X

Az életemet kaptam vissza a zugolydában

Megoldatlan a halmozottan sérült gyerekek ellátása: kevés olyan intézmény van, ahol fogadják őket és a megfelelő fejlesztést is megkapják. Ezen…

Ferde szemmel néznek rájuk, ha az emberi jogokról tanítanak

Sok iskolában gyanúsnak számít, ha egy tanár az emberi jogokról akar beszélni a gyerekeknek. Pláne, ha ez azt jelenti, hogy…

Gyerekhez kötni a lakástámogatást, olyan mintha a szerveinket kérnék

Az elmúlt évek lakáspiaci változásai, az egekbe szökő lakás- és albérletárak, a szociális bérlakásállomány szinte teljes hiánya nehéz helyzetbe hozták…

Kaotikus volt a tanévkezdés, hiába trükköznek a fenntartók

A budaörsi Herman Ottó Általános iskolában katoikus volt az évkezdés, három tanító és három felsős tanár hiányával nyitotta meg az…

Mindent fordítva kellene csinálni az oktatásban

Egy csomó olyan megnyomorított gyerek fog felnőni, aki akár kiváló tehetség lehetett volna – mondja Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani…

A főhőst nézve elszégyelltem magam, hogy nem igyekszem eléggé

Mit gondolnak a szegénységből és kilátástalanságból való kitörésről azok a hátrányos helyzetű szabolcsi fiatalok, miután megnéztek egy erről szóló, de…

Trükközve próbálja a KSH elfedni a valós képet a jövedelmi viszonyokról

Nem készült el, ezért nem tudja kiadni a létminimum kiszámításához szükséges adatokat a Központi Statisztikai Hivatal – mondja Kiss Ambrus,…

Attól, hogy józan lettem, kint az élet ugyanolyan szar tud lenni

A rehabról kikerülve azzal szembesülnek a felépülő függők, hogy nincs munkájuk, nincs hol lakniuk. Családjukhoz nem mehetnek vissza, mert a…

Szarvason mindenki név szerint ismeri a csicskákat

150 embert tartanak modernkori rabszolgaságban Szarvason, de még senkit sem ítéltek el ezért. Az egész város tud róla, van, aki…

Nekem ez a néhány négyzetméter a szabadságomat jelenti

Anyaotthonban a nők egy-másfél évnél nem maradhatnak tovább a gyermekükkel. Előbb-utóbb mindenkiben felmerül a kérdés, hogy merre tovább, azonban sem…

Így vagy úgy, de mindenképp megszívják a BTMN-es gyerekek

Két éve ilyenkor szavazta meg az Országgyűlés a "Taigetosz-törvény" néven elhíresült, a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek osztályzás…

Nem kell belerokkanni egy alzheimeres rokon ápolásába

Az Alzheimer Café egy nemzetközi mintára létrejött civil szerveződés, ahova havonta várják az Alzheimer-kórral illetve más demenciával élőket és családtagjaikat.…

A közmunkások szavazatait fenyegetéssel megszerző politikus két legyet üt egy csapásra

A közmunkaprogram elindulása óta figyelmeztetnek kutatók, hogy nem vezet sok jóra, ha a polgármesterek egy személyben dönthetnek arról, kit alkalmaznak…

Egy stadion árába kerülne, hogy az emberek ne legyenek négy fal közé zárva

Nagyjából évi negyvenhárom milliárd forintból oldhatná meg az állam, hogy az önállóságukban súlyosan akadályozott fogyatékossággal élők és idősek elegendő és…

Hiába nő a gazdaság, a bérek alig emelkednek

A szakszervezeteknek lenne tere további béremelésekért feszegetni a vállalatvezetők ajtaját, de a munkavállalók anyagi kiszolgáltatottsága nem teszi lehetővé, hogy a…

Könnyen elkelnek az elüldözött magyar kutatók

Lassan egy éve tart küzdelem a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány között az akadémiai kutatóhálózat ellenőrzéséért. Már látszódnak a…

Végleg elengedte az elűzött számozott utcaiak kezét Miskolc önkormányzata

A 2014 májusa óta felszámolás alatt álló szegregált lakótelep egyelőre meghagyott utcáiban fontos munkát végez a Máltai Szeretetszolgálat: a Szociális…

Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy tanárként dolgozzak

A pályakezdő pedagógusok nettó 135 ezer forintos bérével nem nehéz versenyezni, tanárszakos hallgatókat kérdeztünk meg arról, hogy ez az összeg…

A tejes autó ment el itt a ház előtt? Ja, nem, csak a Fidesz mozgósít!

A Komárom-Esztergom megyei Tardoson és környékén végre tényleg megmozgathatja az embereket a vasárnap esedékes európai parlamenti választás. A településen szinte…

Forradalmasítják a vak tanulók matematika oktatását

Ma már minden technológiai feltétel adott, hogy a közoktatásban a látássérült diákok ugyanolyan szinten tanulhassák a matematikát, mint a látó…

Ahelyett, hogy megvédenék, büntetik a prostitúcióra kényszerített gyerekeket

Április végén egy gyermekprostitúciós ügyben a bíró szigorúbb ítéletét azzal indokolta, hogy az elkövetés helyszínén az utóbbi években megsokasodtak az…

Intézetből intézetbe küldi a kormány az állami gondozottakat

Közel hatmilliárd forint európai uniós forrást költ a kormány a nagy gyermekotthonok bezárására, aminek csak örülni lehet. Ha viszont közelebbről…

Magyarországot képviselik, mégsem becsülik meg őket igazán

A Speciális Olimpiai Játékokon csak értelmi fogyatékossággal élő sportolók vesznek részt. Igaz, fogyatékossággal élnek, de lenyűgöző sportteljesítményre képesek. Ugyanúgy büszkeséget…

Ő még rosszabb, mint a többi cigány, ő intézetis cigány

A gyermekotthonban nevelkedő diákok könnyű célpontjai az iskolai zaklatásnak. Van, ahol nem csak csúfolják, hanem fizikailag is bántalmazzák őket. Segítséget…

Barátaiktól, rokonaiktól félnek a nevelőszülőséget fontolgató családok

Több ezer nevelőszülőt kellene ahhoz munkába állítani, hogy a szüleiktől elvett gyerekek ne intézetekben nevelkedjenek. Ez egyelőre nem valami hatékony,…

Dolgoznak vagy kallódnak a magántanulóságba kényszerített gyerekek

Ha egy gyerek kezelhetetlennek tűnik a tanárai számára, sokszor inkább meggyőzik a szülőket, legyen magántanuló. Segítség nélkül azonban esélye sincs…

Nemhogy nemi egyenlőség nincs az iskolákban, még beszélni se akarnak róla

Az iskolák keveset tesznek a zaklatások megelőzéséért, többnyire csak akkor foglalkoznak velük, miután megtörtént a bántalmazás. Van, ahol továbbra is…

Elhagyott családi házakkal áll a szegényei mellé Hajdúdorog önkormányzata

Évek óta üresen álló családi házakat vásárol meg a hajdúdorogi önkormányzat, hogy aztán olyan helyiek használhassák azokat, akik eddig -…

Évekbe telik, mire kimondják egy gyerekről, hogy autista

Így sokan elszalasztják a korai fejlesztést, amivel hosszú távon is könnyebbé válhatna az életük. A Mars Alapítvány kampányt indított az…

Semmit nem jelentenek a megemlékezések a romagyilkosságok túlélőinek

A közösségi megemlékezések csak a médiának és a közvéleménynek szólnak, a megölt szeretteik emlékét az őrzi igazán, ha a családban…

Roma lányok által megálmodott ruhák kerültek a kifutóra

Egy esztergomi étterem különterme csütörtök délután ideiglenesen kifutóvá alakult, ahol a Gipsy Style fiatal tehetségei mutatták be a legújabb kollekciójukat.…

El tudod képzelni, hogy ez a cigány lány a mi gyerekünk is lehetne?

