Keresés

Áldozatként kellene rájuk tekinteni

A kerítésépítés nem a megfelelő válasz a menekültkérdésre, a kormányoknak nem azon kellene gondolkodniuk, hogy miként szabaduljanak meg a menedékkérőktől, és jó lenne, ha az emberek tudnák, hogy a menekültek áldozatok, akik védelemre szorulnak. Többek között erről beszélt az Abcúgnak adott interjúban Montserrat Feixas Vihé, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai régiós képviselője pénteken Budapesten, egy fiatal afgán menekült rendhagyó buszos fővárosi túráján.  

Mi a véleménye a magyar kormány kerítésépítéséről a déli határon?

Nem hiszem, hogy a kerítés a megfelelő válasz a menekültkérdésre. Jelenleg minden korábbinál többen keresnek menedéket a világban. Tavaly közel 60 millió ember  volt kénytelen elhagyni otthonát, vagyis minden egyes nap 42 ezer ember vált menekültté. Az országoknak, különösen az Európai Unió tagjainak kötelességük befogadni a kérelmeiket, kivizsgálni az ügyüket, és ha védelemre szorulnak, akkor ezt megadni nekik.

Mit gondol, mi lesz a kerítés közvetlen hatása, kevesebben fognak jönni?

Azt én nem tudom, csak azt, hogy még egy akadály hárul azok elé, akik védelmet keresnek. Rendkívül sajnálatos ez a lépés. Akik Magyarországra jönnek, gyakran több ezer kilométert utaznak szörnyűséges körülmények között. Háborús helyzetekből menekülnek, ahol talán kínzásnak is ki voltak téve. Sokan elvesztették családtagjaikat, felük ráadásul gyerek. Ez hatalmas szám. Akadályt állítani eléjük, hogy még nehezebb legyen a menekülésük, az nagyon szomorú dolog.

_HDA2415_1
Montserrat Feixas Vihé ls Dariush Rezai – Fotó: Hajdú D. András

Ha a menekültek nem tudnak átjönni a szerb határon, hanem Horvátországon és Románián keresztül jönnek, akkor oda vissza lehet őket toloncolni, mert azok is uniós államok, mit gondol erről?

Amit mi mondunk, az az, hogy aki védelemre szorul, az meg kell, hogy kapja. Nem annak a módját kellene keresni, hogy miként lehet valakitől megszabadulni, hanem támogatást kellene nyújtani a védelemre szorulóknak. Azt hiszem ez a kulcsa az egésznek.

Tudna más megoldást javasolni a magyar kormány számára? Mit kellene tenniük?

Ennek a nagy menekültáradatnak a megoldását a kormányoknak kell megtalálniuk. Ez nem a segélyszervezetek munkatársainak a feladata. A kormányoknak kell véget vetniük a konflikushelyzeteknek, a háborúnak, hogy ne kelljen az embereknek menekülniük.

Tény, hogy nagyon-nagyon sok ember jön Magyarországra. Tudunk róla, hogy idén már több mint 55 ezer ember kért menedéket, csakhogy látni kell a valós számokat is. Felük például Koszovóból jött, és nagy többségüknek nincs szüksége oltalomra, de a többiek, akik Afganisztánból, Szíriából, Irakból jönnek, olyan körülmények közül, amik miatt valóban védelemre szorulnak. A Magyarországon élő menekültek száma tavaly év végén háromezer körül alakult. Erre nem mondhatnánk, hogy hatalmas. A menedékkérők nagy része ugyanis hamar tovább is áll. Szóval a Magyarország előtt álló kihívás kezelhető métékű. Valóban elismerjük, hogy ehhez szükség van támogatásra, és az Európai Unió meg is adja ezt.

_HDA2814_1
Szívesen lenne idegenvezető – Fotó: Hajdú D. András

Felmérések azt mutatják, az emberek félnek a menekültektől, sokan ellenségként tekintenek rájuk. Mit lehet ezzel a hozzáállással kezdeni?

