Keresés

Neuberger Eszter

Neuberger.Eszter@abcug.hu

Vendégmunkásokra van szükség a munkaerőhiány kiküszöbölésére

A szakképzetlen magyar álláskeresőkkel ugyanis nem lehet feltölteni a versenyszférában lévő üres munkahelyeket a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége szerint.

Állami megbízásokból nőttek nagyra Kuna Tibor kommunikációs ügynökségei

A 444 cikkéből kiderül: 2010 óta töretlen a sikere a közbeszerzési pályázatokon az ózdi születésű kommunikációs szakembernek.

Nem védve, bezárva érzik magukat a kordonok között vonuló Pride-osok

Idén is több ezren vonultak a leszbikusok, melegek, transzszexuálisok, biszexuálisok és queerek jogegyenlőségéért a 21. alkalommal megrendezett Budapest Pride-on. A homofóbia elleni tüntetés helyett már jóval inkább egy óriási karneválra hasonlító felvonuláson nem történt atrocitás, még a szokásos kordonok mögüli mocskos buzizó bekiabálások is elmaradtak. A szervezőkben és a résztvevőkben pedig egyre erősebb a vágy, hogy végre kordonok és rendőrsorfal nélkül lehessenek büszkék a másságukra.

A hazatérők kudarca titokban marad

Hollandia a negyedik leggyakoribb célország a kivándorló magyarok között, mégis nagyon keveset tudni a kint élőkről. Sokan dolgoznak üvegházakban, kertészként vagy felszolgálóként, ezeknek az embereknek a nagy része azonban láthatatlan marad, még a kint élő magyar középosztály sem találkozik velük. Három kint élő magyarral beszélgettünk arról, miért költöztek Hollandiába.

Évek óta szívnak, de azt se tudják, mi az a marihuána

Olcsó, könnyű rászokni, de a lazulás nagyon gyorsan átcsaphat rémálomba. Keveset tudni a dizájnerdrogok hatásairól, pedig vannak olyan vidéki tizenévesek, akik már csak ezt használják, a marihuánát nem is ismerik. Az iskolák inkább a szőnyeg alá söprik a herbálproblémát, nehogy megszólják őket a drogozó fiatalok miatt. Az ország súlyosan elmaradott régióiban pedig a munkanélküliség, szegénység és a kilátástalanság miatt az egekben van a biofű népszerűsége.

Hiába tártak fel pokoli körülményeket, csak látszatmegoldásokra futotta

Az elmúlt másfél évben börtönökben, pszichiátriákon és gyermekotthonokban tartott véletlenszerű ellenőrzéseket az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, és alig találtak olyan helyet, ahol minden rendben lett volna. A gyermekotthonban prostitucióval találkoztak, a fiatalkorúak börténében szexuális zaklatással, a kórházban radiátorcsőhöz kötözött betegekkel. Tizenegy feltárt esetből azonban csak háromnak lett látható következménye, és azok többsége is csupán épületfelújítás.

Senkinek nem kellenek a csobánkai maradék-gyerekek

Senkinek nem kellenek a csobánkai maradék-gyerekek

Most zárult az utolsó tanév a csobánkai általános iskolában, ahová szinte már csak hátrányos helyzetű roma gyerekek jártak. A diákoknak a következő tanévet már új iskolában kéne kezdeniük, de a szüleiknek fogalma sincs, hová mehetnének, eddig csak elutasítással találkoztak. A legközelebbi településen, Pomázon annyira nem kérnek a gyerekekből, hogy még petíciót is indítottak azért, nehogy odahelyezzék őket, a helyiek sokan nem akarák, hogy a maroknyi csobánkai diák ősztől az ő gyerekük osztályába járjon.

Vége lesz a kórházak gazdasági önállóságának

Megszűnik 2017-től a kórházak gazdasági önállósága, ha a kormány elfogadja az egészségügyi államtitkárság előterjesztését. Kancelláriák fogják irányítani az intézmények gazdálkodását.

Mégsem kezdik ki az alternatív iskolákat

Visszavonták a jövő évi költségvetési törvény egyik módosítását, amelyik sokak szerint veszélybe sodorta volna az alternatív iskolák működését, mivel komoly forrásmegvonást helyezett kilátásba. Az Index értesülései szerint az Nemzetgazdasági Minisztérium módosító javaslata az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) nyomására került ki a törvénytervezetből.

Kakaós csigát lopott a boltból, 1 év 3 hónap fiatalkorúak fogházára ítélték

Megszületett az ítélet annak a kecskeméti fiúnak az ügyében, aki december óta ült előzetes letartóztatásban, mert 2014 októberében ellopott egy 130 forintos kakaós csigát a boltból: 1 év 3 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték a fiatalkorúak fogházában.