Keresés

Mizsur András

mizsur.andras@abcug.hu

Nem tudnak mit kezdeni a gyermekotthonok a drogproblémával (KÉSZ!) 1

Nem tudnak mit kezdeni a gyermekotthonok a drogproblémával

A nevelők nincsenek felkészítve a drogfogyasztásból fakadó problémák kezelésére, keveset tudnak arról, mik azok a dizájner szerek és milyen veszélyeik vannak. Ritkán van pszichológus, addiktológus vagy szociális munkás az intézményekben, akihez segítségért fordulhatnának, jobb híján azonnal mentőt hívnak a gyerekekhez, ha droghasználatra gyanakodnak.

Nem merik bevallani a gyerekek, ha bántalmazzák őket az iskolában (jóvá kell hagyni még)

Nem merik bevallani a gyerekek, ha bántalmazzák őket az iskolában

Nyugat-európai és amerikai kutatások ennek ellenkezőjét mutatják: a gyerekek inkább hajlamosak bevallani, ha áldozatok, vagyis gyakoribbnak tűnik az iskolai bántalmazás, ha úgy kérdezik, hogy ki bántotta őket, mintha azt, hogy kit bántanak. Ez fontos visszajelzés lehet az iskoláknak, mivel azt mutatja, hogy az áldozatok nem bíznak abban, hogy segítséget kapnak. Az MTA iskolai bántalmazással foglalkozó kutatásából az is kiderült, hogy aki védelmezni próbálja az áldozatokat, maga is nagyobb eséllyel szenved el bántalmazást. 

Akár pénzért is megveszik a használt tűt a budapesti drogfüggők 7

Akár pénzért is megveszik a használt tűt a drogfüggők

A két legnagyobb budapesti tűcsereprogram bezárásával látványosan visszaesett az intravénás drogfogyasztók között kiosztott steril fecskendők száma. Ez azonban nem jelenti azt, hogy 2014 óta kevesebb lenne a drogfüggő, csupán eltűntek a hatóságok és a szakemberek szeme elől. A patikából vagy a dealertől szerzik be a steril fecskendőt, egy részük pedig átállt a fóliázásra.

Meghalnak az idősek, mire bekerülnének egy otthonba

Meghalnak az idősek, mire bekerülnének egy otthonba

Átlagosan két évet kell várniuk azoknak az időseknek, akik már nem tudnak magukról gondoskodni, hogy bekerülhessenek egy otthonba. A várakozók fele meg sem éri ezt, előbb meghalnak, minthogy ellátáshoz jutnának. Idén februárban már 24 ezren szerepeltek az idősotthonok várólistáin.

Lehetetlen albérletet találni egy kerekesszékes gyerekkel

Lehetetlen albérletet találni egy kerekesszékes gyerekkel

Annának nyárig kell kiköltöznie az albérletből, ahol eddig lakott két mozgássérült lányával. Nem tudják mi lesz velük, mert alig találni olyan lakást, ami kerekesszékkel is megközelíthető: vagy nincs lift a házban vagy már a földszinten is lépcsőzni kell. Mivel egyedül neveli a gyerekeket, anyagilag is korlátozottak a lehetőségei. Fontos, hogy közel legyen az iskola, ahol a lányok tanulnak, csakhogy a környéken másfélszer annyit kérnek egy lakásért, mint amennyit Anna ki tudna fizetni. Annáék története nem egyedi; sok sérült gyereket ápoló család költözik vidékre, mert nem tudják kifizetni a megnövekedett fővárosi bérleti díjakat.

romadopt

El tudod képzelni, hogy ez a cigány lány a mi gyerekünk is lehetne?

Magyarországon az örökbefogadó szülők többsége nem akar cigány gyereket, és bár a kiválasztási eljárás során hivatalosan azt jelölhetik meg, hogy milyen nemű, korú és egészségi állapotú gyereket fogadnának, egy kiskapunak köszönhetően jelezhetik, ha származási kikötéseik vannak. A néhány éve létrejött Romadopt Klubban olyan családok találkozhatnak, akik cigány gyereket fogadtak örökbe

Külföldre vágynak a szomolyai gyerekek

Külföldre vágynak a szomolyai fiatalok

Saját készítésű videóban mondják el a Borsod megyei faluban élő hátrányos helyzetű fiatalok, hogyan képzelik el az életüket tíz év múlva: külföldön dolgoznak, családjuk van és sokat keresnek. A nyolc perces kisfilmből az is kiderül, mennyire kiszolgáltatottnak érzik magukat a magyarországi jelenben. A videó elkészítésében a Parforum Részvételi Kutató Műhely segítette a gyerekeket, korábbi projektjükben helyi roma nők beszéltek arról, milyen tapasztalatuk van az egészségügyről.

Nem tudnak mit tenni a kórházak, ha a beteg nem fogadja el az ellátást 1

Nem tudnak mit tenni a kórházak, ha a beteg nem fogadja el az ellátást

Mit tehet a kórház, ha a beteg súlyos fejsérüléssel fogja magát és távozik? A válasz korántsem egyértelmű; a jogszabályok szerint nincs joga megkérni a rendőrséget,  hogy keresse meg és vitesse vissza az intézménybe. Az ehhez hasonló esetek mindennaposak a traumatológiákon, ilyenkor az orvosok megpróbálják meggyőzni a beteget, hogy maradjon bent a kórházban, de a gyakorlatban erre ritkán jut idejük. Tavaly holtan találták meg azt a férfit, aki néhány nappal korábban távozott a Merényi Gusztáv Kórházból. Az ügyben indított ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy nincs megfelelően szabályozva, mikor mondhatják ki egy betegről, hogy egészségügyi állapota miatt nem tud dönteni saját ellátásról.

Omladozó falak és a puszta várja a fóti gyerekeket 1

Omladozó falak és a puszta várja a fóti gyerekeket

A Magyar Hírlapban üzente meg a kormány, hogy még idén bezáratja a fóti gyermekotthont, ahol 50-60 súlyos pszichés problémával küzdő és különleges ellátást igénylő, tartósan beteg és sérült gyereket gondoznak, illetve itt történik a Magyarországra kísérő nélkül érkező kiskorú menekültek ellátása is. Azt is megnevezte a kormány, hogy hová helyeznék át a gyerekeket, de erről mintha az érintett intézményeket elfelejtette volna értesíteni. Két speciális gyermekotthonban, Zalaegerszegen és Kalocsán lassan befejeződik a férőhelybővítés, azt azonban nem tudják, hogy a fótiak vagy mások költöznek be. Nagyobb rejtély, hogy mi lesz a menekültek és a sérült gyerekek sorsa: a számukra kijelölt helyszínen nem történt semmiféle fejlesztés és a jelek szerint nem is fog.

Kizsigerelik az egyetemekről elcsábított diákokat a cégek

Kizsigerelik az egyetemekről elcsábított diákokat a cégek

A munkaerőhiány az egyetemi oktatásban is érezteti hatását: informatikai és gazdasági szakokon figyelhető meg, hogy egy jól fizető állás kedvéért a hallgatók már az alapszakot sem fejezik be, inkább elmennek dolgozni. Nem tudni, hány hallgatót érint a jelenség, mivel kevés egyetem elemzi külön a lemorzsolódás okait. Egyébként is egyre több egyetemista dolgozik tanulás mellett, főleg a szegényebbek kényszerülnek erre. Probléma lehet, hogy jellemzően rutinszerű, képzettséget nem igénylő munkakörökben helyezkednek el. Ezzel a munkáltatók járnak jól, mert könnyen és olcsón foglalkoztatható munkaerőhöz jutnak.