Keresés

Alapjövedelmet kapnának a rászoruló zuglóiak

Február végén tárgyal róla a zuglói képviselő-testület, hogy 26 ezer forintos alapjövedelmet biztosítson azoknak a helyi lakosoknak, akik kellően szegények. A juttatás feltétele, hogy a támogatott családok nem dolgozó, de aktív korú és munkaképes tagjai működjenek együtt a családsegítő központtal.

A zuglói önkormányzat szociális kerekasztala egyhangúlag támogatott egy tervezetet, ami egy 26 ezer forintos alapjövedelmet adna a zuglóiaknak – írja az Index. A tervezet szerint nem kapna ingyenpénzt mindenki, csak aki egy vagyonvizsgálat alapján kellően szegénynek bizonyul.

A döntés hátterében a lap szerint a szociális támogatásokról szóló törvény változása állhat. Az önkormányzatok márciustól bizonyos segélyezési területeken szabad kezet kapnak, igaz lesz, ami tőlük járási hatáskörbe kerül. Feltehetően sok település nagyjából szegényellenes lépéseket fontolgat a támogatások megvágásával, ami távolabb tarthatja a nehezebb sorsúakat az így gondolkodó településektől.

Zugló ebből szeretne kitűnni úgy, hogy az eddigi szociális juttatásokat lényegében átcímkézi. Erre az átcímkézésre utal legalábbis Horti Zsófia, az önkormányzat kommunikációs vezetőjének nyilatkozata, aki a vg.hu-val közölte, hogy „a megvalósításhoz szükséges büdzsé hozzávetőleg azonos a 2014-es szociális kiadások összegével”.

Az elképzelés viszont mégis eltér az eddigi szociális törvényi szabályozástól. Alaplogikája, hogy azoknak ad többet, akiknek a legrosszabb az anyagi helyzete, és az ellátási formák egymásra épülnek. A Karácsony Gergely polgármester és Szabó Rebeka szociális ügyekért felelős alpolgármester által jegyzett javaslatcsomagról február 26-án, az önkormányzat testületi ülésén tárgyalnak majd. A „zuglói modell” megvalósításához az önkormányzat szerint a következő 10 hónapban 40 millió forint kell. Összesen 1540 helyi lakos kaphatna minimumjövedelmet.

A juttatás feltétele, hogy a támogatott családok nem dolgozó, de aktív korú és munkaképes tagjai működjenek együtt a családsegítő központtal. A jogosultságot évente felülvizsgálnák, ha a jogosultság meg is szűnik – mert mondjuk elkezd az illető dolgozni – fél évig még mindig járna a támogatás fele. A számításnál a gyógyszerek, gyerektartás, végrehajtás összege levonható lenne, csak az ezek felett megkeresett jövedelmet vennék figyelembe, a támogatásokkal, nyugdíjjal együtt.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!