontagság után újra rátalált az anyjára

A spanyol buliszigetről, Ibizáról kellett kimenekíteni a most 27 éves Ritát, aki tudatosan ment prostituáltként dolgozni a szigetre, csak arra nem számított, hogy a megkeresett pénzből egy fityinget sem lát majd. Amikor teherbe esett, szeretett volna kilépni az egészből, futtatói azonban nem hagyták. Végül sikerült egy ottani anyaotthonban védelmet találnia. Rita az egyik az öt nő közül, […]

Sírtam, letettem mindent elé, és megszülettem még egyszer

Tíz éven keresztül adták-vették és kényszerítették prostitúcióra a most 31 éves Barbit, és bár ennek már több mint négy éve vége van, a lány még mindig a vele történtek miatt szenved. Szorongásos depressziót és vissza-visszatérő migrénes fejfájást hozott magával, mikor terhesen elmenekült futtatóitól Németországban. Hazatérve ő is a baptistáknál talált helyet, de azóta már átköltözött […]

Ha egyszer belekerülsz, megmérgezi az életed

Nem szökésben volt, hanem kisfiának erőszakos, bántalmazó apjától menekült Evelin, a fiatal anyuka, amikor három évvel ezelőtt bekerült a szervezet egyik védett házába, de az emberkereskedelem is bőven megjelenik a történetében. Evelin 11 évesen került állami gondozásba, de rendszeresen megszökött az otthonokból, és még 14 éves sem volt, amikor először kiállt az utcára. A fiatal lányt is stricik adták-vették, akik soha nem mondták el mennyit fizettek érte, csak annyit, hogy még mindig nem dolgozta le azt.

Új Kisvárdát akarnak Tiszavasváriból, akik a fideszes jelöltet éltetik

Szárnyaló Tiszavasváriról álmodnak a helyi fideszes támogatói

A jobbikos fellegvár Tiszavasváriban a vasárnapi időközi polgármester-választáson a kormánypárti győzelem azokon múlhat, akik azt remélik, a fideszes városvezetés majd több fejlesztést vonz a kisvárosba, és azokon a telepi romákon, akiknek elegük van a közmunkát szervező jobbikosok hatalmaskodásaiból. 

Rá se bagóznak a migránsozásra a polgármestert választó bódvarákóiak

Rá se bagóznak a migránsozásra a polgármestert választó bódvarákóiak

Vasárnap polgármestert választ a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvarákó népe, mert a falu korábbi polgármesteréről kiderült: egy lopási ügyben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság, így már nem tölthette be tovább a tisztségét. A csavar, hogy az ex-polgármester most újra indul a címért, és a legegyszerűbb – és valljuk be, a jelenlegi kormánynak eléggé bevált – kampányszöveget használja: „ha rám szavaztok, itt nem lesznek migránsok!”. Úgy tűnik azonban, a rákóiak egy jó részét egyáltalán nem érdekli a menekültválság, és inkább egy csak félig-meddig bódvarákói építési vállalkozót támogatnak, akinek egy terve van: fellendíteni a rohamtempóban elöregedő határközeli falu közösségi életét.

Megunták a kivándorolt románok, hogy a nagykövetség süket falainak kiabálnak

Mitől dühödtek be a kivándorolt románok?

Mostanra Magyarországon is mindennaposan érzékelhetők lettek az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlás hatásai – elég csak a szakképzett munkaerő égető hiányára gondolni -, olyat azonban még nem láttunk, amit most a jelenséget szintén jól ismerő szomszédos Románia, ahol a külföldön élő és dolgozó állampolgárok tömegei jöttek haza, hogy a kormányuk távozását követeljék a legutóbbi, százezreket az utcára vivő bukaresti tüntetésen. A diaszpórában is rendszeresek ugyan a román ügyekben szervezett megmozdulások, sokan azonban úgy érzik, nincs sok értelme a nagykövetségek előtti, kisebb léptékű demonstrációknak. 

Levegőt vesznek a pénzükből nálunk a kötvényes kínaiak 1

Jó levegő, jó oktatás, kevés menekült – ennyi elég a kötvényes kínaiaknak

Több ezer kínai telepedett le Magyarországon az utóbbi néhány évben az Orbán-kormány 2013 és 2017 között működtetett letelepedési kötvény-programján keresztül, akikről jóformán semmit nem tud a magyar társadalom. Sokan a durván légszennyezett városok és a gyerekeiket túlterhelő oktatási rendszer elől menekülnek el Kínából, még akkor is, ha ez a karrierjük – legalábbis ideiglenes – feladásával járhat. Budapesten a kínai kötvényesek többsége felső-középosztálybeli színvonalon él, nagyon zárkózott életet. A régebb óta, jellemzően a kilencvenes-kétezres évek óta nálunk élő kínaiak sem nagyon tudnak mit kezdeni velük: újgazdagnak, kivagyinak látják őket. Riportunkban bemutatjuk: kik, honnan jönnek és mit csinálnak nálunk.