A tévénézés Magyarországon is a legjellemzőbb kulturális időtöltés, állapítja meg a KSH egy korábbi tanulmánya. Ezt az Abcúg fotósai is nap mint nap tapasztalják, miközben az ország kevésbé szerencsés régióiban bepillantást nyernek egy-egy család életébe.
Nagyon sok embernek a televízión kívül nincs sok választása, ha a szabadideje eltöltéséről van szó, így a tévézés jelenti a közösségi, társas életet, kikapcsolódást – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal 2013-as tanulmányában, ami a hazai kultúrafogyasztási szokásokról szól. Ez sok tényezőn múlik persze, az életkortól kezdve a településméreten át az iskolai végzettségig.
Hasonlókat tapasztalt terepmunkáin Kiss Dávid szociológus is, akivel a tévé szegénynegyedekben betöltött szerepéről beszélgettünk. Szerinte a tévé ott van mindenhol, még a cirkuszos lakókocsikban is, már-már családtagnak tekintik. Szinte minden telepen megvan a külön szaki, aki a tévéket javítja, és ha besötétedik, és vége a beszélgetésnek az utcán, csak a televízió marad, mint szórakozási lehetőség. Nem csak a hátrányos körülmények között élőknél jellemző, hogy az ünnepek alatt is be van kapcsolva a készülék, annyira hozzánk nőtt ez a zajforrás – mondta.
A legfeljebb csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők 86 százaléka tévézett a KSH adatfelvételének napján, míg a diplomásoknak csak 77 százaléka. A legalacsonyabb végzettségűek átlagosan két és fél órát nézték a televíziót, ez közel háromnegyed órányival volt több, mint a legiskolázottabbak.
Kiss Dávid szerint a gyerekeket könnyű odaültetni a tévé elé, szinte bármeddig tudják nézni, pedig fontos lenne a tudatos használat. Azt is hozzátette, hogy a legtöbb hátrányos helyzetű családban egyszerűen nincs könyv, esély sincs olvasni tévézés helyett. Ezért is fontosak az olyan civil kezdeményezések, mint például a nyíregyházi Huszár-telepen működő mesekör. Az erről szóló riportunkat itt olvashatja el.
A televízió a szociológus szerint ugyanakkor nem csak a gyerekekre hat, hisz például a reklámblokkokban tukmált, rendszerint drágább termékek elérhetetlenek a családok számára, és ez növelheti a frusztrációt a felnőttekben is. Különösen igaz ez, ha a gyerekeknek szóló reklámokban bemutatott, drága játékok az iskolában és a boltokban is folyton visszaköszönnek.
Önmagában az, hogy egy szegényebb házban is ott van a laposképernyős tévé, Kiss Dávid szerint nem jelent fényűzést vagy luxust, a szerényebb körülmények között élőknek is ugyanazok az igényeik, mint másoknak.
Fontos, hogy legyen tévé, ezért megtalálják a módját, hogy összegyűjtsék rá a pénzt és megvegyék.
A tévénézés egészségügyi hatásai, például a közelről nézés szemkárosító hatása Kiss Dávid szerint alapvetően ugyanannyira érintik a szegényebb háztartásokat. A különbség inkább abban van, hogy sokkal kevésbé van pénzük és lehetőségük azokat ellensúlyozni, például szemüveg vásárlásával.
Az is jellemző, hogy amit a családfő nézni akar, azt nézi mindenki, ha focit, akkor focit, ha a Kis Hableányt, akkor a Kis Hableányt.
A szociológus nem csak negatív dologként látja a tévét, azt mondja, kinyitja egy kicsit a világot a hátrányos helyzetű emberek számára, és nem csak a töménytelen gyilkolást nézik az emberek a tévében, hanem a természetfilmeket is.
Hozzátette, hogy ezzel együtt lassan az internet is beszivárog a háztartásokba, még ha a legszegényebb családokban csak közvetetten is, az iskolában letöltött, otthon mobilon nézett tartalmakon keresztül. Ez még tovább tudja nyitni a világot a szegregáltan élők előtt.
Az internet beszivárgására a szociológus a miskolci Számozott utcákból hozott példát, ahol sok családban azért lett igény az internetre, hogy a korábban Kanadába emigrált családtagjaikkal tudják tartani Skype-on a kapcsolatot.
A KSH adatai szerint az összes tévézésre szánt időnek 15 százalékában csak a háttérben ment a műsor.
Az internet otthoni megjelenésére Kiss Dávid szerint legtöbbször a gyerekeknek van nagy igénye, ez most már leggyakrabban okostelefonon keresztül érkezik az életükbe, annak ellenére, hogy vannak családok, ahol akad egy használtan szerzett régi számítógép is.
A statisztika szerint az összes tévézésre szánt idő 35 százaléka volt társasági, közel fele pedig magányos tevékenység. A fiatalabbak többször néznek közösen tévét. A szociológus szerint a tévézés ritkán jelent olyan erős közösségi élményt, mint 2016 nyárán a foci-eb idején.
A hátrányos helyzetű családokban gyakorlatilag nem hallgatnak rádiót, az viszont jellemző, hogy a tévét, illetve a hozzá kapcsolt set-top boxot egy pendrájvval zenehallgatásra használják.
Sokszor látható a szegénynegyedekben, hogy egyetlen házon akár több parabolaantenna is van. Kiss Dávid szerint ez azért van így, mert ha a család vált egy kedvezőbb ajánlatra, vagy más okból megszűnik a szerződése a korábbi szolgáltatójával, az új szolgáltató felszereli a saját eszközét, a régi pedig gyakran otthagyja a korábbit.
Megosztás