Magyarországon az örökbefogadó szülők többsége nem akar cigány gyereket, és bár a kiválasztási eljárás során hivatalosan azt jelölhetik meg, hogy…

Ma is rémálmaim vannak, hogy elviszik a gyerekeimet

Két éve mondta ki a bíróság, hogy jogtalanul vette el a gyámhivatal Takács Barbara gyerekeit, de azóta sem sikerült túllépniük…

Úgy teszünk, mintha ez iskola lenne, pedig nem az

Egy budapesti gettóiskolában dolgozó tanárnő fakadt ki a Facebookon, mert nem hiszi, hogy bárhová is vezetne az a deszegregációs ítélet,…

Kizsigerelik az egyetemekről elcsábított diákokat a cégek

A munkaerőhiány az egyetemi oktatásban is érezteti hatását: informatikai és gazdasági szakokon figyelhető meg, hogy egy jól fizető állás kedvéért…

Ezeket a problémákat nem oldja meg egy doboz bonbon

A nőnapnak ma már nem annyira nőmozgalmi, inkább egyszálvirágos-táblacsokis jellege van. Pedig a nők egy sor területen ma is jelentős…

Ha nem hallod meg a nevedet, hónapokig rostokolhatsz tovább a táborban

A görögországi Leszbosz szigetén ragadt több ezer menedékkérő között kevesen vannak, akiknek nincs legalább egy abszurd történetük a menedékkérelmi eljárással…

Csernus doktorral és önismereti tréningekkel mentenék meg a kisgyerekes anyákat

14 milliárd forint EU-s pályázati pénzből nyitottak országszerte Család- és karrierpontokat, hogy segítsék a kisgyerekes nők munkavállalását. A projekt három…

Ahol a hatalom a feszültség fenntartására épül, ott elkerülhetetlen az összeomlás

Az Andy Vajna halála kapcsán kitört gyűlölet általában a védtelenebbnek tűnő figurák ellen irányul – mondja Síklaki István szociálpszichológus. Szerinte…

Elszabadulhat az állami packázás a különbíróságok miatt

Egy év múlva állnak fel az új közigazgatási bíróságok, amelyektől sokan az igazságszolgáltatás függetlenségét féltik. Ha közelebbről megnézzük, kiderül, hogy…

Az autisták lehetnek az otthongondozási díj vesztesei

Igaz, a kormány bevezette a gyermekek bruttó százezres otthongondozási díját, a feltételrendszerét úgy alakította ki, hogy attól az autista vagy Down-szindrómás gyerekek szülei könnyen…

Mennyit nőtt a melled a nyáron?

A gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények visszaszorítása érdekében az utóbbi években több szigorítás is történt, de vajon elegendő volt-e mindez…

Bécsben nem hagyják kitúrni a szegényeket a lakásukból

Budapest most már látványosan küszködik az egekbe szökő ingatlanárak problémájával. A szinte nem létező szociális bérlakásállomány mellett majdhogynem lehetetlen a…

Nem akarnak ütni, ezért fordulnak segítségért a bántalmazott férfiak

Egyre több férfi jelentkezik segítségért családon belüli erőszak áldozatainak segítő krízisközpontokban, mert úgy érzi, bántalmazó kapcsolatban él. Széles a skála…

Babakocsiból és mosógépből bármennyi jöhet

Az adományozás ideális esetben mindkét félnek hasznos. Az adományozási kultúránk sokat fejlődött az utóbbi években, de sokan még mindig így…

Foggal-körömmel ragaszkodnak közmunkásaikhoz az önkormányzatok

A kormány most az elhelyezkedési juttatás megduplázásával próbálja a közmunkaprogramban maradtakat az elsődleges munkaerőpiacra kilépésre ösztönözni, a rendszer szereplői szerint azonban…

Kell valami, hogy józanon is szerethető legyen az élet

Hatalmas űr keletkezik egy szenvedélybeteg életében, miután leáll az ivással vagy a droggal, hiszen addig minden egyes napját a szerhasználat…

Az előítéletek miatt nem szavazhat 50 ezer fogyatékos ember

Semmi sem bizonyítja, hogy ők könnyebben felülnének a manipulációnak, mint bárki más. Köztük is vannak, akiket érdekel a politika, és…

A Kádár-rendszer felé rohan a mai oktatás

Pokorni Zoltán volt fideszes miniszter a Kádár-rendszer szellemét érzi az oktatásban, ahogy Horn Gábor egykori SZDSZ-es politikus is. Harminc éves…

Ne legyen természetes, hogy nincs WC-papír a kórházakban

Egy maroknyi civil túlélőcsomagokat oszt ki a betegek között, hogy legalább a kórházi mosdóban tisztességesek legyenek a körülmények. A Segítség…

Kizsigerelt rabokkal spórolnának az új börtönökön

A kormány rabokkal építtetne új börtönöket, ami a területen dolgozó civilek szerint nem lenne rossz ötlet, ha nem a spórolás…

Könnyen elveszíthetik gyereküket a pszichés betegek

A családsegítők nem ismerik eléggé a pszichiátriai betegségek természetét, ezért sokszor óvatosságból túl szigorúan járnak el, ha a családnál kiderül,…

Nem tudják elengedni a gyeplőt a családi vállalkozások kiöregedő vezetői

A magyar kisvállalkozások elsöprő többségét családi vállalkozások adják, mégis alig tudunk valamit a működésükről, a kihívásaikról és az őket működtető…

Kihúzták a talajt a szegények alól a segélyek megszüntetésével

Mióta a kormány átszabta a segélyezési rendszert, sokkal kevesebb jut a lakhatási és egészségügyi gondokkal küzdőknek, főleg a kistelepüléseken. Közben…

Vasalt ingesek és alternatívok feledtetik a nyolcker gettóját

Két cikkben és egy képgalériában mutatjuk be, hogyan próbálja a budapesti nyolcadik kerület levetkőzni a régi stigmákat. Ahol régen prostituáltak…

Apám elvitt egy sztiptízbárba, hogy megtérítsen

A családtagok közül általában az édesapák a kevésbé elfogadók meleg gyerekükkel szemben. Éveken keresztül magukat hibáztatják, sérül a büszkeségük, szégyellik…

Én a szabadságomat nem adom fel

Hogyan működik a párkapcsolat, ha nincs fedél az ember feje fölött? Miért ragaszkodik valaki az erdei kunyhójához, mikor lenne helye…

Önkényes döntéseket eredményezhet az új gyülekezési törvény

Egy sor akadályt görget egy tüntetés megszervezése elé az új gyülekezési törvény, ráadásul a tiltóokok túlságosan tág megfogalmazása veszélyesen sok…

Olyan csak nem lehet, hogy belefulladunk a sok szemétbe

Előre szólt az önkormányzat, hogy felesleges kivinni a kukákat, bizonytalan ideig nem üríti ki azokat senki, többen mégis kirakták a…

Mindig is szerettem volna egy Down-os babát

Több mint húsz éve már, hogy az öt saját gyereket felnevelő Csöpi úgy döntött: szeretne örökbefogadni olyanokat, akinek nincs lehetőségük…

Gazdag telkesek között bújnak meg a lakhatási válság áldozatai

Inkább választják a rosszabb lakókörülményeket, minthogy távol kerüljenek a munkalehetőségektől, ami sokszor továbbra is Budapesthez köti őket, a város pezsgése…

100 ezer forintra emeli a kormány az ápolási díjat

Hatalmas eredményt értek el az otthonápolás körülményeinek javításáért küzdő civil szervezetek: a kormány végre megemeli a beteg gyereküket otthon ápolók…

Nem az a nagyobb hátrány, hogy roma vagyok, inkább az, hogy meleg

Két fiatal roma származású, meleg srác kitört a salgótarjáni gettóból, most pedig Budapesten dolgoznak és bérelnek egy lakást. Melegségük miatt…

Egy szabolcsi polgármester ügye mutatja meg az uzsora elleni harc reménytelenségét

Uzsorával, csalással és zsarolással vádolják egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármesterét, aki akkor bukott le, amikor a vád szerint két különböző embernek…

Azt fogjuk gondolni, hogy utcán élni bűn

Az egész társadalomra káros lehet a hétfőn életbe lépett jogszabály, ami gyakorlatilag betiltotta az utcai hajléktalanságot, mert azt üzeni az…

