Ónodi-Szűcs Zoltán új egészségügyi államtitkár már évek próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy milliárdok folynak ki a kormány kezéből azért, mert a kórházak nem a betegek ellátásával törődnek, hanem azzal, hogy minél több pénzt kisajtoljanak az OEP-től a túlélésükért. Kik azok a vattabetegek, és mi a baja velük az egészségügy új irányítójának?
Augusztus végén lemondott Zombor Gábor, aki saját bevallása szerint személyes okokból távozott, de a 444 akkor azt írta, régóta fontolgatta már a lemondását, miután a kormányból megtorpedózták az egészségügyi reformintézkedéseit.
A várólisták csökkentését és a kórházak adósságállományának állami átvállalását át tudta vinni a kormányon, az intézményi rendszer átszervezését – ami kórházbezárásokkal is járhatott volna -, viszont nem, és a kórházi alapdíjat sem sikerült úgy megemelni, ahogy ígérte. Az Origo akkor úgy értesült, hogy a Miniszterelnökségen akadtak meg Zombor javaslatai.
Zombor megüresedő helyére Ónodi-Szűcs Zoltán személyében most mégis egy olyan államtitkárt neveztek ki, aki már évek óta beszél arról, hogy a teljes magyar egészségügyi intézményrendszert át kell alakítani, mert milliárdos szinten folyik ki belőle a pénz, miközben az ország különböző pontjain élő betegek teljesen más színvonalú ellátást kapnak, az átalakítás pedig áldozatokkal is járhat.
A kinevezését bejelentő sajtótájékoztatón Ónodi-Szűcs azt mondta, “az a legfontosabb, hogy az egészségügy ne az intézmények érdekeit, hanem a lakosság igényeit szolgálja”. Az intézményi érdekkel szembeni harcát nem ma kezdte, ismerjék meg, mire is gondolt az új államtitkár, és hogy szerinte mi a baj a magyar egészségüggyel!
Hatalmas különbségek vannak az ország régiói között
Ónodi-Szűcs Zoltán orvosként végzett a Debreceni Egyetemen, azóta egészségügyi szakmenedzserré avanzsált, de még mindig tanul, PhD-zik a Corvinus Egyetemen. Debrecenben kórházigazgató volt, mielőtt 2012-ben a GYEMSZI területi vezetője, majd főigazgatója lett. A Magyar Idők írta meg október elején, hogy ő követi Zombort az államtitkári székben. “Magyarországon húsz éve kerülgetjük a forró kását, nem merjük kimondani, amit tudunk. Ez pedig az, hogy az egészségügyi ellátások igénybevétele jelenleg nem a lakossági szükségleteket, hanem az intézményrendszer érdekeit tükrözi” – mondta a lapnak.
Ónodi-Szűcs már évek óta érvel az orvosi szaklapokban megjelent cikkeiben amellett, hogy súlyos probléma van az ellátórendszerrel. Az első komolyabb cikket a 2010-es kormányváltás után írta, reagálva az akkori egészségügyi államtitkárság által kidolgozott Semmelweiss tervre. Ebben kutatótársaival a lakosság egészségügyi fogyasztási szokásait vizsgálták, és az előre vártnál is nagyobb területi egyenlőtlenségekre bukkantak.
Azt várták, hogy az OEP kasszájából a budapesti klinikákhoz forduló betegek fogják a legtöbb pénzt kivenni, és az egyes régiók között nem lesz tíz százalékosnál nagyobb különbség aközött, hogy mennyibe kerül az ellátás. Hiszen ha a beteg nem kapja meg az általa elvárt ellátást egy intézményben, akkor majd keres helyette egy másikat, és az intézményről intézményre vándorlás kiegyenlíti az egyenlőtlenségeket. Ehelyett azonban azt látták, hogy némely kistérség sokkal több pénzt használ fel a kasszából, mint Budapest, az egyes régiók közötti eltérés pedig akár 140 százalék is lehetett. A legintenzívebben fogyasztó kistérségben pedig közel háromszor gyakrabban kerülnek kórházba az emberek, mint máshol.
Ónodi-Szűcsék szerint ekkora különbségeket nem lehet az eltérő lakossági összetétellel magyarázni, maximum nagyságrendekkel nagyobb lakosság esetén, így marad az, hogy maga “az ellátórendszer kialakult struktúrája és finanszírozási környezete hozza létre ezeket az óriási különbségeket”. Győr térsége például a 2011-es tanulmány készítésekkor alig hívott le pénzt a biztosítótól, míg Pécs térsége, vagy az ország keleti csücske nagyon is.
Miért ekkora a különbség? Ónodi-Szűcs egy későbbi, 2013-as vitairatában azt írja, egyértelműen azért, mert az OEP-finanszírozási szerződések, amelyeket a kórházak kötnek az egészbiztosítókkal, ezt megengedik: “bebetonozzák a szolgáltatások struktúráját mennyiségében és összetételében egyaránt”. Ez lényegében azt jelenti, hogy a betegek bajától – és attól, hogy milyen ellátást igényelnek – függetlenül, a kórházak mindig annak az ellátásnak a nyújtásában érdekeltek, ami alapján a szerződésük szerint a legtöbb pénzt tudják a biztosítótól igényelni. Így egyes régiókban túlfogyasztás alakul ki, ennek pedig a velejárója, hogy az érintett intézmények jelentéseiben megjelennek “a műtermékek”.
