Keresés

Juhász: Orbán nemcsak a menekültekkel embertelen

Együtt kormányellenes tüntetés
Fotó: Magócsi Márton

„Szégyelld magad, Orbán!” jelszóval vonult nagyjából ezer ember az Erzsébet hídtól a Parlamentig vasárnap délután. Az Együtt tüntetésének apropója a menekültügy volt, de végül általános kormányellenes megmozdulás kerekedett a délutánból, amikor Juhász Péter már a választásokra is gondolt. 

Nyolcezer embert vártak, végül nagyjából ezren vettek részt az Együtt tüntetésén, amelyet azért hívtak össze vasárnap délutánra, hogy a kormány menekültpolitikája ellen tiltakozzanak. Adományt is gyűjtöttek, de a fő hangsúly mégsem ezen volt, hanem a kormány általános kritizálásán az oktatástól az egészségügyön át a romapolitikáig.

A tömeg a Szabad Sajtó útjától vonult a Parlamentig, ahol többen tartottak beszédet, köztük Juhász Péter, az Együtt politikusa, aki keményen nekiment a szerinte „embertelen, könyörtelen, vandál fociultrához” hasonlító Orbán Viktornak, de kritizálta az ellenzéki pártokat is, akik szerinte nem hajlandóak összefogni a kormányváltás érdekében.

Együtt kormányellenes tüntetés
Juhász Péter főszervező, az Együtt politikusa | Fotó: Magócsi Márton

Juhászon kívül beszélt Setét Jenő roma aktivista is, aki szerint a miniszterelnök legutóbbi, romákkal kapcsolatos megjegyzésével kirekesztette őket a nemzetből, Máté András egyetemi oktató pedig azt mondta: az oktatás helyzete „az orbánista Magyarország állatorvosi lova”. A tüntetésen nem volt túl felfokozott a hangulat, inkább a Parlamentnél skandáltak hangosabban az emberek, a vonulás jórészt csendben zajlott.

Itt elolvashatja a tüntetésről készült percről percre tudósításunkat is:

18:39

Juhász beszédével véget is ért a tüntetés, még a Kistehén szórakoztatja kicsit a szállingózó tömeget. Az adománygyűjtés a tüntetés közben lezajlott, tudósítónk látta az egyik kisbusz csomagterében összegyűlt pokrócokat. Ezzel közvetítésünket is lezárjuk.

18:30

„Fogadjunk be 15 ezer embert, legyenek akár gazdasági bevándorlók, mert szükség van rájuk ebben az országban” – mondta Juhász, aki a kvótás megoldás mellett érvelt, szerinte az EU-nak is új menekültpolitikára lenen szüksége. Ami pedig Magyarországot illeti, Juhász beszólt azoknak az ellenzéki pártoknak, amelyek nem hajlandóak összefogni, és Orbán leváltása érdekében felülemelkedni a pártpolitikai érdekeken.

Juhász a civileknek azt üzente, hogy „ne féljenek a pártoktól, mint az ördögtől, és fogadják el, hogy szükség van pártpolitikusokra, különben nem lesz kormányváltás”. Ezután arra buzdított, hogy mindenki szavazzon majd az Együttre.

18:17

Most a főszervező, Juhász Péter beszél. Szerinte Orbán Viktornak szégyellnie kellene magát, ehelyett viszont el tudja hitetni az emberekkel, hogy tőle kell félni. Juhász elég dühös beszédet tart, szóba hozza az egészségügyet, az oktatást és a gyerekszegénységet is. „Ne csak azt lássátok, hogy Orbán embertelenül bánik a menekültekkel, mert mindenkivel, velünk is embertelenül bánik” – mondta Juhász, majd egy „embertelen, könyörtelen, vandál fociultrához” hasonlította a miniszterelnököt, aki „kirugdossa Magyarországot Európából, de ezt nem a mi nevünkben teszi”. Juhász itt nem állt meg, és még erősebb fokozatra kapcsolt:

Ki merem mondani, baszódjál meg KDNP az etikai kódexszel együtt, és külön Semjén Zsolt!
Együtt kormányellenes tüntetés
Fotó: Magócsi Márton