Újabb cukrászda helyett a szegényeknek kellene tervezni a jövő építészeinek

Környezetétől visszahúzódva tengődő kis településrészt, az egykor virágzó, ma szegregátumként működő bányatelepet, Bagoly-lyukat választotta diplomamunkája témájául egy frissen végzett építész,…

Rámehet az életed, ha a testvéred függő

Nem könnyű egy alkoholista vagy drogfüggő testvérének az élete: egyszerre szenved a másik függőségének összes negatív következményétől, és attól, hogy…

Vagyonokat fizetnek egyetlen szobáért a legszegényebbek

Magyarok milliói élnek lakásszegénységben, és egyre többen bérelnek viskókat extrém drágán, ha cserébe nem kell kauciót fizetniük. A Habitat for…

Állami gondozottakra, fogyatékosokra csap le leggyakrabban a szexmaffia

A kényszerített prostitúció áldozatai jellemzően kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal lányok, nők, akiket sokszor megtévesztéssel rángatnak bele a prostitúcióba a gyenge…

A bölcsészek szívhatják meg legjobban a felsőoktatási átalakítást

Állítólag megszűnne az állami fenntartás, piaci alapokra helyeznék az egyetemek működését. Ez önmagában nem ördögtől való, de ha úgy hajták…

Ha visznek, az már a vég

Magyarországon körülbelül 170 anonim alkoholisták közössége működik; ez a becsült egymilliló alkoholbeteghez viszonyítva alig néhány ezer felépülőt jelent. A józanságukat…

Félnek a menekültek, hogy elveszítik azt a keveset is

Közel félszáz Magyarországon élő menekült a CEU OLIve elnevezésű oktatási programjának köszönhetően kapott esélyt az újrakezdéshez: fejleszthették nyelvtudásukat, folytathatták egyetemi…

Jól megszívatta az állam a földjeit használó gazdákat, amikor túladott a területeken

A kormányzati kommunikációval szemben nem csak nyertesei, kárvallottjai is szép számmal vannak a “Földet a gazdáknak” programnak, a Fidesz-kormányok nagyszabású…

Szárnyaló Tiszavasváriról álmodnak a helyi fideszes támogatói

A jobbikos fellegvár Tiszavasváriban a vasárnapi időközi polgármester-választáson a kormánypárti győzelem azokon múlhat, akik azt remélik, a fideszes városvezetés majd…

Aki jól akar keresni, menjen szépen egyetemre!

Akármennyien mondják, hogy a fiatalok jobban tennék, ha az iskolapadban való ücsörgés helyett inkább szakmát tanulnának, ez nem igaz. Az…

Önsajnálat helyett inkább lekvárfőzésbe kezdett

Szinte minden napra jut egy olyan történet, ami arról szól, hogy emberek feladják az addigi túlhajszolt, de egyébként sikeres karrierjüket,…

Az orvosok és rokonok is ellehetetleníthetik a skizofrének életét

A skizofréniával élők veszélyesek, képtelenek dolgozni, nem is valódi betegség az övék - csak néhány példa azon sztereotípiák közül, amelyekkel…

Nincs olyan hangszer, amiben a látássérültség hátrányt jelentene

Kotta nélkül, pusztán hallás alapján zenélnek együtt látók és nem látók. A Kotta Nélkül Projekt egy fiatal egyetemista fejéből pattant…

Mégis ki a fene akar tanárnak menni?

Világszerte azzal szenvednek a különböző kormányok, hogy a legjobb diákok nem akarnak tanárnak menni, vagy ha mégis, eszük ágában sincs…

Nahát, ez egy kórház, és mosolyognak rám!

Nemcsak pénzkérdés, hogy a magyar egészségügy Európa legrosszabbjai között van. Ha a beteg nem azt érezné, hogy csak púp a…

Megalázzák az autistákat a kormányhivatalban

Gyakori panasz, hogy ha egy autizmussal élő ember jól kommunikál és értelmes, akkor a különböző engedményekhez szükséges igazolást kiállító kormányhivatal…

Bujkálva tanítja a helyi cigányokat a pilisi közösségszervező

Esőben sártengerré változó homokutak, ivásra alkalmatlan víz és háromszáz forintos vizitdíj - ezek ellen küzd Balogh Fruzsina roma közösségszervező. A…

Rá se bagóznak a migránsozásra a polgármestert választó bódvarákóiak

Vasárnap polgármestert választ a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvarákó népe, mert a falu korábbi polgármesteréről kiderült: egy lopási ügyben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte…

Ha csak boldog családapa lesz belőle, én annak is örülni fogok

Magyarországon kevesen ismerik és használják az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában népszerű úgynevezett ABA terápiát, amely kiskorú autista gyerekeknek segíthet abban,…

Majd a városiak eldöntik, mi az érték a faluban

Szépen hangzik, hogy a helyi tökmag, a hímzésminta és a pirospaprika majd megmenti a haldokló vidéket, de ennél azért bonyolultabb…

Nem tudtam, mit csinál az első aktusnál, csak hagytam, hadd csinálja

T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve…

Már nem elég, ha a multi önkéntesei mennek és lefestik a kerítést

A jelentősebb hazai vállalatok előszeretettel állnak be gyerekeket, szegényeket vagy fogyatékkal élőket támogató programok mögé. A közvélemény mégis sokszor PR-lufiként…

Inkább tartogattam hazáig, és otthon elintéztem

Egyre több helyen van mozgássérült vécé, de hiába, ha telepakolják takarítószerekkel, vagy ha bezárják, és csak hosszas keresgélés után lehet…

Pótnagymamákat kaptak a rászoruló gyerekek

Néhány makói nagymama összefogott, hogy ingyenes tábort szervezzenek a helyi rászoruló gyerekeknek. Megtanítják őket kalácsot fonni, varrni, horgolni, együtt tornáznak,…

Azt mondtam, soha többé nem leszek szociális munkás. Magyarországon

Lassan lasszóval kell összefogdosni a szociális munkásokat Magyarországon. Azoknak, akiknek elegük van abból, hogy éhbérért dolgoznak, csábító lehet, hogy elég…

Túl gyorsan kell felnőni a beteg gyerekek testvéreinek

Hiába teljesítenek erejükön felül, mégis folyamatos lelkiismeret-furdalást éreznek azok az anyák, akik egyszerre nevelik tartósan beteg gyereküket és egészséges testvéreiket.…

Szájról szájra terjed a rászorulókon segítő anyák híre

A munkájuk és gyereknevelés mellett döntöttek úgy anyukák, hogy segítenek más olyan anyáknak, akik nem adhatnak meg mindent a gyereküknek,…

Ide nem szégyen pénzért jönni

A Baranya megyei Ágon két éve alakult egy csoport, hogy közös erővel gyűjtsék össze a házaik felújításához szükséges pénzt; azóta…

Belerokkannak, míg elérik a nyugdíjt

Néhány óra alatt elfáradnak, mindenféle egészségügyi bajjal szenvednek, közel vannak a 60-hoz vagy már el is múltak, de még mindig…

Gyűlöltem az alkoholista apámat

Dániel tizennyolc éves korára már keményen ivott, az alkohol volt a megoldás mindenre, nem tudta elképzelni az életét ivás nélkül.…

Aki itt éhen hal, az meg is érdemli

Ingyen jutnak ételhez, ruhához és gyógyszerhez is. Télen nem kell megfagyniuk, kéregetésből pedig annyi pénz összejön, hogy néhányan még az…

Álmukban sem hitték, hogy egyszer újra taníthatnak

Mikor menekülni kényszerültek a háború sújtotta Szíriából, a Damaszkuszban tanárként dolgozó Kholoud és Saad felkészültek rá, hogy talán soha nem…

Jobban lesz attól, ha bilincsben visszük a pszichiátriára?

