Keresés

A Kádár-rendszer felé rohan a mai oktatás

Hiába jöttek-mentek a kormányok, 2010-ig senki sem nyúlt hozzá az oktatás alapkérdéseihez. Az Orbán-kormány aztán sok mindent felforgatott, amit jobbról és balról is tehetetlenül néztek. Pokorni Zoltán volt fideszes miniszter a Kádár-rendszer szellemét érzi az oktatásban, ahogy Horn Gábor egykori SZDSZ-es politikus is. Harminc éves lett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, úgyhogy átbeszélték az alapítók, hová jutottunk. 

Ha valaki kételkedik benne, hogy 2010 korszakhatárt jelentett a modern Magyarország történetében, képzelje el, amint egykori fideszes, SZDSZ-es és szakszervezetis vezetők egymás hátát lapogatva nosztalgiáznak a rendszerváltásról, bírálják a mai oktatási rendszert anélkül, hogy bárki kíváncsi lenne rájuk a mostani hatalomból.

Ez történt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) harmincadik születésnapi, “Elveszett illúziók” című kerekasztalán. A szervezet alapítói közül ott volt

  • Mendrey László (2010-től idén áprilisig PDSZ-elnök),
  • Horn Gábor (korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő, a Közgazdasági Politechnikum alapítója) és
  • Pokorni Zoltán (1998 és 2001 között fideszes oktatási miniszter, 1994-től 2014-ig parlamenti képviselő, 2006 óta hegyvidéki polgármester).

Hozzájuk csatlakozott Radó Péter oktatáskutató és Horváth Péter, a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke. Viszont hiába hívták, nem volt ott Palkovics László innovációs miniszter és Hajnal Gabriella, az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ vezetője sem. Előbbi nem is válaszolt, utóbbi először ígérte, aztán mégsem ért rá.

Mi nem beszélünk a tömegek nyelvén

“Hasonló dolgokkal küzdöttünk akkor is, mint ma, ezért kicsit időutazásnak élem meg ezt az egészet. Sokunk számára az volt a legfontosabb kérdés 1988-89-ben, hogy ki lehet-e szabadítani az iskolát az állam kezéből, lehet-e szabad a tankönyvválasztás, lehet-e valódi, tartalmi kérdéseket az asztalra tenni” – kezdte Horn, aki állítása szerint akkor járt először Békásmegyeren, amikor a 80-as évek végén Mendrey munkahelyén, a Bárczi Géza Általános Iskolában gondolkodni kezdtek a szakszervezetről.

“Először egy viccnek tűnt az egész. Felmerült, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy szakszervezetet, amely érdemben élni akar a jogaival, úgy akar tenni, mintha szabad országban élnénk, és mintha a törvények valódiak lennének” – emlékezett vissza Pokorni. Kezdetben erős volt a PDSZ antikommunista irányultsága: azért is vették fel a nevükbe a “demokratikus” szót, hogy odaszúrjanak a rivális Pedagógusok Szakszervezetének.

De nemcsak a tanárok képviseletével, hanem az egész oktatással kezdeni akartak valamit, amely Horn szavai szerint egy lepusztult, kizsigerelt és kiút nélküli rendszer volt. “A túlórapénztől gyorsan eljutottunk a nagy, rendszerszintű kérdésekig” – mondta Pokorni, aztán felidézte, hogy a rendszerváltás első éveiben, még szakszervezeti vezetőként sokszor éjszakába nyúló tárgyalásokat folytatott az oktatási államtitkár irodájában. “Egyetlen kormány, sem a mienk, sem a tiétek” — fordult Hornhoz — “nem mutatott ilyen lelkesedést a demokratikus egyeztetések iránt. Belátták, hogy rosszul járnak vele”. 

Ilyen szintű egyeztetés azóta sincs: a Pedagógus Kar vezetői ugyan megkapják előre a javaslatokat, de Horváth szerint öt nap alatt képtelenség bármit véleményezni. “Nem tudok azzal dicsekedni, hogy eredménye lenne annak, amit mondunk”. A moderátor később fel is vetette, vajon ez miért nem vált ki nagyobb tiltakozást.

Pokorni szerint azért, mert az Orbán-kormány “tömegekben politizál és egy egyeztetési zsonglőr. Palkovics a mestere annak, hogyan kell egy sztrájkbizottságot kerekasztalokon keresztül lenyugtatni. Oktalanság számonkérni a kormányon demokráciát, mert ez a tömegdemokrácia kora, ez Trump kora. Mi nem ebben nőttünk fel, hanem egy elitista demokráciában, ahol

azt gondoltuk, hogy van a jó, meg van az igaz, és erről próbáltuk meggyőzni a választóinkat. Sem az SZDSZ-nek, sem a PDSZ-nek, sem nekem nem sikerült. Én nem beszélem a tömegek nyelvét, és nem is akarom megtanulni. Akik ma irányítják a társadalmat, zseniálisan, lenyűgözően, hátborzongatóan beszélnek. Mi pedig nem.