Elszaporodtak a vatták
Ezek egyik tipikus példája az szaknyelven vatta-HBCS-nek hívott esetek. A HBCS egy hivatalos mérőszám, homogén betegcsoportot jelent, és leegyszerűsítve egyfajta betegosztályozási rendszert jelent, ami alapján a biztosító fizeti az ellátást a kórháznak. A vatta-HBCS-t a szaknyelv azokra az esetekre használja, amelyeknél utólag nehéz leellenőrizni, hogy a ellátás indokolt volt-e vagy sem, ellenben az intézménynek a vatta-HBCS az alacsony költségéhez képest magas térítési díjat jelent, azaz sokat fizet rá az OEP, miközben olcsó. Ilyenek például a szembetegségek vagy 18 éves kor felett a veseelégtelenség.
Ónodi-Szűcs kutatásai szerint ezek a vatta-HBCS arányukon felül elszaporodtak azokban a régiókban, ahol egészségügyi túlfogyasztás alakult ki. Azt ugyan nem állítják, hogy ezek közül az esetek közül mindegyik csalás, de azt igen, hogy az arányszámuk pont ott magasabb, ahol amúgy is átlagon felül használnak fel pénzeket. A hévízi kistérségben például az esetek 3,5%-a kerül a vattacsoportba, míg a kalocsai kistérségben ez a szám 17,7%, előbbi nem, utóbbi túlfogyasztó körzet.
A kutatásuk szerint a kórházak a műtétekkel is trükköznek. Ónodi-Szűcs szerint egy kórház úgy tud takarékoskodni, ha minél több olyan ellátást végez, ami nem igényel műtét. Hiszen ilyenkor nem lesz műtőhasználat, aneszteziológiai és intenzív ellátás, azaz a kórház olcsóbban kijön. Szerinte így hiába emelik egy kórház teljesítmény-volumenét (TVK), azért, hogy ezzel csökkentsék például a várólistákat. Hiszen a kórháznak az az érdeke, hogy a megnövelt teljesítményéből minél kevesebbet költsön például műtétekre, hiszen így tud pénzt spórolni.
“Az intézmények természetesen a betegeiket igyekeznek ellátni, tehát azokat a műtéteket, amelyeket a lakosság igényel, elvégzik, ugyanakkor ha van lehetőség a spórolásra, mert a TVK-helyzet megengedi, akkor a maradék kapacitást szinte teljes egészében alacsony költségigényű, kvázi nyereséges esetekre kötik le” – írja Ónodi-Szűcs. A kevesebb műtét pedig többek között hosszabb várólistát eredményez. Hozzátette, hogy a túlfogyasztásos régiók mindegyikében emelkedett a műtétet nem igénylő esetek száma.
Évi hatvan milliárd folyik el
Milyen tanulságokat von le mindezekből a leendő egészségügyi államtitkár? Egyrészt, hogy a túlfogyasztás miatt kialakuló különbségek óriásiak. Ezen a problémán a kórházak államosítása sem tud segíteni (Ónodi-Szűcs jelenleg a kórház-fenntartó vezetője, bár a tanulmány írásakor még nem volt az).
Ugyanakkor szerinte mindezért nem az OEP-et vagy a kórházakat kell hibáztatni, hiszen az OEP a jogszabályok szerint működik, a kórházak pedig csak a szervezeti érdekeiknek megfelelően cselekszenek. Az más kérdés, hogy ez sok esetben nem esik egybe a betegek érdekeivel. “A beteg meg akar gyógyulni, az intézmény pedig az OEP-szerződése szerinti keretek alapján megpróbál életben maradni” – írja.
Viszont ezek az anomáliák nemcsak azért jelentenek problémát, mert sértik az egyenlő hozzáférés elvét, hanem azért is, mert ha több pénzt ad a kormány a rendszerbe, akkor ettől nem feltétlenül az ellátás lesz jobb bizonyos helyeken, hanem az intézmények gazdasági helyzete. Az aránytalan fogyasztásra pedig szerinte évente több mint hatvan milliárd forint megy el.
“Számomra a tények nem mutatnak mást, mint hogy a jelenlegi struktúra bármekkora összeget fel tudna szippantani, áttörő eredmények nélkül és anélkül, hogy bármelyik intézményi szereplő elégedettséget érezne. Pedig égető szükség lenne a betegek és a dolgozók elégedettségére, ami épület, technológia és bér fejlesztése nélkül csak álom maradhat” – írta egy idei tanulmányában.
Feltérképezné a lakossági igényeket
Ónodi-Szűcs szerint a cél a feladatalapú kapacitásszabályozás megteremtése, egy olyan szabályozás kialakítása, amely során az intézmények kénytelenek a területi ellátási kötelezettségükön élők igényei szerint eljárni. Szerinte már csupán azzal jelentős összeg takarítható meg, ha a “vattabetegeket” kiveszi a rendszerből. Egy júliusi interjújában azt mondta, egy átszervezés érdekeket fog sérteni, mert “minden paradigmaváltásnak vannak sérültjei és vannak halálos áldozatai is”.
A keddi sajtótájékoztatón a teendőiről azt mondta, fejlesztené az alapellátást, és intézményi ösztönzőrendszert alakítana ki. Közölte, az ágazatban dolgozók esetében valószínűleg nem lesz életpályamodell, de az ágazati kollektív szerződésről, amely ezt kiváltja, már elkezdődtek az érdekegyeztető tárgyalások.
A kórházadósságról szólva kijelentette, jelenleg a pénzügyi források felhasználása az intézmények érdekei szerint történik, így azt is nehéz megmondani, hogy a rendelkezésre álló forrás sok vagy kevés. Az első lépésnek a lakossági igények feltérképezésének kell lennie, és akkor lehet majd a forrást meghatározni – tette hozzá.
Megosztás