Először is meg kell érteniük ki is az a menekült. Az emberek sokszor össze vannak zavarodva, azt hiszik, hogy a menekült, a bevándorló, a terrorista ugyanaz. Hát nem. A menekült olyan valaki, aki kénytelen volt elmenekülni hazájából, mert fenyegetve volt – talán a nemzetisége, talán a vallása, talán politikai nézetei miatt -, és ezért oltalomra van szüksége. Áldozatként kell tekintenünk rájuk, nem fenyegetésként. Az áldozatoknak pedig támogatásra van szükségük. Nem szabad elfeledni, hogy közel hatvan évvel ezelőtt nagyon sok magyar volt kénytelen elmenekülni Magyarországról, és nagylelkűen fogadták őket. Fontos lenne, hogy Magyarország is hasonlóan cselekedjen azokkal, akik idejönnek. Szomorú, hogy ezzel szemben most bezárja a kapukat.

A idegen vezető

Az UNHCR régiós képviselőjével egy afgán menekült rendhagyó buszos fővárosi idegenvezetésén volt lehetőség interjút készíteni. Ezzel az eseménnyel zárult pénteken a Menekültügyi Főbiztosság szombati menekültek világnapjához kapcsolódó, óriásplakátokkal megtámogatott kampánysorozata. A 21 éves Dariush Rezai a Déli pályaudvartól vezette végig a számára fontos pesti helyszíneken a hazai sajtó népes küldöttségét.

_HDA2565_1
Azt hitte, mecset – Fotó: Hajdú D. Anrás

Dariush, aki maga is szerepel a 2-es és 3-as metró vonalára a héten kitett plakátokon, hosszan mesélt meneküléséről. Hogy hazaraként (egy feltehetően mongol eredetű, perzsa nyelvjárást beszélő afganisztáni népcsoport) üldözték hazájában, hogy apját meggyilkolták, hogy édesanyjával Iránba menekült. Innen 15 évesen egyedül menekült tovább Európa felé (Svédországban élő nagybátyjának példáját követve), mert Irán végképp nem befogadó ország.

Mesélt a hosszú gyaloglásról az iráni-török határon, ahol saját pénzből szereztek öszvért a vándorlást már-már feladni készülő társaiknak, és ahol a többieket biztatva öntöttek magukba is erőt az út folytatásához. Mesélt az első Magyarországon evett ételről, ami valamilyen büdös konzerv volt, és még viccelődtek is, hogy “a kaja miatt kéne továbbmenni”. De aztán megismerte a töltött káposztát, Petőfi költészetét és a Parlamentet (amiről először azt hitte, hogy mecset), és mindhármat nagyon megszerette.

Mesélt édesanyjáról, akit utoljára három éve látott, amikor egyszer egy hónapra el tudott utazni Iránba, és akiről gyakran álmodik. Skype-on és Viberen tudják tartani a kapcsolatot, de idehozatni nincs sok esélye. Mesélt magyar barátnőjéről, akivel szívesen összeházasodna, de aki többek között a menekültellenes közhangulat miatt most hallani sem akar erről.

_HDA2605_1

Mesélt Budapestről, ahol a Margitszigeten jó romantikázni, a Jászai Mari tér környékén mulatni, de ahol kevés a közterületi vécé. Mesélt arról az óbudai iskoláról,  ahol megszerettették vele a történelmet, és ahol elmélyült a magyar nyelvben, amit nagyon nehéznek tart. “Mert ha valaki megtanulta, nem marad hely a fejében más nyelvnek.”

És persze mesélt a kormány plakátkampányáról is, ami nagyon érzékenyen érintette. A frissen ideérkezők nem is értik az üzenetet – mondta -, de őt bántja, hogy kioktatják a törvények betartásáról, a kultúra tiszteletben tartásáról.

“Én betartom a törvényeket… Tudom, hogy nagyobb figyelem irányul ránk, mindig szólok a többieknek, ha együtt vagyunk, hogy ne hangoskodjuk, ne szemeteljünk… A kultúra 60-70 százalékban a nyelv, azt nem volt könnyű, de megtanultam. Tolmácsként, interkulturális mediátorként dolgozom.” Az állampolgársági kérvényét már beadta, az elbírálásra vár.

“Remélem, nem leszek kidobva… Ha mégis, bárhova kitehetnek, de Afganisztánba nem fogok visszamenni.“

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!