Keresés

Neuberger Eszter

Neuberger.Eszter@abcug.hu

Blokkolná a túlhatalmi törekvéseket, ha átmenne az új választási rendszer

Blokkolná a túlhatalmi törekvéseket, ha átmenne az új választási rendszer

A Jobbik kivételével nyolc ellenzéki párt választási reformjavaslatot fogadott el, amely alapjaiban változtatná meg a jelenlegi, a 2014-es választások előtt íródott választási törvényt. A kulcsszó az arányosság lett, azaz, hogy a pártok az országosan rájuk leadott szavazatok arányát a leginkább tükröző számú mandátumot kapjanak az országgyűlésben.

Németország is próbálkozott a közmunkával, de hamar megszabadult tőle

Németország is próbálkozott a közmunkával, de hamar megszabadult tőle

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásról és a szociális gazdaságról szóló nemzetközi konferenciájának slusszpoénja volt, amikor a Német Szövetségi Munkaügyi Hivatal vezetője magyarázta, miért nem ér semmit a közmunka, ha nincs mellette képzés, átképzés, tanácsadás.

A kormány válasza a romló oktatási eredményekre, hogy nem értek még be a reformok

Még várni kell, hogy beérjen a kormány oktatáspolitikája

Nehéz elhinni, de érdemi vitát folytatott kedden délután a magyar oktatás irányáról Palkovics László oktatási államtitkár és Hiller István, volt szocialista oktatási miniszter, az MSZP jelöltje az oktatási tárcára.

Az ingyen tankönyvvel is csak zűrzavart okozott a kormány az iskolákban

Az ingyen tankönyvvel is csak zűrzavart okozott a kormány az iskolákban

Akik az alsó tagozatosok esetében belátták, hogy tanulás-módszertani nonszensz olyan könyveket kiosztani a kisiskolások között, amikbe nem írhatnak, azok most bevezették ugyanezt a felső tagozaton.

Mentes menü? Az nincs!

Mentes menü? Az nincs!

Két éve kötelező lenne, de továbbra is akadozik a menzákon a diétás étkeztetés megoldása. A legrosszabb helyzetben a kisebb települések vannak, ahol még egy kórház sincs a közelben, amelyik főzni tudna a táplálékallergiás gyerekekre.

Soha nem volt még ilyen könnyű menekültként munkát találni

Soha nem volt még ilyen könnyű menekültként munkát találni

A hazai munkaerőpiacon különösen nagy hátránnyal indulnak a magyarul nem beszélő, a társadalomban még javában a helyüket kereső frissen befogadott menekültek, az óriási munkaerőhiány miatt viszont most éppen nagyon könnyű munkát találni még nekik is. A Menedék Egyesület főleg építőipari és vendéglátóipari cégeknek közvetít menekült munkavállalókat, és azt mondják, aki most megkeresi őket, annak majdnem biztosan tudnak valami munkát ajánlani.

Tíz osztály szorult ki az őszi szünetig a bővülő iskolából

Tíz osztálynyi diáknak nem maradt hely a halászteleki iskolában

Iskolapad helyett a városháza tanácstermében, vagy a régi polgármesteri tárgyaló asztalain nyitották ki a füzeteiket a halásztelki általános iskola alsó tagozatos tanulói hétfőn, a tanév első rendes tanítási napján, mert az önkormányzat nem tudta időben befejezni az iskolaépület bővítését. Az alpolgármester azt mondja, azért, mert arra vártak, hogy a kormány jóváhagyja az önkormányzat hiteligénylését. Milyen a tanulás, ha a diákokat szerteszét szórják a városban?

Forrás: flickr.com/Kat Northern Lights Man CC-BY-NC https://www.flickr.com/photos/orangegreenblue/9496687828

Papírpohárral szelfizgetve sóvárognak a pláza kiskamaszai

A nyári szünetben tele vannak a nagyvárosi plázák lézengő tizenévesekkel, pedig nem ők a legvonzóbb tömeg, amit a bevásárlóközpontok és a bennük működő boltok látni szeretnének. Nincs pénzük arra, amit birtokolni szeretnének, de már egy párszáz forintos kávé mellett szelfizgetve is megvan az az élmény, amiért jöttek. Baj akkor van, amikor a pénztelenséget lopással próbálják orvosolni.

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák 1

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák

A fogyatékosoknak, az írni-olvasni nem tudóknak, az anyagilag rászorulóknak vagy más hátrányos helyzetűeknek plusz segítségre van szükségük, hogy a hatóságokkal szemben ugyanúgy érvényesülhessenek jogaik, mint bárki másnak. A szabálysértési eljárások során ezt most egyáltalán nem kapják meg.

Alig, hogy a régi bezárt, új iskola indul Csobánkán

Alig, hogy a régi bezárt, új iskola indul Csobánkán

Kétes vállalkozás iskolát nyitni egy olyan faluban, ahol egy évvel ezelőtt azért zárt be a régebbi intézmény, mert a szabad iskolaválasztás miatt szép lassan elszivárogtak a jobb anyagi és szociális hátterű családok gyerekei, a maradó hátrányos helyzetű gyerekek pedig egy forráshiányos, fásult tanárokkal vegetáló falusi iskolában találták magukat.