18:13

Máté András után Setét Jenő roma polgárjogi aktivista következett, aki felsorolta, hogyan beszélt a kormány a cigányságról az elmúlt években. Jeszenszky Géza korábbi norvég nagykövettel kezdte, aki 2012-ben azt mondta, azért van annyi szellemileg leépült roma, mert a testvérek egymás közt házasodhatnak. Aztán Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel folytatta, aki egyszer azt nyilatkozta, Magyarországról nem deportáltak romákat a második világháborúban, majd Orbán Viktor legutóbbi megszólalását idézte, amelyben a miniszterelnök nem kívánt Nyugat-Európának több százezer romát. Setét szerint ezzel kirekesztik a nemzetből a cigányokat, és alapvető emberi jogaikban sértik meg őket. Setét elmondta azt is, hogy a cigányság szolidáris a menekültekkel.

Az a közös a menekültekben és a cigányokban, hogy a kormány mindkét csoportot kirekeszti. Én következetes ember vagyok, és én sem kérem, hogy Orbán Viktort osszuk szét Európában.

– mondta. „Nem Orbán Viktor kegyelmétől függ, hogy a cigányság Magyarországon marad-e”.

Együtt kormányellenes tüntetés
Setét Jenő | Fotó: Magócsi Márton

18:00

Hat órakor mégis elkezdődnek a beszédek. Máté András egyetemi oktató nyitott, aki szót sem ejtett a menekültekről, helyette arról beszélt, hogy ” az oktatás az orbánista Magyarország állatorvosi lova, a fejétől a faráig vékonyodik: ahogy a diákok hullanak ki, úgy vonják ki a százmilliárdokat”.

Együtt kormányellenes tüntetés
Máté András egyetemi oktató | Fotó: Magócsi Márton
Együtt kormányellenes tüntetés
Erdős Virág költő | Fotó: Magócsi Márton

17:54

A beszédek még mindig nem kezdődtek el, jelenleg egy kórus próbálja énekeltetni a tömeget. A kórusvezető kért még egy kis türelmet az emberektől, mire egy tudósítónk mögött álló fiú bekiabálta, hogy „nincsen!”. Mindenesetre most latin nyelvű ének szól, nem tudni, miért.

17:49

Ugyanezekben a percekben a kormányközeli Civil Összefogás Fórum is tüntetést tart a Magyar Narancs szerkesztősége előtt, miután a hetilap Hitler-bajszos Orbán-címlappal jelent meg csütörtökön. A 444.hu szerint 1500-an vannak, vagyis nagyjából annyian, mint az Együtt tüntetésén.

17:39 

Néhány kép a Parlamentnél gyülekező tüntetőkről:

Együtt kormányellenes tüntetés
Fotó: Magócsi Márton
Együtt kormányellenes tüntetés
Fotó: Magócsi Márton
Együtt kormányellenes tüntetés
Fotó: Magócsi Márton

17:24

A Parlamentnél a Kistehén játszik a színpadon, az emberek pedig „Mocskos Fidesz” skandálással ujjonganak. A Kistehén Erdős Virág egyik megzenésített versével nyitott, most pedig a saját számaik közül játszanak.

Együtt kormányellenes tüntetés
Kollár Klemencz László, a Kistehén énekese a Parlament előtt. | Fotó: Magócsi Márton

17:22

Közben elkezdték gyűjteni az adományokat is, az Alkotmány utcánál áll két kisteherautó, ott várják a pokrócokat és a hálózsákokat, amit többen hoztak is magukkal.

17:17

A vonulás lassan véget ér, és összességében úgy tűnik, hogy inkább általános kormányellenes tüntetés lett az eseményből, nem a menekültekkel való szolidaritás van a középpontban. Ez derül ki a szlogenekből („Orbán, takarodj!”), a transzparensekből (a Quaestor-károsultak is megjelentek) és egy idősebb férfi elmondásából is, aki tudósítóknak azt mondta, a menekültpolitika sem tetszik neki, de főleg azért van kint, mert általában tiltakozik a kormány ellen.

Együtt kormányellenes tüntetés
Fotó: Magócsi Márton

17:12

Tudósítónk találkozott egy lengyel lánnyal, aki nemrég érkezett Budapestre. Azt mondta, egyrészt azért ment ki a tüntetésre, mert nagyon ellenzi a kormány menekültpolitikáját, másrészt pedig  kíváncsi volt arra hogyan teljesít a magyar ellenzék. Közben a tömeg a Parlament elé ért, hamarosan kezdődnek a beszédek.

