Keresés

“A szegénységről méltósággal” díjat kapott az Abcúg újságírója

Szakmai díjat kapott Neuberger Eszter, az Abcúg újságírója a Magyar Szegénységellenes Hálózat által kiírt „A szegénységről méltósággal” című pályázaton. A kezdeményezés keretében olyan, 2018-ban megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat díjaztak, amelyek az érintettekből álló zsűri véleménye szerint megfelelő módon, körültekintően, méltósággal és árnyaltan mutatják be a szegénységben élők helyzetét.

Kollégánk a „Gazdag telkesek között bújnak meg a lakhatási válság áldozatai” című cikkéért kapta az elismerést. Ebben olyan, szegénységben élő embereket mutatott be, akik Budapestről kiszorulva az agglomerációban próbálnak új életet kezdeni, ahol szomszédjaik többsége tehetős telektulajdonos, vendégmunkás vagy fiatal házas. Bár itt kénytelenek elfogadni a rosszabb életkörülményeket, inkább vállalják ezt, minthogy távol kerüljenek a munkalehetőségektől.

VL20181010_0502
Fotó: Végh László

A díjátadón felhívták a figyelmet kollégánk teljes újságírói munkásságára, „ami minden tekintetben példaként állhat a többi újságíró előtt. Ezzel arra szeretnénk ösztönözni őket, hogy hasonló körültekintéssel, utánajárással, alázattal és tisztelettel viszonyuljanak választott témájukhoz”.

Az első díjat Balavány György, a 24.hu újságírója kapta „Nem akarom, hogy a gyerekem is sárga mellényben söpörje a járdát” című cikkéért. A print, online kategória különdíjasa Doros Judit, a Népszava munkatársa lett. A TV, videó kategória első díját Moskovics Judit, az RTL Házon kívül című műsorának munkatársa nyerte. Ugyanebben a kategóriában két különdíjat is osztottak, az egyiket Szilágyi Máté és Szilli Tamás, az Index munkatársai kapták, a másikat pedig Szirmai Norbert a Ferencváros Televízójában megjelent riportjáért. A díjazott cikkeket, videókat itt találja

A díjat idén adták át harmadszor, Neuberger Eszter 2018-ban is díjazott volt, 2017-ben pedig az Abcúg két munkatársak kapott különdíjat.

A Szegénységről méltósággal sajtódíj projekt az ERSTE Stiftung támogatásával valósult meg. A díjátadó lebonyolításában az Átlátszónet Alapítvány is közreműködött.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!