Egyáltalán mitől lesz valaki veszélyes? Egy falhoz vágott bögre vagy két doboz cigi például elég hozzá? A kötelező gyógykezelések sorra…

A bagolykalács adott esélyt a bányatelepi nőknek

A Heves megyei Szúcs-Bányatelepen egy maroknyi roma összefogott, hogy egy kicsit jobb legyen az élet a külvilágtól elzárt faluban. Az…

Senki nem segít az alkoholista szülők gyerekeinek

Az ellátórendszer ugyanis többnyire csak a szülők felépülését támogatja, a gyerekekkel senki sem foglalkozik. Pedig a szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek…

Sokat bukhatnak a civilek az új EU-s adatvédelmi rendelet miatt

Több civil szervezet szerint nem egyértelmű, hogyan kéne megfelelniük a GDPR-nak. A Greepeace értelmezésében például egy webshop üzletszerzésre hivatkozva továbbra is…

Kazincbarcikáról kiszorítják a problémásakat

Pár év alatt szinte az összes szociális lakásától megválna az MSZP-s vezetésű önkormányzat. Cserelakást csak az kap, akinek nincs tartozása,…

Az Éhezők viadalát vagy Jókait olvassa a gyerek?

Ki kell húzni Nyilas Misi debreceni vívódásait a kötelező olvasmányok listájáról? Mi a fontosabb: a magasirodalom, vagy, hogy a gyerek…

Inkább kidobnak félmilliárdot az ablakon, csak a romáknak ne kelljen adni

Nagyon nehéz ésszel felérni, mi motiválhatta a Heves megyei Kerecsend képviselő-testületének felét, mikor úgy döntöttek, kidobnak az ablakon egy, a…

Kinyílnak a tiszavasvári roma gyerekek, ha romani nyelven is megszólalhatnak az órán

Sokszoros hátrányból indulnak a magyar nyelvű iskolarendszerben azok a roma gyerekek, akikhez otthon valamelyik cigány nyelven beszélnek a szüleik. A…

Kihozná a rendőröket a konténerekből a baloldal józsefvárosi jelöltje

Győri Péter kevesebb politikai dumát és több szociális bérlakást szeretne a nyolcadik kerületbe. Támogatja a teljes baloldal, és a Jobbik…

Letarolták a ruzsai paprikaföldet a közmunkások

Több helyről hallani, hogy egyre nehezebb idénymunkást találni a mezőgazdaságban; nincs aki leszedje az epret, leszüretelje a szőlőt, megmetsze a…

Szkinhedből lett cigánymissziós

Gyűlölte a cigányokat, tagadta a holokausztot, Szálasi egy idézetét tetováltatta a karjára, felsőbbrendűnek érezte magát a többi rasszal szemben. Végül…

A legtöbb fogyatékos gyerek csak álmodhat róla, hogy nevelőszülőhöz kerül

Ahogy a nevelőszülők száma folyamatosan csökken Magyarországon, úgy fogynak egyre azok a nevelőszülők is, akik fogyatékos gyerekek nevelését is vállalják.…

Megszólalnék, dik, így cigányosan. Gyá, de égő lenne!

Milyen lehet cigánynak lenni a mindennapokban? Hogyan lehet túlélni egy cigánytelepen, miért olyan fontos a rokonság, és miken lehet ott…

A fiataloknak sem ciki az államnak dolgozni

Most először külön állásbörzét rendeztek a legnagyobb állami vállalatok, hogy enyhítsék az egyre növekvő munkaerőhiányt. A fiatalok szerintük stabil és…

Az árokparton kezeli a bántalmazott kislányokat

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox módszerekhez nyúlni: árokparton vagy a gátoldalon tart…

Az állam még mindig szegénységük miatt bünteti a gyerekeket

Tavaly minden eddiginél jobban előtérbe került a gyermekkori szexuális bántalmazás kérdése, jogi válaszok születtek a gyerekek hatékonyabb védelmére a szexuális…

Egyre több gyereknek fáj a feje az iskolai stressz miatt

Egyre több olyan gyerek kerül a gyermekpszichológusok látóterébe, akik lelki okokból szenvednek visszatérő fejfájástól. Miközben az okok sokfélék lehetnek, az…

Több tízezren keseregtek a Fidesz győzelmén

Több tízezres tömeg tüntetett ismét Budapest belvárosában a Fidesz biztos győzelmét hozó áprilisi választási eredmények miatt. A tüntetők még nem…

Ismét együtt tüntettek a kormány ellen a jobbikosok és a baloldaliak

Szombaton hat órakor kezdődött a Mi vagyunk a többség 2.0 névre keresztelt tüntetés, ahova ismét több tízezren jöttek el pártállástól…

Személyzeti vezetőből ügyintézőt csinál a szülés

Amikor egy nő bejelenti a munkahelyén, hogy gyereket vár, mosolyokat, gratulációkat kap, és azt, hogy siessen vissza hozzájuk. De aztán…

Abnormális, de kénytelenek vagyunk külföldieket felvenni

Tatabánya környékén hiába próbálnak embereket csábítani a keleti megyékből. A közmunkásokat magukhoz láncolják a polgármesterek, a legjobb szakemberek pedig elmentek…

Nekik is sikerült, mint a Talpas lányának

Szülői biztatásra és akaraterőre van szükség a szegénységből való kitöréshez - mondják azok a tiszabői lányok, akiknek sikerült befejezniük a…

Minden sarkon migránsokkal riogattak a szegény falvakban

Hiba nélkül működött a szegény falvakban a kormány migránsellenes kampánya. A félelem felülírta a hétköznapi megélhetési gondokat, tömegek rettegtek attól,…

Anyaoroszlán védi meg a világtól a Down-szindrómás fiút

Dani gyerekkora óta megszállottan rajzol: tigriseket, mérges darazsakat, oroszlánokat. A Down-szindrómás fiúnak ez jelenti a legfontosabb önkifejezési formát, ezzel adja…

Tízezrek követeltek új választást a Parlament előtt

Azt is akarják, hogy összefogjon az ellenzék. Együtt vonult balos és jobbikos, a szervezők pedig megígérték, hogy jövő szombaton is…

Úgy érzi magát az ember, mint egy kirabolt ridikül

Színesebbé tették a rabok hétköznapjait, és olyanokon is segítettek, akik el sem tudták képzelni, hogy valaha kiszabadulnak. Mégis kirakták a…

Mihez kezd kétharmadával a Fidesz?

Van még mit gyalulni a közjogi intézmények függetlenségén, a bírói testület autonómiája például pont ilyen, de abban már eltérnek a…

Az autista gyerekek belekényszerülnek az áldozat szerepbe

Belevágnak, belerúgnak, a fülükbe kiabálnak, lehülyézik az autista gyerekeket az óvodában és az iskolában, mert tudják, hogy nem fog szólni…

Megfér egymás mellett a CEU és a Kárpátia, ha Orbán leváltása a cél

Új választásokért és az ellenzék összefogásáért tüntetett szombaton balostól a jobbikosig minden ellenzéki. Egy hét múlva újra utcára vonulnak.

Titokban a kormány is tudja, hogy baj van a magyar iskolákkal

A korai iskolaelhagyás súlyos probléma Magyarországon, az osztálytermekből kieső diákok száma csökkenhetne, ha kevesebb szegény lenne, és újra 18 év…

Szociális ügyekben a Jobbik is baloldalibb a Fidesznél

Családpolitikában és a nemi szerepekben kifejezetten progresszív, és sok más dologban is balra áll a Fideszhez képest a Jobbik szociálpolitikája.…

Ki a fiáért, ki a közmunkáért megy el választani

A választásokat érzik az egyetlen beleszólási lehetőségnek a politikába, ezért mennek majd el nagy számban szavazni a Nógrád megyei Pásztó…

Magukra hagyják az autista gyerekek szüleit

Alig tanítja meg valaki az autista gyerekek szüleinek, hogyan tudnak boldogulni otthon a gyerekükkel. Rengeteg utánajárás, kapcsolati háló és pénz…

A szülők szerint a gyerek is meleg lesz, ha a melegekről hall

Az iskolában a gyerekek sokszor semmit nem hallanak a védőnőktől vagy a pedagógusoktól a homoszexualitásról, pedig ez segítené a minél…

