Keresés


Bátran bízzák a frizurájukat roma fodrászokra a lomi bolgárok

Bátran bízzák a frizurájukat roma fodrászokra a lomi bolgárok

Van egy kisváros, az északnyugat-bulgáriai Lom, ahol a város legtöbb lakója kizárólag roma fodrászoknál csináltatja a frizuráját. A helyi roma fodrászok között vannak, akik büszkén mutogatják szalonjukban a bekeretezett mesterlevelüket, és olyanok is, akiknek semmilyen papírjuk sincs a tudásukról, de kora tizenéves koruk óta vágják-festik a környékbeliek haját. „Nekünk, cigányoknak a vérünkben van ehhez a tehetség” – mondják. A lomi roma fodrászok tapasztalataiból egy olyan város képe rajzolódik ki, ahol a mindennapi életben nincs helye a különbségtételnek romák és nem-romák között.

Konganak az ürességtől az óriási, többgenerációs családi házak

Lassan csak magányos szülők lakják a nyolcvanas évek emeletes házait

Tele van a magyar vidék olyan, két-háromszáz négyzetméteres családi házakkal, amelyek eredetileg több generáció kényelmes együttélésére épültek, de az átalakuló szokások és változó társadalmi normák miatt végül jórészt kihasználatlanul, szinte üresen maradtak. Sokukban már a gyerekeik kirepülésébe lassan belenyugvó szülők laknak csak, de ha maradt is még otthon egy-egy gyerek, a családalapítást már ők is külön tervezik. Akár úgy is, hogy csak pár utcával arrébb költöznének majd.

Ha becímkézel minket, nem láthatsz csodákat

Ha becímkézel minket, nem láthatsz csodákat

Petinek minden nap nyomasztó az iskolában, mert sokszor bántják a többiek. Már reggel úgy indul el, hogy azt reméli: hátha ez egy laza nap lesz. Szerencsére pár hónapja alakult egy rapegyüttes, ahol a barátaival elmondhatja, mi bántja őket az életben.

Torkig vannak vele, hogy tönkreteszi őket az iskola /// Mi a szar? Te bementél ma iskolába? 1

Torkig vannak vele, hogy tönkreteszi őket az iskola

Több ezer diák tüntetett a Kossuth térnél egy jobb oktatásért. Torkig vannak vele, hogy kizsigerlik őket, és nem is tanítanak nekik hasznos dolgokat. Ultimátumot adtak a kormánynak: ha január 31-ig nem teljesítik a követeléseiket, újabb tüntetések jönnek.

Abcug link

A középosztály szabad, nem a rendszer rabszolgája

Erős, széles, szabad középosztály nélkül egy társadalom nem tud jól és igazságosan működni. Az erős középosztály dolga ugyanis, hogy hatékonyan ellenőrizze a politikai, gazdasági és kulturális hatalmat. Ma Magyarországon ebben a pillanatban ez a réteg egészen szűk, a társadalom ügyeit nem szabadon választott értékek, hanem önző politikai és gazdasági érdekek mentén irányítják. Összeállíátsunkban bemutatjuk, hogyan él és gondolkozik a szűk, félrecsúszott magyar középosztály. Mire költik a pénzüket azok, akik európai színvonalon élnek, és mivel küzdenek azok, akik méltatlanul csúsznak ki a középosztályból!

Ha dolgozni akarsz, nem elég, hogy jó napot kívánok

Ha dolgozni akarsz, nem elég, hogy jó napot kívánok

Benedek jövő májusban érettségizik egy budapesti elitgimnáziumban, ahonnan jogra szeretne tovább menni. Évfolyamtársa, Évi orvosnak készül, a csepeli Norbi viszont hang- és fénytechnikával szeretne foglalkozni. Dávid autószerelőnek tanul egy székesfehérvári szakközépben, utána Győr felé venné az irányt. Ők négyen sok mindenben különböznek, de egy valamiben egyetértenek: kapcsolatok nélkül semmire sem mennek az életben.

A gyerekeim jövőképe? Hát, az elég bizonytalan

Hogyan látják a gyerekeik jövőjét az óvónőként, diszpécserként, gyári munkásként és közmunkásként güriző magyarok? És vajon ki az közülük, aki sosem vállalná az arcát a nyilvánosság előtt?