Nem sérti a tanszabadságot a törvény – írta Áder János.
Áder János köztársasági elnök a hivatalos határidő szerinti utolsó napon, hétfőn aláírta a felsőoktatási törvény módosítását. Ez az a törvény, amely ellehetetlenítheti a CEU működését Magyarországon, és amely ellen vasárnap közel nyolcvanezer ember tiltakozott Budapesten.
A köztársasági elnök az MTI-nek küldött közleményben úgy fogalmaz, hogy„a rendelkezésemre álló időben megvizsgáltam a törvény alkotmányosságát és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelését. Megállapítottam, hogy a törvénymódosítás a tanulásnak és tanításnak az Alaptörvény X. cikkében rögzített szabadságát nem sérti.”
Áder szerint ehhez hasonlóan nem sérül a felsőoktatási intézmények kutatási, és tanítási önállósága. A törvény gyors elfogadása sokakban ellenérzést váltott ki, „jó néhányan egyetemük jövőjéért aggódnak”, írja a közlemény. Ezért, hogy ne maradjon kétség afelől, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemeken folyó munka folytatásának feltételei továbbra is biztosítottak lesznek, felkéri a kormányt Áder, hogy az érintett intézményekkel „haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében.”
„Meggyőződésem, hogy kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal a törvényben biztosított határidőn belül ez megoldható. Mindannyiunk érdeke, hogy az az érték, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeken az elmúlt években létrejött tovább gyarapodjék, és a tudományos munka zavartalanul folytatódjék,” – írta a köztársasági elnök.
(444)