Bohócdoktorra és sakkoktatásra megy a gyűlölt Soros-pénz

A kormányzati gyűlöletkeltéssel és a hiedelmekkel ellentétben Soros György a pénzét nem a migránsok betelepítésére fordítja. A listáján kórházban fekvő…

Még pedikűrözni is jobban megéri, mint könyvtárosnak lenni

Egy cipő télre, egy meg nyárra - ennyit engedhet meg magának ma egy könyvtáros, levéltáros. Közel tízezer ember dolgozik Magyarországon…

Se kiskád, se kiságy – már viszik is a roma gyerekeket

A Nógrád megyei gyerekvédelmi szakemberek túl sok roma gyereket emelnek ki családjukból, nagy részüket a szegénység miatt. Ezt állítja egy…

A vak bűdi Rómeó a helyi romák utolsó mentsvára

A tiszavasvári bűdi cigánytelep egyetlen nem-roma lakója egy 45 éves látássérült férfi, aki, miután a szeme tönkrement, abban találta meg…

A cigánygyülekezetben érdem házi feladatot kapni

Angolt és programozást is tanítanak a gyöngyöspatai Napsukár tanodában a helyi roma gyerekeknek. Céljuk, hogy a foglalkozások többről szóljanak, mint…

Kamerával figyelik meg a rabok ügyvédjeit a miskolci börtönben

A Magyar Helsinki Bizottság megfigyelői szerint törvénytelen és jogsértő, hogy kamera rögzíti az ügyvédek és ügyfeleik megbeszéléseit a miskolci börtönben. A jogvédő…

Patkányok és kóborkutyák túrják szét a nyomortelepek szeméthegyeit

Garmadában áll a szemét a legtöbb magyarországi szegregátumban, a nyomában pedig megjelennek a patkányok és a bűz. A telepi kóborkutyák…

Nem bírták a gyerekeik nélkül, ők is külföldre költöztek

A 61 éves Marika férjével együtt ment Németországba a gyerekei után, hogy ne maradjanak le az unokájuk felneveléséről. A 63…

Csak nem akar szárnyalni az oktatási rendszer

Öregednek a tanárok, fokozódik az iskolai elkülönítés, és egyre többen hagyják el az iskolát életképes végzettség nélkül. Itt vannak a…

Nem ők hagyták el a hazájukat, a hazájuk hagyta el őket

Zsuzsanna kiborult, amikor botrány lett abból, hogy a helyi művházban levetített egy Jancsó-filmet, Eszternek, aki egy minisztériumban vezető beosztásban dolgozott,…

Nem bírják ki dolgozat és nyomasztás nélkül

Egyre több szülő próbálja a gyerekét valamilyen módon kiszedni az állami oktatásból, az alternatív és alapítványi iskolák korlátozott befogadóképessége pedig…

Mit adott Orbán a keményen dolgozó kisembereknek?

Nőtt a minimálbér és az átlagbér, hurrá! A szegényeket viszont továbbra is inkább büntetik: pénzt alig adnak nekik, és a…

Csak a sodrófát hiányolták

Hátrányos helyzetű roma gyerekek Carlo, a telepi focista történetén keresztül kaptak útmutatást, hogyan boldogulhatnak önerőből és törthetnek ki a szegénységből.

Nem lehet ajtóstul berontani a cigánytelepre, hogy jöttem segíteni

Hiába a jó szándék, sok buktató vár azokra, akik a legszegényebbeken akarnak segíteni. Vajon elég bekopogni, hogy "jó napot, itt…

Groteszk színházat játszottunk, amiben nem szerepelt a halál

Az Ausztriában jogászként menedékkérőkkel dolgozó Nagy Viktor néhány hete vesztette el édesanyját, aki gyomorrákban halt meg másfél évvel azután, hogy…

Ha nem figyelnek, nagyon megszívathatják a Hős utcai telep lakóit

Felszámolás előtt áll Budapest egyik legismertebb nyomortelepe, a Hős utca 15/A-B. Arról azonban még semmit nem lehet tudni, hogy használja majd…

Ha becímkézel minket, nem láthatsz csodákat

Petinek minden nap nyomasztó az iskolában, mert sokszor bántják a többiek. Már reggel úgy indul el, hogy azt reméli: hátha…

Pont úgy működnek az új tanodák, amitől óva intették őket

Több újonc tanodás szervezetet is megkerestünk, akik jelentik: működnek, és a projekt féltávjánál úgy érzik, van létjogosultsága a munkájuknak, amit…

Örökre megutáltatja a mozgást a testnevelésóra

A diákok utálják a tornaórákat, folyamatosak a megaláztatások és teljesíthetetlenek a követelmények. Ahelyett, hogy a heti öt órával megszeretetnék a…

Harminc év után először látott színházat

Miért ne juthatna a kultúrából azoknak is, akik nem tudnak színházba menni? Idősek otthonában és hajléktalanszállón jártak a legmenőbb budapesti…

Jobbak mint az állami, mégsem kapnak elég pénzt a családi bölcsődék

Úgy érzik a családi bölcsődék, hiába nyújtanak rugalmasabb és személyre szabottabb ellátást, mint a rendes bölcsődék, az állam mégsem támogatja…

Alig látnak beteget az orvostanhallgatók

Az orvoshiány nemcsak a betegellátásban okoz komoly gondokat, hanem az orvosképzésben is: fontos gyakorlati órák maradhatnak el, mert az adott…

Menekülnek a vidékről, ahonnan nézve Nyíregyháza a világ közepe

Az ország egyik leggyorsabban elnéptelenedő járásában jártunk, hogy megnézzük, milyen elvándorlási mintázatok rajzolódnak ki a statisztikai adatok mögött. Olyanokkal is…

Behozhatatlan hátrányból indulnak a vidéki egyetemisták

Hatalmas anyagi előnnyel indulnak a budapesti egyetemisták azokkal szemben, akik vidékről érkeznek a fővárosba tanulni. Még ha örökségként nem is…

Munkát remélnek a falvak az erdő szélére költöztetett fogyatékosoktól

Hozhat-e bármi eredményt, ha a fogyatékossággal élők ugyan kisebb intézményekbe, de a falu szélére, erdők mellé, megközelíthetetlen telkekre költöznek majd?

Az volt az álma, hogy a szegényeknek főzhessen

Amikor két és fél éve megnyitotta az ország első cigány lakáséttermét, nem várt csodát. De Várnai Annával mégis megtörtént, amire…

Teljesen berezelt tőlük a kormány, pedig csak segítenek a gyerekeknek

Azzal lettek híresek, hogy százmillió forintnyi Soros-pénzt fognak szétosztani a Dél-Dunántúlon. A kormány szerint idegen érdekeket szolgálnak ki, de vajon…

A középosztály szabad, nem a rendszer rabszolgája

Erős, széles, szabad középosztály nélkül egy társadalom nem tud jól és igazságosan működni. Az erős középosztály dolga ugyanis, hogy hatékonyan…

Imádja a Toldit az első magyar családban nevelkedő menekült gyerek

A negyvenes éveiben járó Samira Sinai az első Magyarországon, aki nevelőszülője lett egy menekült gyereknek. A tizenkét éves afgán fiú…

Megtudná, hogy jó orvost választott-e? Itthon nem fogja

Egyre gyakrabban és egyre több orvos tiltakozik a Magyar Orvosi Kamara döntései, működése ellen. Ez korántsem a szakma belügye, rengeteg…

Ha egyetemistaként jön egy iráni, az már nem zavarja a kormányt

Rohamosan nő a külföldi, főleg harmadik országbeli hallgatók aránya a magyar felsőoktatásban. Az egyetemek pénzt remélnek tőlük, a kormány pedig kapcsolati…

A vacsora a szokásos lesz: margarinos kenyér ketchuppal

Dombóvár szegregált területein valósít meg három éven keresztül esélyteremtő fejlesztési programot az Autonómia Alapítvány. Azért, hogy minél többen értsék, miért…

Ha havonta kétszer van sajt, az már maga a kánaán

Brutális árakon adják a laktóz-, a liszt- vagy éppen a cukormentes élelmiszereket. Még egy átlagos keresetű család sem bírja anyagilag,…

