Keresés

Albert Ákos

albert.akos@abcug.hu

Késhet az iskolai portások fizetése

Januártól már állami alkalmazásban álltak, de ez sok helyen még nincs lepapírozva, így késhet a bérük is.

Négyéves fiút vettek rá a lopásra

Egy édesanya a kisfiát vette rá arra, hogy egy uszodában emeljen el egy csomagot.

50 éves vagyok, most leszek negyedikes

50 éves vagyok, most leszek negyedikes

Felnőtt emberek, de életükben nem volt még a kezükben térkép, és volt, aki a nevét sem tudta leírni. Bagon pár hátrányos helyzetű felnőtt elhatározta, hogy befejezi az általános iskolát, pedig van, aki negyven éve hagyta ott a tanulást. A gyereknevelés és a munkába járás is nehezíti a dolgukat, ráadásul hamarosan itt az osztályozó vizsga, és izgulnak, nehogy butának gondolják őket.

Összeveszett Orbánnal, kigolyózták a rádióját

A Class FM egy botrányos pályáztatás eljárás után vált az ország vezető rádiójává, hogy aztán éveken keresztül politikai segítséggel milliárdokat hozzon a tulajdonosainak, miközben a hírműsoraiban végig elfogult volt a kormánypárttal. De amikor a rádió tulajdonosa, Simicska Lajos összeveszett a miniszterelnökkel, egy év sem kellett hozzá, hogy teljesen kitúrják a rádiós piacról. A Class FM története.

Amikor nincs fám, akkor cipőt dobok rá

Sütővel fűtik fel a lakást, ronggyal gyújtják be a kályhát és majd minden nap tüzet raknak a közkutak alatt Miskolc legnagyobb szegénytelepének lakói. Lyukóvölgyet szinte megbénította a januári havazás, elmaradt a postás, a betegszállító és korcsolyapálya vált az utcákból, amelyeket főleg a helyiek takarítanak. Hogyan vészelik át a szegények a rekordhideget?

Népszavazáson mondanának nemet az Olimpiára

A Momentum Mozgalom alig két éve alakult, azóta szervezett politikai csoporttá váltak, most pedig felkarolták az olimpiaellenes budapesti népszavazás ügyét. Az új mozgalom vezetőivel a 444.hu készített interjút.

Rémálommá teszik a hatóságok a bántalmazott nők életét

Hiába kapott több száz obszcén sms-t, a rendőrség szerint ez nem zaklatás, és hiába folyik nyomozás a volt férje ellen, a gyámhivatal őt akarja elmarasztalni. A párkapcsolati erőszak kezelése még mindig nehezen megy a magyar hatóságoknak: sokszor próbálják meg lebeszélni az áldozatot a feljelentésről, az eljárások hónapokon keresztül tartanak, az ügyintézés pedig körülményes. Ismerje meg Emma történeten keresztül, milyen ma Magyarországon családon belüli erőszak áldozatának lenni!

Ha nem jön ki a mama, akkor baj van

János lakásában mínusz hat fokot mutatott a hőmérő, Lászlónál befagyott a lavór, Erzsébet pedig három pulóvert is magára vett. Megérezték a rekordhideget a bácsi tanyavilágban élők: hamarabb elfogy a fa, félő, hogy befagy a kút, és még a nap is kevesebbet süt télen. A petőfiszállási tanyagondoknak is sokkal jobban kell figyelnie a külterületen élő idősekre, szerdán például majdnem rátörte valakire az ajtót, akinél nem füstölt a kémény, és nem válaszolt a hívásaira.

Napelemre cserélik a szegények gyertyáit

Károlyéknak a gatyájuk is rámegy a villanyszámla fizetésére, Anna szobájában nappal is koromsötét van, Gyuláéknak pedig az utcalámpa adja éjszaka a világosságot. Rengeteg szegény családnak jelent problémát a világítás, egy alapítvány azonban kitalálta, hogy napelemmel működő világítótesteket szerel a házukba. Mennyit segíthet egy LED-égőkkel körbetekert műanyagflakon?

Ide legalább a mentő meg a rendőr kijön

Ide legalább a mentő meg a rendőr kijön

Két éve fejezték be Budapest leghírhedtebb nyomortelepének, a Dzsumbujnak a bontását, ahonnan tíz év alatt összesen 182 mélyszegénységben élő családot lakoltattak ki. A többségük új lakást kapott az önkormányzattól, az viszont már senkit sem érdekelt, mi lesz velük utána. Van, akinek azóta szerencsésen alakult az élete, de sokan a nyomortelephez hasonló, kicsi lakásba kerültek, amit aztán fenntartani sem tudtak. Hogyan élték meg a Dzsumbuj-lakók az otthonuk elvesztését, és mi lett velük utána?