Évente tízezer gyerek megy a lecsóba

Radó szerint 2010 előtt hiába váltották egymást a kormányok, volt köztük valamiféle oktatási konszenzus. Példaként a kétszintű érettségit hozta fel, amiről 1997-ben döntött a Horn-kormány, a Fidesz békén hagyta, majd 2005-ben az MSZP-SZDSZ vezette be élesben. Ugyanígy mindenki egyetértett abban, hogy az iskola legyen az önkormányzatoké, a finanszírozás legyen normatív, és az érettségit adó képzések legyenek előtérben. (Erről a konszenzusról és a felborulásáról részletesen írtunk ebben a cikkben). 

Ebből aztán jó pár dolgot fenekestül felfordított a Fidesz, Radó szerint egyszerűen azért, mert “gonosz emberek kezdtek oktatáspolitikát csinálni”. Pokorni viszont nem lát “izzó gyűlöletet” lobogni a hatalomgyakorlók szemében, egyszerűen másban hisznek, mint a 2010 előtti vezetők, ráadásul jó néhány dolgot a mostani kormány is változatlanul hagyott, például az érettségi vagy a felvételi rendszerét. “Húsz éven át jöttek-mentek a kormányok, és nem történt kurzusváltás”.

A demokratikus keretek ismertek voltak, versengő világ volt, szemben a Kádár-korszak államelvű társadalmával, ami sokak számára vonzó. Ritka adomány volt nekünk, hogy átéltünk húsz olyan évet, amikor nem ez volt a meghatározó. Most viszont megint ez tűnik erősnek. Nem tudom, Európa ezen részén melyik az eredményes. Az más kérdés, hogy melyiket szereted.

VL20181128_8526
Fotó: Végh László

Horn is a Kádár-korszakhoz hasonlította a mostani időszakot. “Ugyanaz a világkép. Bezárkózó, önmagában létező, erős ország képe. Volt egy húszéves kísérletünk arra, hogy kiszabaduljunk. Mi úgy éltük meg, hogy sikerült, úgy éreztük, felszámoltuk a feudalizmust. Most mégis újjáépül, és ha valaki csinálna egy felmérést a pedagógusok körében, kiderülne, hogy a 120-140 ezer tanár közt nincs 25 ezer, és korábban sem volt, aki mást szeretne. A többi százezernek jó, ha megmondják, melyik tankönyvből tanítsanak. Egyszerűbb, ha eldöntik helyettük”.

“Nem gondolom, hogy a Fidesz szét akarja rombolni az oktatást, ők azt gondolják, hogy jók az elképzeléseik. Ez rosszabb, mintha gonoszak lennének, nem erről van szó” – mondta Horn, aki szerint akár előbb is eljöhetett volna az oktatás központosítása, ha az MSZP-nek lett volna hozzá elég ereje. “Lelki szemeim előtt látom a szoci politikusokat, akik otthon tapsolnak csendben. Ők is ezt akarták, és most mások megcsinálták”.

Pokorni szerint joggal lehet kritizálni a tankötelezettség 16 évre szállítását is, de erről nemcsak a mostani kormány tehet. “A pedagógusok nagy része sosem fogadta el, hogy 18 éves korukig kell bajlódniuk a cigány gyerekekkel. Vajon megtett mindent a Horn-kormány azért, hogy felkészítse a tanárokat erre a feladatra? Nem. És én sem tettem meg, ahogy Magyar Bálint sem. Aztán jött Hoffmann Rózsa, aki azt mondta, oké, akkor nem kell csinálnotok. Olyan feszültség volt, hogy ma a tanárok örülnek, amiért végre nem kell bajlódni velük”.

Látjuk, ennek micsoda ára van. Évente tízezer gyerek megy a lecsóba, mert nem tanul meg normálisan olvasni. Nem lesz munkájuk, és mi fogjuk eltartani őket. De ne felejtsük el a saját felelősségünket.

Nem szabadna becsukni az ajtót

A beszélgetés után felszólalt egy férfi a közönségből, aki állítása szerint húsz év után hagyta ott a tanári pályát. Arra volt kíváncsi, van-e bármilyen esélye arra, hogy még érdemes legyen visszatérni.

Radó és Horn úgy látják, legfeljebb apró szigeteket lehet találni, ahol még érdemes tanítani, többnyire az állami rendszeren kívül. Mendrey szerint, ha a mostani kormány marad, akkor nem lesz változás az oktatáspolitikában, de a béreket előbb-utóbb növelniük kell majd, “úgy elinflálódott az életpályás béremelés”.

“Utálom, hogy visszajött ez a mondás a Kádár-korból, hogy a tanár becsukja maga mögött az ajtót, és azt csinál, amit akar. Nem. Én mindig nyitott ajtónál tanítottam, és mindenkinek így kellene”.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!