Demens nénik között sínylődnek a hospice ellátásból kiszoruló rákosok

Krónikus vagy ápolási osztályokon, köznyelvi nevükön az elfekvőkön kötnek ki sokszor azok a gyógyíthatatlan rákbetegek, akik kiszorulnak a hospice ellátásból.…

Mindig a legokosabb családtagot küldik előre a kivándorló romák

Míg az ezredforduló idején inkább Kanadába indultak el a mélyszegénységben élő, szegregált romák, addig manapság már inkább Anglia, Németország vagy…

Nem kell üvöltözni, ha megjelenik egy fallosz a táblán

Alig készítik fel a tanárokat arra, hogyan kell bánni a szegénységben élő gyerekekkel. A legtöbben amúgy is inkább az elitiskolákba…

Sorosék vidéken szállnak szembe a kormánnyal

Több százezer dollárt osztanak szét Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon. Pécsen és Debrecenben még új irodák is nyílnak. Ez is illeszkedik az…

Bosszút álltak a Lázár miatt dühöngő tanáron

Vári Anikót azért nem vették fel a makói szakgimnáziumba tanárnak, mert egy Facebook-posztban nem értett egyet Lázár Jánosnak azzal a…

10-12 óra alatt nehéz a sürgősségit megúszni

Teljesen megszokott és általános, hogy a kórházak sürgősségi osztályain 10-18 órát kell várakozni, ez nem csak azért van így, mert…

Esélyük sincs a menekült gyerekeknek, hogy bizonyítsanak

Nem derülhet ki, mennyire jók matekból a menekült fiatalok, ha hiányos magyar nyelvtudásuk miatt nem értik meg a szöveges feladatokat,…

Előbb állítsuk lábra a gyereket, a többi ráér!

A társadalombiztosító csak a halló- és látásjavító készülékeket tartja államilag finanszírozható kommunikációs eszköznek, ezeken túl nem jár támogatás. Pedig számtalan…

Óriásit szív, aki ma építkezésre adja a fejét

Nincs jó szakember és a pocsék képzés miatt nem is lesz a következő 15 évben az építőiparban. A kicsit is…

Milliókat fizet Seszták városa, csak költözzenek már el a szegények

Az önkormányzat másfélmillió forintot fizet a szociális bérlakások lakóinak, ha vállalják, hogy lakást vesznek belőle. De ennyi pénzből lehetetlen Kisvárdán…

Nagyon meglepődtek, hogy itt nincs büntetés

Tüzet rakni, csatárláncba állni, megvárni, követni, segíteni egymást, óriási feladat azoknak a gyerekeknek, akik állami gondoskodásban nevelkednek. Nekik tart nyaranta…

Csak megkapta a 130 milliós állami támogatást a csaló orvos

Hiába ítélték el csalásért és magánokirat-hamisításért Vereczkey Attila  szülész-nőgyógyászt, ez sem volt elég indok, hogy végül ne kapja meg a nevéhez…

Két kéz kevés három babakocsihoz

Első ránézésre nem gondolnánk, hogy a három ikerfiút egy gyönyörű családi házban, idilli környezetben nevelő Tatjana és férje bármiben is…

Hónapok óta görnyednek sörpadokon a halásztelki iskolások

Tíz osztálynyi gyerek ingázik nap mint nap az iskola és a városban szerteszét szórt ideiglenes tantermek között Halásztelken, mert az…

Ruhákat osztogattak, hogy befogadják őket

Amikor Erdőhorvátiba költöztek az értelmi fogyatékkal élők, ruhákat osztogattak a falusiaknak, hogy befogadják őket. Három éve élnek tízen egy lakásotthonban,…

Európában nem a rémisztgetésre játszanak a rendőrök

Szinte mindegyik nyugat-európai nagyvárosban történt már terrortámadás, mégis, a cikkünkben megszólaló külföldi magyarok szinte kivétel nélkül kevésbé érzik erősnek a…

Szörnyű az a kerítés, de most már inkább maradjon!

2015-höz képest szinte minden párt másképp áll a kerítés kérdéséhez. Két évvel ezelőtt röpködtek a sajtótájékoztatókon és a Facebookon a…

Visszaadnák a reményt a lakótelepen kallódó szakiskolásoknak

Néhány huszonéves frissdiplomásnak elege lett, hogy a tehetséges telepi diákok mellett elmegy az élet, ezért Kispesten elindítják a DEVISZONT Közösségi…

98 százalékban rendben vagyok, igen

Egy időre mindhárman elvesztették az önbizalmukat, mikor kerekesszékbe kerültek - ki azért, mert a rendszeres mozgás hiánya miatt kicsit meghízott,…

A stressz nélküli tanításban hisznek a finnek

Hogyan lehet olyan diákokat egyszerre tanítani, akiknek a tudásában hét évnyi különbség van? Erre kereste a választ Pekka Peura, finn…

Ne higgyük már, hogy kapálni biztos mindenki tud!

Mit lehet kezdeni azokkal, akik még egy kapát sem tudnak a kezükbe venni, miért nem mindig ördögtől való a polgármesterek…

Természetes, hogy a katolikus iskola befogadja a menekült gyerekeket

Az elmúlt évben hat menekült gyerek kezdett tanulni a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban. Van közöttük elárvult kongói és muzulmán afgán…

Törvényt kell szegni, ha egy mozgáskorlátozott bankszámlát akar

Ha valakinek eltörik a keze, de ügyeket kell intéznie például a bankjában, jó eséllyel talál egy segítőkész munkatársat, akivel megoldják,…

Tízezrek végzik helyettünk a házimunkát

A magyarok több időt töltenek házimunkával, mint a hivatalos munkájukkal, mégsem jár utána pénz, sőt még a GDP-be sem számít…

Mindegy, van-e elég óvónéni, ha pár óra után hazamennek a gyerekek

Az álláshirdetés körüli médiafelhajtásnak köszönhetően - egy időre legalábbis - megoldódni látszik a tornanádaskai krónikus óvónőhiány, az intézmény legfőbb problémája,…

A táppénz csak science fiction

Egyre több cég nyitott a szegénységben élő, elsőre problémásnak tűnő dolgozókra is. Ők viszont sokszor azt sem tudják, mi fán…

Orbán brüsszelezett, az ellenzék az elvándorló fiatalokról beszélt

A Fidesz és az ellenzéki pártok is utcára vonultak október 23-án megemlékezést tartani. Orbán Viktor a Terror Házánál beszélt arról, hogy…

Megjelenek a koktéllal, és látom az arcukon, hogy örülnek

Kulai Szabolcs bármixer tizenegy éve minden hétfőn reggel tízkor bemegy a Szent László Kórházba, és gyümölcskoktélt kever a beteg gyerekeknek.

Előre rettegnek a rutinvizsgálatoktól a kerekesszékesek

Az egészségügy sokszor felkészületlen a mozgáskorlátozottakra: hiába akadálymentes a bejutás a kórházakba, rendelőkbe, ha az épület falain belül ennek már…

Szűken méri a jót a kormány lakáspolitikája

Miközben a tehetősebbeknek kedvező lakástámogatási formákat és az azokra fordított állami forrásokat folyamatosan bővíti a kormány, a szegényebb, igazi lakhatási…

Hogy okozhat még mindig meglepetést az idegengyűlölet?

Évek óta csúcsra jár az idegengyűlölet, mégis sokan meglepődtek, hogy két faluban is hisztériába torkollt a menekültek nyaraltatásának terve. Hogyan…

Blokkolná a túlhatalmi törekvéseket, ha átmenne az új választási rendszer

A Jobbik kivételével nyolc ellenzéki párt választási reformjavaslatot fogadott el, amely alapjaiban változtatná meg a jelenlegi, a 2014-es választások előtt…

Nőtt az oktatásra szánt pénz, már majdnem ott tartunk, ahol 15 éve

Oktatás, egészségügy, szociális védelem: összeszedtünk néhány fontos területet, és megnéztük, mennyi pénzt költöttünk rájuk az elmúlt húsz évben.

