Keresés

A Kúria szerint a tiszavasvári önkormányzat diszkriminálta a helyi romákat

A Kúria ítélete szerint zaklatta a tiszavasvári önkormányzat a helyi cigánytelep lakóit azzal, hogy az Orosz Mihály Zoltán-féle Becsület Légiója tagjai rendszeresen bejárásokat tartottak a telepen. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) már tavaly jogsértőnek találta a gyakorlatot, és pénzbírsággal sújtotta az akkor még jobbikos vezetésű önkormányzatot, amely azonban felülvizsgálatot kért. Áprilisi döntésében a Kúria rendben találta az EBH döntését, és kimondta, hogy a zaklatás az önkormányzat támogatásával történt. 

Diszkriminálta a romákat a tiszavasvári önkormányzat, miután 2016-ban együttműködési megállapodást kötött a Becsület Légiója nevű egyesülettel, mondta ki a Kúria ítélete.

A szervezetet a volt érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán hozta létre, egyik ismert aktivistája pedig Zagyva György Gyula, a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyik vezetője. A megállapodás elvileg a cigánytelepek lakóinak integrációjára irányult, de ahogy három évvel ezelőtti riportunkban mi is bemutattuk, valójában megfélemlítő bejárások, ellenőrzések zajlottak. “Megcsináltuk a gárda nélküli gárdát” – mondta akkor Zagyva az Abcúgnak. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy heti két-három akalommal 8-15 ember kivonult a telepre, és áramlopások, uzsora után nyomoztak. Kézi kamerával filmre vettek bárkit, akit valamiért gyanúsnak találtak.

Az érpataki modell Tiszavasváriban
Zagyva György Gyula faágakkal a vállán érkező srácot kameráz 2016-ban | Fotó: Magócsi Márton

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) 2016 márciusában fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH), amely egy évvel később megállapította, hogy a bejárások alkalmával zaklatták a cigánytelepek lakóit, és ezzel az önkormányzat megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. Az EBH az önkormányzatot eltiltotta a jövőbeni hasonló jogsértéstől, 300 ezer forintra bírságolta, és elrendelte a határozat nyilvános közzétételét. Az EBH döntését a tiszavasvári önkormányzat megtámadta a bíróság előtt. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2017. december 8-i jogerős ítéletével elutasította az önkormányzat keresetét.

A tiszavasvári önkormányzat kérte a döntés felülvizsgálatát, de a Kúria április 10-én meghozott ítélete – amiről a TASZ számol be pénteki közleményében – rendben találta az EBH eljárását, és egyetértett a döntéssel. A Kúria szerint egyértelműen megállapítható, hogy a zaklatás az önkormányzat tudtával, támogatásával és beleegyezésével történt. A Kúria rámutatott, hogy “az egyes jogsértések tekintetében szükséges intézkedések megtétele nem járhat egyúttal zaklató magatartással, megfélemlítő, megalázó bánásmóddal együtt.”

A TASZ közleménye szerint „a hatóság és a bíróságok döntése azért fontos és előremutató, mert gátat szabhat annak, hogy önkormányzatok a roma integráció címszava alatt, valóságos esélyteremtés helyett szélsőségesek közreműködésével megfélemlítsék, megregulázzák a mélyszegénységben élőket”.

Időközben Tiszavasváriban és Érpatakon is lecserélték a polgármestert. Előbbiben a jobbikos Fülöp Erik veszített a fideszes Szőke Zoltánnal szemben, mindössze kétszáz szavazattal, utóbbiban pedig az „érpataki modellről” elhíresült Orosz Mihály Zoltán kapott ki látványosan egy női jelölttel, Nagy Imre Attilánéval szemben. Az időközi választások előtt mindkét településen riportot készítettünk, a tiszavasvárit itt, az érpatakit pedig itt olvashatja.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!