Elmaradott módszerekkel oktatják a siket gyerekeket a speciális iskolákban. Jelnyelv helyett beszéltetik őket, és sok tanár még mindig fogyatékosként kezeli őket, pedig nem betegekről, hanem nyelvi kisebbségről van szó. Két év múlva elvileg már kötelező lesz jelnyelven is oktatni, de nem biztos, hogy ez a gyakorlatban működni fog.
A saját anyanyelvüktől fosztják meg a hallássérült gyerekeket a magyar siketiskolák azzal, hogy a jelnyelv helyett főleg a hangzó nyelvre tanítják őket. A nyelvészek régóta kritizálják a rendszert, amely mögött a siketeket betegekként kezelő patológiai szemlélet húzódik.
„Az uralkodó hivatalos oktatási irányt auditív-verbális módszernek hívják. Ez abból indul ki, hogy a siket gyerekeket integrálni kell a halló társadalomba, ami csak úgy lehetséges, ha megtanítjuk őket beszélni. Ezért adnak nekik hallókészüléket, és ezért tanítják őket hallásmaradványukat használni, illetve szájról olvasni. De ha teljesen kizárják a jelnyelvet, azzal megfosztják őket az egyetlen, számukra maradéktalanul hozzáférhető nyelvtől, amivel könnyedén kommunikálhatnának” – mondta Hattyár Helga nyelvész, aki a siketek nyelvtanulásából írta a doktori disszertációját. Szerinte az utóbbi időben valamelyest javult a helyzet, a speciális iskolákban már vannak siket tanárok és siket pedagógiai asszisztensek, akik használják a jelnyelvet. A halló tanárok is tanulnak jelelni, de ez hivatalosan nem része a módszertannak, ami nagy hátrányt okoz a siketeknek.
Óriási lemaradásban vannak. Nem férnek hozzá a tananyaghoz, alig van esélyük továbbtanulni és elhelyezkedni, így sokan kénytelenek rokkantsági ellátáson élni. Pedig teljesen ép értelmű, jó képességű emberekről van szó.
Hattyár szerint a legtöbb siketnél nem eredményes a hangzott nyelv oktatása, hiszen általában már háromévesek, mire kiderül, hogy nem hallanak. „Hiába erőltetik, hogy beszéljenek, ha addig semmilyen nyelvi hatás nem érte őket. A legtöbben iszonyatos gondokkal küzdenek, alig értik meg az írott szövegeket, és nagyon nehezen írnak. Egy 16 éves gyerekben tíz évi pedagógiai munka van, mégsem tud megírni egy önéletrajzot” – mondta.
Ez a módszer sok gyerekből csak funkcionális analfabétát tud nevelni.
Ettől függetlenül Hattyár sem törölné el a hangzott nyelv oktatását, inkább – más nyelvészekkel együtt – a kétnyelvű oktatást támogatja, amelynek alapja a jelnyelv. “Svédországban először senkit sem tanítottak meg beszélni, ha nem akarta, de rájöttek, hogy ez sem jó, mert az átlagember nem tud jelnyelven kommunikálni. Ezért most már nagyobb gondot fordítanak a beszédtanításra, de a halló tanárokkal szemben is elvárás, hogy magas szinten használják a jelnyelvet. Így sokkal jobb eredményeket érnek el:
Akit jelnyelven oktatnak, az képes eljutni az ép hallású kortársak szintjére. Írásban is csak annyi „hibát” ejt, amennyit bármelyik kétnyelvű, halló ember.
Ráadásul Hattyár úgy tudja, a siketiskolákban sokszor azért is alacsony a színvonal, mert nagyon sok halmozottan sérült gyerek jár oda, akik tanulási zavarokkal is küzdenek. A jobb képességű siket vagy nagyothalló gyerekek szülei gyakran úgy döntenek, hogy inkább a nagyothallók iskolájába vagy hagyományos iskolába íratják a gyerekeket. Az utóbbi gyakran szintén nagy kínszenvedés számukra. “A tanárokat nem készítik fel, hogyan kommunikáljanak a siket gyermekkel. Alkalmaznak utazó tanárt, aki vagy tud jelelni, vagy nem, és olykor el tud menni az iskolákba. Általában beültetik a gyereket az első padba, hogy jobban hallja, vagy lássa a tanárt, aki viszont sokszor úgy magyaráz, hogy közben a táblára ír, így még a szájáról sem lehet leolvasni semmit. Nem szüntetik meg a hallók számára kialakított gyakorlatokat, ami miatt a gyerekek rosszul érzik magukat és elszigetelődnek”.
