Keresés

Lestyánszky Ádám

letyanszky.adam@abcug.hu

A kormány következő célpontjai a két tannyelvű iskolák

Új kritériumoknak kell megfelelni azoknak az iskoláknak, amelyek két tannyelven oktatják a diákokat. A miniszteri rendelet október végén jelent meg a Magyar Közlönyben, a feltételek pedig gyakorlatilag betarthatatlanok.

Közel 150 gyereknek nem maradt hely az iskolabezárás miatt

Bár egyelőre nyitva van a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Közhasznú Alapítvány iskolája, tanítás nincs, 148 gyereknek nincs egyelőre helye, a tanárok munkát keresnek. Kedden tanárok, diákok, szülők tiltakoztak az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt, egyelőre hiába.

Ha a gyerekek innen elmennek, másnap az utcán lesznek

Nem elég, hogy a fővárosi kormányhivatal nyomására év közben bezárják a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány fenntartásában működő iskolát, a gyerekek elhelyézésére egyelőre ötlet sincs. Ide csupa olyan gyerek jár, akiket más iskolákból már elküldtek. Hiába állítja a kormányhivatal, hogy három iskolával már felvették a kapcsolatot, a szóban forgó intézmények tagadják ezt.

Bezárják a ferencvárosi szegényiskolát

Bezárják a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány fenntartásában működő iskolát Budapesten. Az iskolát évek óta vizsgálják, és nem először próbálják bezárni.

A rendőrök arca továbbra is tabu a médiában

Hiába mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy a rendőrök arcát meg lehet mutatni a sajtóban, a legtöbb helyen még mindig kitakarják őket, de több esetben az is előfordul, hogy egy cikken belül van olyan kép, amelyiken megmutatják az arcokat, és van olyan, amelyiken nem.

A jóléti állam feltétele a liberális demokrácia

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász hétfőn, Budapesten magyarázta el, hogy az innováció és a tudás miért csak a liberális demokráciákban juthat el mindenkihez, és miért bukik el mindenképp ennek ellentéte, az illiberális demokrácia

Újabb tüntetés, újabb ultimátum

Közel 10 ezer ember demonstrált a NAV vezetőinek lemondásáért és a korrupció ellen vasárnap este Budapesten. Egy hét haladékot kapott a kormány a NAV átvizsgálására, a NAV vezetői pedig arra, hogy lemondjanak.

Mégsem csökkentik az alapítványi iskolák támogatását

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken arról tájékoztatta az Alapítványi és Magániskolák Egyesületét: a kormány mégem fogja csökkenteni az alapítványi iskolák támogatását. Helyette egyeztetnek.

Egyre jobban lemaradunk Európától

Magyarország vásárlóereje folyamatosan gyengül Európához és a legtöbb környező országhoz képest is, miközben itthon egyre inkább mélyül a szakadék a szegények és a gazdagok között – derül ki a GfK piackutató szerdán ismertetett tanulmányából.

Nagyon bejött az RTL Klubnak a kormány kritizálása

Az RTL Híradó nézettsége szinte folyamatosan emelkedik azóta, hogy nyár elején a reklámadó miatt összerúgták a port a kormánnyal, és elkezdtek a korábbinál kritikusabb hangvételű híradókat csinálni.