Egy család négy gyereke mellé fogadott örökbe egy Down-szindrómás kisfiút, mert ez mindig is vágyuk volt. Egy másik családnak azután derült ki, hogy súlyos izomsorvadásban szenved a lányuk, miután hazavitték. Tavaly mindössze hét fogyatékkal élőt fogadtak örökbe az országban. A két család szerint ezek a gyerekek is épp olyanok, mintha a sajátjaik lennének, semmiféle csoda nincs abban, amit tettek.
Állva spárgázik, miközben a kezében rudat forgat a Down-szindrómás artisa lány, Bőczy Tímea. A lány nem mindennapi tehetség, 14 éve edz egy integrált artista csoportban. Szegény családból származik, anyukája még tandíjat se tudja fizetni, az orvosok és gyógypedagógusok sosem hittek benne, de az edzője felfigyelt a tehetségére, azóta pedig sorra nyeri a versenyeket ép artisták ellen.
Néhány makói nagymama összefogott, hogy ingyenes tábort szervezzenek a helyi rászoruló gyerekeknek. Megtanítják őket kalácsot fonni, varrni, horgolni, együtt tornáznak, és még kutyás bemutatót is tartanak. Ez jó a gyerekeknek, mert végre foglalkozik velük valaki, és a nagymamák is örülnek, hogy egy kicsit pótolhatják a saját, külföldre költözött unokáikat.
Nem fogadják el a civilek adományait az iskolák és gyermekotthonok, mert azon túl, hogy rossz fényt vetnek az intézményre, amiért segítségre szorulnak, még az állami plusz támogatásokat is megvonják tőlük. Az alapítványok folyamatosan kiskapukat keresnek, hogy az adományaikat valahogy mégis eljuttassák. Van olyan szervezet, amelynek a munkatársai titokban, egy parkolóban találkoznak egy iskolaigazgatóval, hogy vécépapírt és tisztítószereket adjanak az iskolának.
A munkájuk és gyereknevelés mellett döntöttek úgy anyukák, hogy segítenek más olyan anyáknak, akik nem adhatnak meg mindent a gyereküknek, mert nehéz körülmények között élnek. A Tündérpakk Alapítvány anyukái eleinte csak gyűjtéseket szerveztek, de ma már mindenben segítenek a rászorultaknak. Munkát, lakást szereznek, ügyvédet biztosítanak, házat újítanak fel és rendeznek be, iskolát festenek, de még idős embereken is segítenek.
Néhány óra alatt elfáradnak, mindenféle egészségügyi bajjal szenvednek, közel vannak a 60-hoz vagy már el is múltak, de még mindig fizikai munkát végeznek. Ők az a korosztály, akik most tapasztalják meg, hogy mit is jelent a nyugdíjkorhatár kitolása. A munkájukból nincs menekvés, sőt a korhatár elérése sem hozza el a kánaánt, mert még a nyugdíj mellett is dolgozniuk kell majd, ha meg akarnak élni.
Lekvárt főznek és kézműveskednek a bordányi asszonyok, hogy a befolyt összegből a szegényeknek buszjegyet, élelmiszert, gázpalackot vegyenek. A Csongrád megyei faluban mindenki tudja, hogy ha egy kis segítség kell, akkor a többnyire nagymamákból álló csoporthoz kell fordulni, akik ugyan kis összegű, de gyors segítséget nyújtanak. Egy halmozottan sérült gyereket nevelő nőnek még a házát is felújították.
Az önkormányzathoz nem vagy csak nehezen lehet pályázni, a többi szülő csak szánakozik, de más gyerekét nem üdülteti. A pedagógusoknak nincs energiájuk pályázati lehetőségeket kutatni, a szülők pedig annyira szégyellik, hogy inkább hazugságokat találnak ki, miért nem tud a gyerek kirándulni menni.
Az unalmas iskolai droghasználatról szóló előadások után végre itt a drogprevenciós szabadulószoba. A Tudat-törő szabadulószobában 14-18 év közötti diákoknak különböző feladványokon keresztül kell kitalálniuk, hogy hogyan juthatnak ki a szobából, miközben megismerkednek különböző drogfajtákkal és végighallgatják egy droghasználó fiú élettörténetét. Ha sikerül megszerezniük az összes kódot, amivel ki tudják nyitni az ajtót, akkor a szabadulás után egy beszélgetés várja őket a szakemberekkel a kábítószerhasználatról.
Imola fodrásznak tanul, Brigitta gyerekkorában hercegnőnek készült, Bianka pedig egy kiállításon találkozott először traktorokkal. Egyik lány sincs még húsz éves, de mindhármuknak az az álma, hogy a mezőgazdaságban dolgozzon. Egyiküket sem a szülői kényszer terelte a pályára, őket tényleg boldoggá tesz a kapálás, a traktorozás vagy éppen a tehenek terelgetése.