Keresés

Nyilvánosságra hozhatók a rendőrökről készült fotók

Az Alkotmánybíróság hétfőn aláírt határozatában megállapította, hogy a rendőri intézkedésről készült képfelvétel az érintett rendőr hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a nyilvánosságra hozatal nem öncélú, vagyis az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló, vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak minősül – írja a testület honlapja. 

A hivatal oldala emlékeztet rá, hogy az Index korábban alkotmányjogi panaszban kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtábla ítéletének a vizsgálatát, mivel az – az érintettek hozzájárulásának hiányában – jogsértőnek minősítette a gyülekezést biztosító rendőrök képmásának nyilvánosságra hozatalát.

Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a polgári jognak azokat a szabályait, amelyek kivételt jelentenek a képmás engedélyhez kötött nyilvánosságra hozatala alól, minden esetben úgy kell értelmezni, hogy az összhangban álljon a sajtószabadság gyakorlásával. A nyilvános helyen készült, nem sértő, az érintett személyt tárgyilagosan ábrázoló felvétel általában nyilvánosságra hozható engedély nélkül, ha az a közérdeklődésre számot tartó tudósításhoz kapcsolódik.

A testület megállapította, hogy egy rendőri intézkedésről készült képfelvétel hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a nyilvánosságra hozatal nem öncélú, vagyis az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak, közügyet érintő képi tudósításnak minősül. Rendőri bevetés demonstrációkon minden esetben a jelenkor eseményének minősül, ezért az arról készült felvétel a képen lévők hozzájárulása nélkül közvetíthető a nyilvánosság felé, kivéve, ha ez a rendőr emberi méltóságának sérelmét jelenti (ilyen lehet például a hivatása gyakorlása során megsérült rendőr szenvedésének bemutatása).

Tekintettel arra, hogy a panasszal támadott ítélet a polgári jogi rendelkezések értelmezésekor nem vette figyelembe azt az alkotmányjogi szempontot, amely a sajtó szabadságához és a szabad tájékoztatáshoz fűződik, az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét megsemmisítette.

A határozathoz dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon és dr. Pokol Béla alkotmánybírók különvéleményt csatoltak.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!