A helikopterek sem bírnak az elszabaduló parlagfűvel

Úgy látszik, az állami erőfeszítések hasztalanok a parlagfűvel szemben. Vannak, akik annyira szenvednek, hogy inkább külföldre menekülnek.

Még várni kell, hogy beérjen a kormány oktatáspolitikája

Nehéz elhinni, de érdemi vitát folytatott kedden délután a magyar oktatás irányáról Palkovics László oktatási államtitkár és Hiller István, volt…

Százezer rendőrt is bevethetnek, a nyomor maradni fog

Rendőrök lepték el az utóbbi hetekben Budapest legrosszabb hírű nyomortelepét, a Hős utcát, hogy felszámolják a környéken tapasztalható drogbűnözést. Hiába…

Adókedvezmény nélkül maradnak a rettenetes albérletárak

Szigorúbb szabályozással, adócsökkentéssel és szocális lakásügynökségekkel lehetne megoldani a bérlakásválságot. Addig is maradnak a horribilis árak.

Rosszul vannak, ha megjelenek a kerekesszékkel

Kerekesszékben ülők meséltek arról, mivel néznek szembe nap, mint nap, amikor megpróbálnak úgy élni, ahogy a többség. Nem kell nagy…

Állandó bűntudatot okoz a nővérhívó megnyomása

A kórterem tiszta, az ápolók kedvesek, de olyan leterheltek, hogy már-már a betegnek okoz lelkiismeretfurdalást a nővérhívó-gomb megnyomása. Az Abcúg…

Soha nem volt még ilyen könnyű menekültként munkát találni

A hazai munkaerőpiacon különösen nagy hátránnyal indulnak a magyarul nem beszélő, a társadalomban még javában a helyüket kereső frissen befogadott…

Tíz osztálynyi diáknak nem maradt hely a halászteleki iskolában

Iskolapad helyett a városháza tanácstermében, vagy a régi polgármesteri tárgyaló asztalain nyitották ki a füzeteiket a halásztelki általános iskola alsó…

Kegyelemkettessel jutalmaz a magyar pedagógus

Míg a magyar iskolákban jellemzően a tanár jóindulatán múlik, hogyan bünteti meg a rossz magatartású diákot, addig Angliában ez a…

Orosz mintára beszélnék le a nőket az abortuszról

A kormánynak megtetszettek az orosz abortuszmegelőző központok, amelyek egy részében az ortodox egyház is nyakig benne van. Kérdés, pontosan mit…

Putyin már olyan gyakran jár Magyarországra, mint az ázsiai diktatúrákba

Vlagyimir Putyin Oroszországa pénzzel, internetes katonákkal és hírszerzőkkel vívja a háborúját a Nyugat ellen, Orbán Viktort azonban ez cseppet sem…

A munkába menekülnének a tízezrekből nyomorgó nyugdíjasok

Egymásnak adják a kilincset a nyugdíjas szövetkezetekben. A többség a pénz miatt megy, de sokan örülnek, hogy kiszabadulhatnak a négy…

Vidéken nem éri meg betegnek lenni

Mást se nagyon éri meg vidéken csinálni, de legalább nincs akkora bűnözés. Íme pár érdekes grafikon népesedésről, fizetésekről, oktatásról és…

A fiatalok negyede ahogy megkapja a pénzét, el is veri

Szerintük a pénz arra való, hogy elköltsük, holnap meg majd csak lesz valami. Egy kutatás szerint így van ezzel a…

Tízezreket buknak a legtapasztaltabb dadák

Sok bölcsődében a bölcsőde vezetője próbálja arra sarkallni a régóta ott dolgozó kisgyermeknevelőket, hogy végezzék el a főiskolát, mert nem…

Felér egy arconcsapással, hogy ott egy kerekesszékes

Csilla Majkát szereti, Ágoston a Belgát, Dániel pedig a Szigetre jár ki. Mindhárman mozgássérültek, segítség nélkül egy métert sem tudnak…

Pintér Sándor szívesen elnéző az erőszakos rendőrökkel

Évente ezer feljelentés születik erőszakos rendőrök miatt, de alig jut el néhány a bíróságokig. Ha valakit mégis elítélnek, belügyminiszteri engedéllyel…

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák

A fogyatékosoknak, az írni-olvasni nem tudóknak, az anyagilag rászorulóknak vagy más hátrányos helyzetűeknek plusz segítségre van szükségük, hogy a hatóságokkal…

Alig, hogy a régi bezárt, új iskola indul Csobánkán

Kétes vállalkozás iskolát nyitni egy olyan faluban, ahol egy évvel ezelőtt azért zárt be a régebbi intézmény, mert a szabad iskolaválasztás…

Alig van hatalmuk, de az a biztos, ha fideszesek az iskolaigazgatók

A kistelepüléseken felnéznek az igazgatókra, úgyhogy a választások előtt nem mindegy, kik vezetik az iskolákat.

Multiknak dolgoznak, jól keresnek, és imádják a Jobbikot

A külföldi cégeknek dolgozó magyar munkáselit jobban áll az átlagnál, mégis utálja a nyugatot, a multikat, és csak a szélsőjobbnak…

Az volt a furcsa, hogy felvettek, nem az, hogy kirúgtak

A következő években hárommilliárd forint uniós pénzt oszt szét az állam 360 magyar település között, hogy beindítsa a helyi civil…

Inkább megvonom a gyerekek szájától, csak tisztességesen el tudjam temetni

Egy szolnoki temetkezési vállalkozó szerint gyakran előfordul, hogy az üzletben esnek össze a hozzátartozók, amikor meghallják, mibe kerül a temetés.…

Milliárdokat ölnek bele, de csak pillanatnyi javulást hoznak a Gyerekesély programok

Értelmetlen pénzköltés, felszínes megoldások a valódi problémakezelés helyett. Ez az egyik olvasata a több éven keresztül tartó, és többmilliárd forint…

Rendőrök hurcolták intézetbe a gyerekeket

Tíz rendőr tört rá Horváthékra, hogy állami godozásba vegyenek öt gyereket. Egy év múlva a bíróság kimondta, hogy a gyámhivatal…

Gyerekek vernek el százezreket kütyüre. Tilos, de kit érdekel?

Egy 11 éves fiú három nap alatt háromszáz ezer forintot költött el egy webáruházban és egy elektronikai üzletben. Az eladóknak…

A beteg csak egy zavaró körülmény a kórházakban

A recepción sötétség, az ápolók ingerültek, a főorvos nem is köszön, a beteg pedig azt sem tudja, mit kellene tennie.…

Madár? Nem. Akkor gólya!

Hetente összegyűlik pár Huszár-telepi roma édesanya, hogy mesét olvassanak. Néha csak egymás között, de van, hogy a gyerekeik is köztük…

A meleg keresztények csak másodrendű hívők

Judit, Ákos és Gazsi mindannyian buzgó hívők voltak, a legszorgalmasabb ministránsok és a legjobb hittanosok. Mindhárman melegek. Mindannyijuk életében a…

Szabolcsban már örülnek, ha valaki csak alkoholista

Nem elég, hogy dobozszám szívják a cigit, a szintetikus szerek is jól futnak a szabolcsi romatelepeken. Az állami gondozottaknál sem…

Épp csak azt nem adja a magyar iskola, ami a boldoguláshoz kell

Mint oly sok mindenben, a magyar diákok a problémamegoldási készségeket mérő teszteken is cudarul teljesítenek. Pedig mindennél fontosabb lenne, hogy…

Egy szép kert itt olyan, mint oázis a sivatagban

Joli és Angéla pont olyan szegények, mint a monori és a toldi cigánytelepeken bárki más, de büszkén kalauzoltak minket virágokkal…

Délután négykor a mozgássérült kipattan a kerekesszékéből

Egy folyamatos segítést igénylő mozgássérültnek nem opció az önálló élet. Két lehetősége van: vagy intézetbe megy, vagy a szülei gondozzák,…

Se idő, se pénz, se ember nem jut az állami gondozattak védelmére

A gyermekjogi képviselők elvileg azért vannak, hogy képviseljék a gyerekek jogait. Képviselnék is, de tizenkilencen vannak húszezer gyerekre, és vajmi…