Nyugat-Európában ugyanakkor nincs nagy eltérés az integrált és a speciális iskola közt. “Előfordul, hogy a kettő egymás mellett működik, a gyerekek pedig félévente vándorolnak a speciális és a hagyományos iskola közt. A hallóknak sem árt, ha megtanulnak jelelni, ez olyan, mintha bármilyen idegen nyelvet tanulnának”. Amíg viszont nincs kétnyelvű oktatás, Hattyár szerint sok siket gyerek jobban jár a speciális iskolákkal, mert ott legalább vannak felnőtt siketek, akik minták lehetnek számukra. Igaz, ezekből az iskolákból jóval kevesebben tudnak továbbtanulni.
Ez nem esélyegyenlőség
Vannak siketek, akik mindkét fajta iskolát kipróbálják, Viki például integrált óvodába és általános iskolába járt, de nyolcadik után úgy döntött, a Szabóky Adolf Szakközépiskola és Szakiskolában folytatja, ahol külön osztályt indítottak siketeknek és nagyothallóknak. A szülei féltették, hogy le fog maradni az anyaggal, de neki elege volt az integrációból.
Alsóban próbáltak odafigyelni rám a tanárok, de nem volt rendes társas életem. Nem sugdolóztam a pad alatt, nem vesztem össze és békültem ki százszor a barátnőimmel, hanem csak úgy ott voltam.
Ekkor mégsem voltak nagy gondjai, mert a tanárok odafigyeltek, hogy ne beszéljenek neki háttal állva, és a padtársa is mindig segített, ha nem értett valamit. Jeltolmácsról viszont szó sem lehetett. „1997-től 2005-ig jártam általánosba, amikor az integráció még gyerekcipőben járt, de szerencsére nagyon jó tanítóm volt” – mondta.
A felső tagozat viszont tényleg maga volt a borzalom. Az osztálytársaim kamaszkodni kezdtek, és új tanárokat kaptunk, akik közül volt, aki kiszúrt velem. Klikkek alakultak ki, és nem tudtam részt venni a beszélgetésekben. Sokan azt mondják, hogy az integráció a kulcs, de ez nem igaz. Tolmács és speciális segítségek nélkül sokkal többet kellett dolgoznom, hogy ugyanoda jussak, ahová a többiek. Ez nem esélyegyenlőség.
Nyolcadik után nagy váltást hozott a speciális iskola. „Hárman voltunk az osztályban, akik integrált osztályból jöttünk, ezért mi nem is tudtunk jelelni. Tizenkét éves koromban kezdtem jelnyelvtanfolyamra járni” – mondta. De Viki belejött, és négy év alatt sikerült haladó szintre jutnia a jelnyelvben. „Az osztálytársak is jók voltak, itt tanultam meg, hogyan kell barátkozni, beszélgetést kezdeményezni”.
A speciális iskolában három tanárom tudott rendesen jelelni, a többiek vagy csak alapszinten, vagy egyáltalán nem. Egyetlen nagyothalló tanárnőnk volt, akit mindenki szeretett, mert ő értette, mire van szüksége egy siket gyereknek.
Közben Viki szüleinek félelme is beigazolódott, és a gyerekek tényleg lemaradtak az anyaggal. „Ez nem jött valami jól, de a társaság miatt nem bántam meg, hogy ide jártam”. Vikinek szerencséje volt, mert a Szabóky nem hagyományos siketiskola. „Itt nem volt nagy befolyása a patológiai szemléletnek, nyitottak voltak a siket kultúra iránt, ezért tudtam megtanulni jelelni is. Az épület teljesen akadálymentesített volt, villogott a csengő az osztályteremben, és interaktív táblákat használtak” – mondta.
