Keresés

Fődi Kitti

fodi.kitti@abcug.hu

Szájról szájra terjed a rászorulókon segítő anyák híre 1

Szájról szájra terjed a rászorulókon segítő anyák híre

A munkájuk és gyereknevelés mellett döntöttek úgy anyukák, hogy segítenek más olyan anyáknak, akik nem adhatnak meg mindent a gyereküknek, mert nehéz körülmények között élnek. A Tündérpakk Alapítvány anyukái eleinte csak gyűjtéseket szerveztek, de ma már mindenben segítenek a rászorultaknak. Munkát, lakást szereznek, ügyvédet biztosítanak, házat újítanak fel és rendeznek be, iskolát festenek, de még idős embereken is segítenek.

Belerokkannak míg elérik a nyugdíjt

Belerokkannak, míg elérik a nyugdíjt

Néhány óra alatt elfáradnak, mindenféle egészségügyi bajjal szenvednek, közel vannak a 60-hoz vagy már el is múltak, de még mindig fizikai munkát végeznek. Ők az a korosztály, akik most tapasztalják meg, hogy mit is jelent a nyugdíjkorhatár kitolása. A munkájukból nincs menekvés, sőt a korhatár elérése sem hozza el a kánaánt, mert még a nyugdíj mellett is dolgozniuk kell majd, ha meg akarnak élni.

Nagymamák lekvárja segíti a falusi szegényeket

Nagymamák lekvárja segíti a falusi szegényeket

Lekvárt főznek és kézműveskednek a bordányi asszonyok, hogy a befolyt összegből a szegényeknek buszjegyet, élelmiszert, gázpalackot vegyenek. A Csongrád megyei faluban mindenki tudja, hogy ha egy kis segítség kell, akkor a többnyire nagymamákból álló csoporthoz kell fordulni, akik ugyan kis összegű, de gyors segítséget nyújtanak. Egy halmozottan sérült gyereket nevelő nőnek még a házát is felújították.

Nem mehetnek osztálykirándulni a szegény gyerekek (nincs jóváhagyva) 1

Nem mehetnek osztálykirándulni a szegény gyerekek

Az önkormányzathoz nem vagy csak nehezen lehet pályázni, a többi szülő csak szánakozik, de más gyerekét nem üdülteti. A pedagógusoknak nincs energiájuk pályázati lehetőségeket kutatni, a szülők pedig annyira szégyellik, hogy inkább hazugságokat találnak ki, miért nem tud a gyerek kirándulni menni.

Ismerni fogják a drogokat, mire kiszabadulnak 1

Ismerni fogják a drogokat, mire kiszabadulnak

Az unalmas iskolai droghasználatról szóló előadások után végre itt a drogprevenciós szabadulószoba. A Tudat-törő szabadulószobában 14-18 év közötti diákoknak különböző feladványokon keresztül kell kitalálniuk, hogy hogyan juthatnak ki a szobából, miközben megismerkednek különböző drogfajtákkal és végighallgatják egy droghasználó fiú élettörténetét. Ha sikerül megszerezniük az összes kódot, amivel ki tudják nyitni az ajtót, akkor a szabadulás után egy beszélgetés várja őket a szakemberekkel a kábítószerhasználatról. 

Traktorok és dinnyék bűvölték el a tinilányokat

Traktorok és dinnyék bűvölték el a tinilányokat

Imola fodrásznak tanul, Brigitta gyerekkorában hercegnőnek készült, Bianka pedig egy kiállításon találkozott először traktorokkal. Egyik lány sincs még húsz éves, de mindhármuknak az az álma, hogy a mezőgazdaságban dolgozzon. Egyiküket sem a szülői kényszer terelte a pályára, őket tényleg boldoggá tesz a kapálás, a traktorozás vagy éppen a tehenek terelgetése.

Sehol nem jut hely egy látássérült gyereknek

Sehol nem jut hely egy látássérült gyereknek

Hiába van benne a legtöbb óvoda és iskola alapító okiratában, hogy felvesznek látássérültet, nem szívesen fogadják őket. Dávid anyukájával Egerből költözött Budapestre, hogy speciális óvodába járhasson. Bálint a budapesti Vakok Óvodájában bennlakásos, mert Székesfehérváron egy óvoda sem fogadta be. Flóra és Bianka pedig azon kevés látássérült gyerekek közé tartoznak, akiknek eddig egész jól alakult az integrációja.

Robotokkal fejleszt a gyógypedagógus

Robotokkal fejleszt a gyógypedagógus

A várpalotai SNI-s tanulók az ajtóban toporogva várják, hogy kezdődjön a fejlesztőóra. Nem véletlen, ugyanis Aknai Dóra Orsolya nem akármilyen utazó gyógypedagógus: menő robotokkal, programozással és telefonos applikációkkal fejleszti a tanulási nehézséggel küzdő diákokat. A gyógypedagógus szerint mintegy a 150 000 magyar pedagógusból, jó ha 10 százalékuk használ digitális eszközöket az órákon.

Szkindhedből lett cigánymissziós

Szkinhedből lett cigánymissziós

Gyűlölte a cigányokat, tagadta a holokausztot, Szálasi egy idézetét tetováltatta a karjára, felsőbbrendűnek érezte magát a többi rasszal szemben. Végül cigánymissziós lett belőle. Kis István történetét mutatjuk be arról, hogy fiatalkorában hogyan szippantotta magába a szkinhed mozgalom, hogyan fordult a saját családja ellen, mígnem jött a páli fordulat: úgy érezte, vissza kell adnia valamit a cigányságnak.

A matematikának nem a képletek bemagolásáról kellene szólnia

A matematikának nem a képletek bemagolásáról kellene szólnia

A középiskolai matematika tanárnő már az egyetem alatt sem tudta elképzelni, hogy nyakra-főre íratja a röpdolgozatokat és adja a jegyeket, ezért alternatív módszereket keresett, így bukkant rá a gamifikációra. Nála a diákok pontokat gyűjtenek, akár úgyis, hogy egy telefonról működő játékkal feladatokat oldanak meg otthonról. A diákok minél több pontot gyűjtenek, annál menőbb avatart kapnak a virtuális osztályteremben.