Keresés

Ballai Vince

Ballai.Vince@abcug.hu

Sötéten fityegnek az izzósorok a szegények házán

A többség pénzhiány miatt legfeljebb szeretetet ajándékoz karácsonyra az ország legszegényebb járásában. Közmunkásként nehéz kijönni a kevés pénzből, de akinek összejött a norvégiai meló, az nem panaszkodik.

Az emberiességet kérik számon a menekülteket sározó kormányon

Három nemzetközi szervezet is arra szólította fel a magyar kormányt, hogy hagyjon fel a menekültekkel szemben gyűlöletet keltő kampányokkal. Az emberi jogok európai egyezményéből fakadó kötelezettségvállalásainak teljesítését kérik számon rajta.

Akiket terelgetni kell a fedél alá

Egy szivacs az erkély alatti beugróban, egy priccs a hálóteremben vagy ágy a négyágyas szobában. Ha nincs lakása, és az utcára kerül, ezek közül választhat. Járja velünk végig az intézményes hajléktalanellátás szintjeit, az utcától a külünböző szállásokig!

Húszmilliót is megér három gyerek vállalása az államnak

Tízmillió forint vissza nem térítendő támogatással és tízmillió forint kedvezményes hitellel ösztönözné a gyerekvállalást az állam. A pénzt a lakhatásra fordíthatnák azok a párok, akik vállalják, hogy tíz éven belül három gyereket vállalnak.

A Vs.hu kiadója viheti az Origót

Csütörtökön írják alá az Origo eladásáról szóló szerződéseket. A portált már egy ideje próbálja eladni a tulajdonos Magyar Telekom, a befutó vevő a Vs.hu-t kiadó New Wave Productions lehet.

Ingyenesek maradnak az iskolai szakkörök

Több megszokott iskolai köznevelési feladatot is kivenne az ingyenes körből a kormány. Fizetősek lehetnek a szakkörök és az énekkarok, de a tanulmányi versenyek és a gyógypedagógiai tanácsadás is, legalábbis egy küszöbön álló rendeletmódosítás értelmében.

Aki fizetett, megúszta, de nem a fészekrakós ügyvédnő

Majdnem háromszáz vádlott, 162 tárgyalási nap, közel 60 ezer oldal teleírása után hirdettek ítéletet a miskolci fészekrakó-ügyben. A többszáz millió forintos kárt okozó csalássorozat főkolomposait súlyos börtönbüntetésre, és több tízmilliós vagyonelkobzásra ítélték. A bíró szerint a főszereplő tettével megingatta az ügyvédi hivatásba vetett bizalmat.

Börtönbe megy a fészekrakós csaló ügyvédnő

Az ingatlanok valós vételáránál magasabb összeget írtak a szerződésekre, a különbséget pedig zsebre tették. A hiteleket nem fizették a családok.

Ki a cigány? – úgyse jössz rá

Mások mellett iskolai erőszak és kirekesztés kezelésében tanácstalan tanároknak szerveztek Módszerbörzét Pécsen. Civil szervezetek mutatták be, hogyan érdemes élményszerűvé tenni egy erkölcstanórát, levezetni az agressziót, vagy épp elfogadásra tanítani. Jól pörgött a lökdösődés és a Ki a cigány?-játék is.

Leláncolták magukat a greenpeacesek Kishantosért

Önleláncoló akcióval tiltakozott a Greenpeace kishantosi gazdaság parcelláinak elárverezése ellen kedden Székesfehérváron. A földek három éve vitatott körülmények között kerültek új bérlőkhöz, a használati jogukért indított perek még nem zárultak le.