17:09

Nemcsak Juhász Péter, hanem Gyurcsány Ferenc is szervezett ma tüntetést. A Demokratikus Koalíció elnöke az Egyetem téren azt mondta, hogy élőláncot szervez a parlament köré, amikor honvédelmi és rendőrségi törvénymódosításokról szavaznak.

16:56

Mintha az elöl vonulók feléledtek volna: most felváltva skandálják, hogy „diktátor” és hogy „Fidesz-maffia”.

16:52

Együtt kormányellenes tüntetés
Fotó: Magócsi Márton

16:47

A menet eleje a Lánchídhoz közelít, a vége pedig a Vigadó térnél jár. Tudósítónk szerint még mindig elég lassan és csöndesen csordogál a tömeg, az emberek inkább egymással beszélgetnek, mintsem skandálnak. Vannak külföldiek is, angol és német nyelvű transzparensekkel.

Együtt kormányellenes tüntetés
Nagyjából ezren vannak| Fotó: Magócsi Márton

16:45 

Együtt kormányellenes tüntetés
Juhász Péter főszervező | Fotó: Magócsi Márton
Együtt kormányellenes tüntetés
Fotó: Magócsi Márton

16:36

Egyelőre nem valami felfokozott a hangulat. A tömeg jórészt csendben vonul, néhányan sípolnak, és olykor elhangzik egy magányos „Orbán, takarodj!”. Tudósítónk főleg középkorúakat lát.

16:25

Több mint húszperces csúszással, most indult el a menet a Parlament felé. Tudósítónk a tömegben látott több politikust is, például Falus Ferenc egykori főpolgármester-jelöltet és Ungár Klárát, a Szabad Emberek Magyarországért Párt elnökét. Most ezren lehetnek.

16:11

Hiába jelezték sok ezren, hogy részt vesznek a tüntetésen, tudósítónk még mindig csak nagyjából 300 embert lát. Az egyik szervező elmondása szerint a rakparton fognak elvonulni a Kossuth térre, ahol a beszédek után összepakolják a tüntetők adományait, és Röszkére szállítják őket. A rakparton és az Erzsébet hídon is lezárásra kell számítani.

16:10

Együtt kormányellenes tüntetés
EU-s zászlókkal is gyülekeznek | Fotó: Magócsi Márton

16:08

Együtt kormányellenes tüntetés
A menekültrugdosó operatőrről, László Petráról is megemlékeznek a plakátok | Fotó: Magócsi Márton

15:58

A helyszínen osztogatják az Együtt szórólapját is, amelyen javaslatot tesznek a menekültválság kezelésére. Többek közt azt írják, hogy

  • a kerítésépítésre költött pénzből kulturált befogadó állomásokat kellene létrehozni
  • jogi segítséget kellene adni a menekülteknek
  • jobban meg kellene fizetni a közalkalmazotti és a rendvédelmi túlórákat
  • minden iskolában tájékoztatókat kellene tartani a témában
  • át kellene alakítani a schengeni és a dublini rendszert
  • egységes uniós szabályokra van szükség
  • nyitottabb bevándorláspolitika kell, és sikeres integrációra kell törekedni

15:50

Tudósítónk szerint jelenleg 100-150 ember gyülekezik az Erzsébet híd lábánál. Ott van Juhász Péter is, aki egyelőre interjúkat ad. A résztvevőket előzetesen arra kérték, hogy vigyenek magukkal takarókat, hálózsákokat, amiket a tüntetés után a menekültekhez szállítanak.

15:45

Több ezer embert várnak ma délután négyre a „Szégyelld magad, Orbán!” nevű tüntetésre, ahol a kormány menekültekkel kapcsolatos politikája ellen fognak tiltakozni. A Facebook-eseményt nyolcezren jelölték vissza, akik a Szabad Sajtó útján gyülekeznek majd, és onnan indulnak a Kossuth térre. A Parlament előtt felszólal a főszervező, Juhász Péter együttes politikus, Erdős Virág költő, Incze Zsóka kórusvezető, Setét Jenő roma polgárjogi aktivista és Máté András egyetemi oktató is.

Munkatársunk már a helyszínen van, a vonulás hamarosan kezdődik. Kövesse az eseményeket percről percre az Abcúgon!

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!