Keresés

Amerika a civilek zaklatásának befejezésére buzdít

Az Ökotárs elleni rendőri razzia miatt hozta ismét szóba az EBESZ amerikai delegáltja a nemzetközi szervezet legutóbbi ülésén a magyarországi civilek helyzetét. Kate Byrnes sajnálta, hogy megint erről kellett beszélnie, a magyar kormányt pedig arra kérte: ne zaklassa és félemlítse meg tovább a civileket.

“Három hónappal ezelőtt, június 19-én az Egyesült Államok az Állandó Tanácshoz fordult egy Magyarországon tapasztalható, a magyar civil társadalom és a független média ellen irányuló megfélemlítési kampány ügyében. Sajnálom, hogy ismét erről a témáról kell beszélnem a Tanáccsal” – idézi az amerikai kormánydokumentumokat és kiadványokat közreadó ircblog.usembassy.hu az EBESZ állandó tanácsa amerikai delegáltja, Kate Byrnes beszédét.

Byrnes az EBESZ legutóbbi ülésén emlékeztetett rá, hogy a magyar a kormány az április 6-ai választások után egy nappal azzal vádolt meg emberi jogokkal, átláthatósággal és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó törvényes szervezeteket, hogy idegen érdekeket szolgálnak.

Röviddel ez után pedig a Miniszterelnöki Hivatal azt állította, hogy az Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait monitorozó és értékelő civil szervezetek az egyik ellenzéki párthoz kötődnek.

Byrnes az Ökotárs elleni razziát is szóba hozta:“előzetes figyelmeztetés nélkül, látványosan megfélemlítő módon több mint 30 rendőr lépett az intézmény területére és lefoglalták a szervezet dokumentumait és számítógépeit” – idézi az ircblog Byrnes szavait.

A delegált így folytatta: “úgy tűnik, hogy e razziák a bíráló hangok elfojtására és a civil társadalom szabad mozgásterének a korlátozására irányulnak. Az Egyesült Államok ismételten emlékezteti Magyarországot az EBESZ keretében vállalt, az emberi jogokat és alapvető szabadságjogokat, a demokráciát és a jogállamiságot illető kötelezettségeire”.

Byrnes elmondta, hogy az amerikai kormány továbbra is arra fogja buzdítani a magyar kormányt, hogy tartsa magát vállalt kötelezettségeihez, zaklatás, beavatkozás és megfélemlítés nélkül hagyja működni a civil szervezeteket.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!