Nem bízhat a férjére egy forintot se, mert eljátssza

Ágnes férje nem tud leállni a online pókerrel, hiába a gyerekek, a család, két hét alatt elveri minden pénzüket. Másnak…

Ha a polgármester leveszi a zakóját, már tudjuk, hogy minden rendben

Hiába a jó szándék, sok falu vezetője nem látja szívesen azokat a civileket, akik a helyi szegényeknek akarnak segíteni. De…

A pénz miatt tartják bent a szülő nőket napokig

Eddig se feltétlenül a biztonság miatt tartották bent a kórházban a szülő nőket, hanem azért, mert csak három nap ellátás…

Hiába csúsztak át az érettségin, az egyetem felejtős lehet a szakgimnazistáknak

Előre tudni lehetett, hogy bajok lesznek a szakmai érettségikkel, a kormány mégsem tett semmit. De vannak dolgok, amikért utólag is…

Egy krumpliszállító furgonban vittem őket az első meccsre

Lugosi Zoltán hat éve a diákhiteléből hozott létre egy sportegyesületet, amelyben hátrányos helyzetű gyerekek focizhatnak. Mindezt egy olyan térségben, ahol…

A kerekesszékes atlétát is elijeszti a felújított szentendrei aluljáró

2016 márciusában adták át a 34 millióból felújított szentendrei HÉV-aluljárót, ami egy kétszer két sávos út alatt vezet át. A…

Bevállalták, hogy mindenüket feladják a szüleikért

Tamás Londonból költözött haza, mert nem merte egyedül hagyni a demens édesanyját. Attila a munkáját adta fel, Zsófi pedig adósságokba…

Elpusztult két sas, teljesen felpörgött a magyar állam

Több mint egy éven keresztül tartó nyomozás, titkos lehallgatások, a tanúk és vádlottak többszöri, kemény kihallgatása - nem, nem egy…

Még mindig a nő dolga a gyereknevelés

A társadalomban továbbra is a klasszikus családmodell az uralkodó, ciki ha a férfi marad otthon a gyerekkel és a kormány…

Pest felé menne? Felejtse el!

Bár egyre több vonalon futnak akadálymentes vonatok, az ország legkorszerűbb vasútvonalán több helyen is csak kerekesszékkel járhatatlan, kétemelet magas vasúti…

A VIP az, ha egyáltalán bejutsz a kórházba

Az MSZP képviselőjének száz kilométert kellett utaznia, hogy kezeltetni tudjon egy fülgyulladást, a PM vezetője pedig végignézte, ahogy egy nővér…

Lassan elfogynak a bérlakások a nagyvárosokban

Alig van kiadható bérlakás, ezért a vidéki városokban másfélszeresére, Budapesten duplájára nőttek a lakások bérleti díjai az elmúlt öt évben. A…

Minek ide önkéntes? 110 százalékos a közmunka!

Kezdetben boldog volt a perei polgármester, hogy budapesti önkéntesek jöttek segíteni a helyi gyerekeknek. Mostanra viszont úgy érzi, rátelepedtek a…

Elsírtam magam, ahányszor nekiálltam angolozni

Milyen érzés ötvenhét évesen csupa fiatal lengyel lány között egy csirkeüzemben dolgozni, és három unokát csak Skype-ról ismerni? Éva és…

Nem látja a gyerek a monitort, de miből vegyek szemüveget?

Akár a továbbtanulás is múlhat rajta, a szegény gyerekek mégis alig jutnak szemüveghez. Civil szervezetek fogtak össze, hogy ne kelljen…

Elméletben voltam meleg, úgy éltünk mint egy házaspár

Egy negyvenéves, heteroházasságban élő, egyébként leszbikus nőnek vagy homoszexuális férfinak szinte esélye sincs az előbújásra, pláne ha vidéken él.

Inkább a tanárok nemtörődömsége, nem az osztályozás tesz be a diszes gyerekeknek

Erős túlzás azt mondani a frissen elfogadott köznevelési törvény-módosításra, hogy gyerekellenes, vagy hogy páros lábbal rúgja fenékbe a tanulási nehézségekkel…

Még a wc is reng alattam, ha ráülök

Több, mint száz szigetvári család életét keserítik meg az ablakuk alatt megállás nélkül elszáguldó kamionok és mezőgazdasági gépek. A házaik…

Méhekkel állítanák meg a külföldre készülő fiatalokat

Egy borsodi kisváros fiatalja, ha nem talál munkát, elmegy mosogatni külföldre, de minimum elköltözik valamelyik nagyvárosba. Ezt a folyamatot próbálja…

Hiába rugdossák a problémás gyerekeket, kizuhannak az oktatásból

A kormány a Híd-programmal mentené meg a korai iskolaelhagyókat, de nem is vizsgálja, működik-e a dolog. Leginkább úgy tűnik, hogy…

Érthet bármihez, ha mozgássérült, nincs rá szükség

Hiába van szakképesítésük vagy akár felsőfokú végzettségük, a mozgássérülteknek mégis minimális esélyeik vannak, hogy elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon. A védett munkahelyek…

Testvére születése mentette meg a leukémiás kislány életét

Kistestvére születéskor levett köldökzsinórvére, vagyis az abból kinyert őssejtek gyógyították meg a 7 éves mezőkövesdi kislányt, Nyeste Alettát, aki leukémiája…

Nem csak azokat lehet szeretni, akiknek semmi bajuk nincs

Mit várunk a gyerekektől, ha gyakran még felnőtt emberek sem képesek úrrá lenni félelmükön vagy irtózásukon, amikor szembetalálják magukat egy…

A magyar férfiak tízszer annyi alkoholt isznak, mint a nők

Gondolt már arra, hogy többet kellene futnia, és kevesebbet cigiznie? Ha nem, akkor épp ideje elkezdeni, mert rengeteg problémát okoz…

Már várják a civilek a rendőröket

A Lázár János által ellenséges baloldalinak kikiáltott civil szervezetek közül egyik sem tudja, hogy pontosan milyen, velük kapcsolatos dokumentumokat vittek…

Inkább vegyük ki a méhet, az ingyen van

Pénzhiány és félelem a ráktól - gyakran ez az oka, hogy olyan nők is eltávolítattják a méhüket, akiknél ez nem…

Csengőt és lámpát kaptak az agyonbírságolt romák

Hiányzik a csengő, vagy a lámpa a bicikliről? Tízezer. Kopott a gumi? Újabb bírság. Sok észak-magyarországi településen érthetetlenül magas büntetéseket…

Az állam miatt szenved duplán, akit megerőszakolnak

Az áldozatokkal ordibáló bírók és a nemtörődöm rendőrök miatt akár éveken keresztül, újabb és újabb traumákon esnek át a szexuális…

Amerika a civilek zaklatásának befejezésére buzdít

Az EBESZ amerikai delegáltja újra felszólította a magyar kormányt, hogy ne zaklassa a civileket.

Forr a levegő az ombudsman tűcserés jelentése körül

Az alapjogi biztos elítélte, hogy bezárták a józsefvárosi tűcserét. A Magyar Nemzet szerint a TASZ megengedhetetlenül belenyúlt a történetbe.

Már a parlament előtt a TASZ-os konspiráció

A testület elnöke mindenképp meg akarja tudni, hogy szövetkezett-e az ombudsman a Tasz-szal a tűcsereprogramos jelentés kiszivárogtatásakor.

Inkább az Avas, mint a kerti budi

Újabb és újabb házakat rombolnak le a miskolci nyomortelepeken. Van, akinek összesen 10 percet hagynak, hogy összeszedje a cókmókját. Az…

Felfüggesztették az Ökotárs és a Demnet adószámát

Újabb két civil szervezet adószámát függesztette fel a NAV. Az Ökotárs és a Demnet hétfőn levélben kapott erről értesítést, indoklást…

Zoltai mindenkinek hajlandó megbocsátani

A Mazsihisz volt ügyvezetője igazgatója, aki pár hete Lázár János tanácsadója lett engedékeny hangulatú levelet küldött a Népszabadságnak.