De nem ez az általános. „A legtöbb siketiskola még mindig elveti a kétnyelvű oktatást. A gyógypedagógusokkal nagyon nehéz kijönni, a legtöbben nem értik a siket kultúra és közösség lényegét. Persze vannak kivételek, és úgy tűnik, hogy a fiatalabb tanárok egyre nyitottabbak”. Viki most a második diplomáját csinálja, jelenleg német-olasz szakos tanárnak készül az ELTE-n.
„Ha végig speciális iskolába jártam volna, valószínűleg most nem itt tartanék. Az integrált iskolákból a közösségi élmények hiányoznak, a speciálisból pedig a színvonalas oktatás. Ezért lenne jó, ha bevezetnék a kétnyelvű oktatást, mert ez mindkettő előnyeit ötvözhetné. Most kevesen vannak, akik le tudják küzdeni a hátrányokat”.
Jó kilátások?
Bokor Julianna, aki nyelvészként foglalkozik a témával, egy siketiskolában végez megfigyeléseket, ahol úgy érzi, “a tanárok már tettek egy lépést előre”. Szerinte ebben az intézményben már felismerték, hogy “az auditív–verbális módszer önmagában nem elég, így különböző szinteken ugyan, de jelelnek a gyerekekkel. Ez megkönnyíti az ismeretátadást, de nem egyenlő a kétnyelvű oktatással, mert nem kidolgozott módszertannal dolgoznak” – mondta.
Mindenki azt hinné, hogy a siketek jelnyelven tanulnak, de ez nem így van. Még mindig él az a 200 éves ideológia, amely fogyatékosságnak tartja a siketséget. Persze voltak eredményei a módszernek, mert a siketek többsége megszerezte a szakmunkásbizonyítványt vagy jobb esetben az érettségit, de miért ne szerezhetnének ők is felsőfokú végzettséget?
Az általa ismert siketiskolában a gyerekek hallókészülékkel ülnek az órákon, az információkat pedig jelelve kapják, de nem az igazi jelnyelven. “A jelesített magyart használják, ami a hangzó nyelv nyelvtanát követő jelhasználat. A kétnyelvű oktatás lényege viszont az lenne, hogy a siketek a közösségük által elfogadott és használt jelnyelven tanulhassanak, mert számukra ez a legkönnyebben hozzáférhető nyelv, és ezzel tudnák igazán fejleszteni tudásukat”.
Bár a legtöbb tanár még mindig ragaszkodik a korábbi módszerekhez – a nyelvészek szerint főleg azért, mert attól félnek, hogy a kétnyelvű oktatásban kevésbé lenne szükség a munkájukra, – Bokor szerint sokan elindultak egy jó irányba, amiben támogatni kell őket. Erre ösztönzik őket a szabályozási változások is. A parlament 2009-ben fogadta el a jelnyelvi törvényt, amely nyelvi kisebbségként kezeli a siketeket, ráadásul a terv szerint 2017 szeptemberétől bevezetik a kétnyelvű oktatást a speciális siketiskolákban.
A kétnyelvű oktatás elméleti megalapozásáért felel a tavaly februárban a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében elindított, 334 millió forintos JelEsély program, amelyben elkészülhet a jelnyelv tudományos leírása és egy akadémiai jelnyelvi szótár is. A program célja, hogy a kétnyelvű oktatás bevezetésével megszűnjenek azok az iskolai problémák, amelyekkel a siket gyerekek gyakran ma is szembesülnek.
A JelEsély indításakor Bartha Csilla szakmai vezető azt mondta, céljuk, hogy „a magyar jelnyelvet alkalmassá tegyék arra, hogy magán- és a közszféra minden területén használható legyen”.Hattyár Helga szerint egy jól kidolgozott kétnyelvű oktatás bevezetéséhez sok időre van szükség, és nem valószínű, hogy 2017-től tökéletes formában működik majd a rendszer. “Egyelőre a nyelvészeti előmunkák zajlanak, így elképzelhető, hogy két év múlva csupán valamilyen átmeneti formában vezethetik a kétnyelvű oktatást a speciális iskolákban”.
A címlapi kép forrása: flickr/David Fulmer
Megosztás