Keresés

Neuberger Eszter

Neuberger.Eszter@abcug.hu

Ahelyett, hogy védenék, csak fenyegetik a családokat

Ahelyett, hogy védenék, csak fenyegetik a családokat

Büntetőeszköz lett az eredetileg segítő szolgáltatásnak kitalált gyermekvédelmi intézkedésből. A védelembe vétellel ugyanis a gyermekjóléti szolgálat csak odáig jut, hogy egyértelművé tegye a szülőknek, hogy mit várnak el azért, hogy a gyerek továbbra is a családban maradhasson, de segíteni nem tudnak, mert nincsenek meg az eszközeik hozzá. Marad tehát a kiemelés fenyegető réme. A védelembe vétel fegyelmező szerepére ráadásul még az is ráerősít, hogy 2010 óta a túl sok iskolai igazolatlan hiányzásért automatikusan ez jár.

A 444 teljes szerkesztőségét kitiltották a parlamentből

Bizonytalan ideig nem léphet be az országházba a 444.hu egyik újságírója sem, az indoklás szerint azért, mert megszegték az országházi sajtótudósítás szabályait

Czibere: voltak hibásan elbírált tanodapályázatok

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) gyakorlatilag elismerte, hogy több esetben hibázott, amikor több tapasztalt tanodás civil szervezet pályázatát nem ítélte állami támogatásra érdemesnek a legutóbbi tanodák támogatására kiírt, 5,3 milliárd forintos keretösszegű pályázatán. A néhány hete belengetett új pályázat ugyanis az előző körben „érthetetlenül” elbukott pályázókat fogja helyzetbe hozni.

8 milliárd forintos pályázatot ír ki Biztos Kezdet Gyerekházakra az Emmi

Bővül a hátrányos helyzetű gyerekek korai fejlesztését és a szülői kompetenciák fejlesztését célzó Biztos Kezdet program. Országszerte 50 új Biztos Kezdet Gyerekház létesülhet, az ezernél kevesebb lakosú településeken komplex kistelepülési gyerekprogram indul.

Politikai reklám volt a TV2-n és az M4-en futó népszavazási hirdetés

Társadalmi célú hirdetésként leadott politikai reklámmal több népszavazási kampányidőt biztosított a kormánynak a TV2 és a köztévé M4 sportcsatornája a Kúria ítélete szerint.

Csendben meghalnak a lőrinci azbesztbetegek

A Heves megyei Lőrinci és Zagyvaszántó rekorder a diagnosztizált mellhártyadaganatok számában, és ez a szám csak emelkedni fog a jövőben. A két település között évtizedeken keresztül mérgező azbesztet is felhasználó cementgyár olyanokat is megbetegített, akik nem ott dolgoztak, csak a környéken éltek. A betegséget időben történő operáció nélkül nagyon kevesen élik túl, így az egykori tulajdonos magyar állammal szemben elindított kártérítési pereket leginkább már a hozzátartozók fejezik be. Egy zagyvaszántói azbesztbeteg fiatal férfi, ha megnyerné a pert, alapítványt hozna létre a jövőbeli sorstársai megsegítésére.

Orbán adta parancsba a civilek vegzálását

2014 májusában maga Orbán Viktor miniszterelnök adta utasításba a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott civil szervezetek kormányzati átvizsgálását. Ezzel kapcsolt gőzerőre a közel két évig tartó boszorkányüldözés az LMP-bérencnek kikiáltott Ökotárs és 60 másik civil szervezet ellen.

Forrás: flickr.com/fumigraphik CC-BY-NC-ND https://www.flickr.com/photos/fumigraphik/15829602545

Egy 11 éves kislány magától nem szop le egy 13 éves kisfiút

A gyermekkori szexuális bántalmazásról szóló történetek nagyon sokfélék lehetnek, ami azonban mindig közös, az a bántalmazó hatalmi fölénye, amit az illető kihasznál a kiszolgáltatott, sokszor az elkövetőhöz szorosan kötődő áldozattal szemben. Az Abcúgon két fiatal nő meséli el, ki és hogyan bántalmazta őket gyerekkorukban. Mindketten már fiatal felnőttként, komoly önismereti munkával ásták elő az egész […]

A kormányzati gyűlöletkampány legnagyobb kontrasztja volt a mai menekültbarát tüntetés

A vasárnapi kvótanépszavazás bojkottálását tartják a legjobb döntésnek a Helsinki Bizottság Kossuth térre szervezett, a menekültekkel szolidáris tüntetéséhez csatlakozó művészek és közszereplők. Úgy 1500-an hallgatták őket péntek este 6-tól.

A nőverő Balogh lánya a legesélyesebb polgármester-jelölt

A családon belüli erőszakért elítélt volt fideszes politikus, Balogh József utódját választja meg a hétvégén Fülöpháza, ahol Balogh ezév júniusáig volt polgármester. Hárman pályáznak a helyére: egyikük maga a lánya, aki éveken keresztül hivatalvezetőként dolgozott apja mellett. Mivel Balogh munkásságának megítélésén az élettársa megverése nem igazán ejtett csorbát, szinte biztos, hogy szavazói Nagyné Balogh Csillát támogatják majd a kvótanépszavazással egy időben tartandó időközi önkormányzati választáson.