Keresés

Anyaoroszlán védi meg a világtól a Down-szindrómás fiút

Dani gyerekkora óta megszállottan rajzol: tigriseket, mérges darazsakat, oroszlánokat. A Down-szindrómás fiúnak ez jelenti a legfontosabb önkifejezési formát, ezzel adja a külvilág tudtára, hogy mennyire fontos neki a család. Édesanyja, Kesserű Andrea iparművész Dani rajzait felhasználva készíti el egyedi ékszereit, táskáit. Azt reméli, hogy a tárgyak révén talán az emberek is másképpen gondolkodnak majd a Down-szindrómás gyerekekről.

És mi a története az oroszlánnak? – mutatok rá az egyik designer táskára, amin Dani önarcképe van, mellette pedig a sörényes nagymacska látszik. Az én vagyok, hiszen anyaoroszlánként én védem meg a világtól – mondja Kesserű Andrea, a táska készítője. Dani egyben Andrea alkotótársa is: a táskán látható mintát ugyanis a Down-szindrómás fiú rajzolta. Andrea a táskákon kívül ékszereket is készít, természetesen ezeken is feltűnnek Dani rajzai:  tigrisek, macskás és mérges darazsak sorjáznak az inkubátorablakból készült tárgyakon.

Rajzban mondja el

Andrea direkt úgy választotta ki az alkotásaihoz használt rajzokat, hogy ne csak jól nézzenek ki, hanem legyen valami sztorijuk is, hiszen így lesznek igazán személyesek. A mérges darázs eredettörténete szerint Danit megcsípte a fülén egy darázs, és ezt az traumát úgy dolgozta fel, hogy utána napokig megszállottan különböző alakú és nagyságú fekete-sárga rovarokat rajzolt. A cuki dolgok jobban mennek, Daninak voltak darkosabb rajzai is, de azok nem jöttek be annyira a vevőknek, magyarázza Andrea felsőgödi otthonukban.

Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András

Ebből már hamar kitalálható, hogy Danit az állatok érdeklik legjobban: a Narnia Krónikái, a Szépség és a szörnyeg és a Dzsungel könyve az elsőszámú ihletforrás – nem csoda, hogy a fiú tigrisjelmezbe öltözve fogadott minket – , de mostanában a Csizmás Kandúr és Shrek is gyakran feltűnnek a papírlapokon. Dani még gyerekként fedezte fel magának a rajzolást, azóta gyakorlatilag reggeltől estig folyamatosan ezt csinálja, ugyanazt az öt-hat témát variálja valamilyen módon. Ez lett számára a legfontosabb önkifejezési forma, mondja Andrea.

“A szókincse nagyon korlátozott, de rájött, hogy rajzaival sokkal több mindent el tud mondani, azt is, ha zavarja valami, vagy ideges.”

Az oroszlános rajzok például arról árulkodnak, hogy Dani mennyire megéli azt, hogy gyengébb, mint mások. Mindig észreveszi, ha megbámulják a játszótéren vagy odébb húzódnak a villamoson, ami bántja.  Épp ezért hatalmas büszkeséget jelent neki, hogy rajzait táskákon és ékszereken láthatja viszont, sokszor a vásárokra is elkísérni édesanyját, ami nagy szó nála.

Sajnálatból nem vesznek karkötőt

Andrea eredetileg textiliákkal foglalkozott, számos színházi produkcióban dolgozott jelmeztervezőként. Dani megszületése után valami mást kellett kitalálnia, mert a 20 éves fiú folyamatos felügyeletet igényel, nehogy kárt tegyen magában. Másra pedig nem nagyon lehet rábízni, mert néha kiszámíthatatlan a viselkedése. “Pontosan ugyanazokat csinálja, mint egy óvodás, de a testi ereje egy felnőtté. Tudom, hogyan fog reagálni helyzetekre, ettől vagyok én az anyja.”

Így jött a képbe az ékszerkészítés: Andrea a tetőtérben berendezett műhelyében csiszolgatja, hajlítja a karkötők, nyakláncok alapanyagául szolgáló plexidarabokat. A táskákból és az ékszerekből csupán néhány darab készül, nem is tervezi Andrea, hogy átálljon tömeggyártásra, mert akkor elveszne egyediségük. Előbbit inkább a külföldiek veszik, mert a magyarok kevésbé engedhetik meg maguknak, hogy 10-12 ezer forintot költsenek egy rinocéroszos dizájner táskára. 

down_012
Fotó: Hajdú D. András

Úgy látja, hogy csupán azért senki sem venné meg kollekcióját, mert fogyatékos csinálta: az esztétikai érték is kell.  “Már nem működik, hogy valamit sajnálatból vesznek meg.” Ezt nem is bánja, ha szóba kerül, akkor persze elmondja a háttértörténetet Dani rajzairól, de nem hangsúlyozza külön. Andrea kollekciójának csak egy kis részét teszik ki a Dani rajzaival készült táskák és ékszerek. Nem is akkora üzlet, mondja, inkább azért csinálja, mert hisz abban, hogy ezek révén talán másképp néznek majd a Down-szindrómás gyerekekre. “Lássák, mit is létezünk, hátha elgondolkodnak.” Felidézte, hogy nemrég egy terhes kismamának adott el nyakláncot, amit később a reptéren sorban állva látott viszont az akkor már kisgyermekes anyuka nyakában.

“Nem bírtam ránézni más anyuka gyermekére”

Andrea sokáig egyedül nevelte a most már 20 éves Danit, a fiú apja tíz éve költözött el a családtól. Andrea szerint ez előbb-utóbb nagyon sok családban megtörténik, ahol fogyatékos gyerek születik, mert a férfiakba szinte bele van kódolva, hogy kikerüljék ezeket a helyzeteket. “Nem erre teremtettek, a nők fel tudják dolgozni, kibeszélik magukból, mernek sírni. Addig a férfiak magukba fojtják, sosem merik bevallani maguknak, hogy gyengék.” Egy értelmiségi családban, mint amilyen az övék is volt, még nehezebb feldolgozni és elfogadni, hogy a gyerekükből nem lesz tanult ember, nem csinál karriert stb., mondja Andrea. Az államtól is több támogatást várna, mert a családokat senki sem készíti fel erre a helyzetre, “a sérült gyereknek szülei is sérültek valahol.”

A nőnek sem volt könnyű feldolgoznia, hogy Down-szindrómás gyereke született. Nem is tudhatta előre, mert a tesztek nem mutatták ki. 

“Ugyanúgy éltem meg, ahogy minden más szülő: szégyenként. Nem bírtam ránézni más anyuka gyermekére”

– emlékszik vissza. 

A napi rutin segített neki feldolgozni az érzést, mégis hosszú időnek kellett eltelnie, hogy ő se lássa másnak a fiát, és megszokja az emberek pillantásait. Idővel a barátoktól is elszigetelődtek, egyre kevesebbet hívták őket Dani miatt – az azonban fel se merült, hogy intézetbe adja a fiát. 

Andrea élettársa, Miklós az első perctől kezdve elfogadta Danit olyannak, amilyen. “Az apósom, Balu, a medve” – Dani csak így emlegeti újdonsült apukáját. A fiúnak nagyon fontos, hogy sok társával ellentétben, neki van apukája és anyukája. A család visszatérő motívum nála: rajzait lapozgatva egymás után kerültek kezembe a tigris- és oroszláncsaládokról készült portrék.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!