A Fidesz zsinórban harmadszor kapott ki időközi választáson, két baloldali győzelem után most a Jobbik nyert. A párt történetében ez az első egyéni képviselői mandátum, Vona Gábor történelmi sikerről beszélt.
Jobbik jelöltje kapta a legtöbb szavazatot az adatok 99,13 százalékos feldolgozottsága alapján a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson – jelentette az MTI. Az eredmény még nem végleges, mert a különbség kisebb közte és a második helyen álló Fenyvesi Zoltán (Fidesz-KDNP) között, mint az abban a szavazókörben leadott és később megszámlálandó voksok száma, ahová a külképviseleti voksokat várják. Ezek azonban várhatóan már nem fognak érdemben változtatni az eredményen
A jobbikos Rig Lajos a szavazatok 35,27 százalékát szerezte meg. Fenyvesi Zoltánra a választópolgárok 34,38 százaléka, Pad Ferencre, az MSZP, a DK és a Magyar Szolidaritás Mozgalom közös jelöltjére 26,27 százaléka szavazott, Sallee Barbarát, az LMP jelöltjét 2,05 százalék támogatta, a többi jelölt 1 százaléknál kevesebb szavazatot kapott.
Ezzel a Jobbik története során először szerzett egyéni körzetben országgyűlési képviselői mandátumot. A Fidesz pedig a tavalyi választások óta a harmadik időközi választást bukta el: tavaly Újpesten, és idén Veszprémben sem tudtak győzni, mindkét helyen a baloldali jelölt nyert.
Pedig a tapolcai választás abban is különbözött az előző kettő időközi választástól, hogy ott részt vett a kampányban Orbán Viktor miniszterelnök is, aki múlt hét csütörtökön Ajkán és Tapolcán is kampányolt a Fideszes jelölt mellett. A szavazás után Orbán Viktor azt írta a Facebookon: „van olyan, hogy a kapufáról kifelé pattan a labda. Tisztelettel köszönöm a bennünket támogatók bizalmát. Köszönöm a munkát Fenyvesi Zoltánnak és az aktivistáknak. Sokat dolgoztak, szép munka volt.”
A Jobbik történelmi győzelmet lát
Történelmi győzelmet aratott a Jobbik, először tudott ugyanis olyan politikai párt országgyűlési egyéni mandátumot szerezni, amely „nem volt részese az elhazudott, elsikkasztott rendszerváltozásnak” – jelentette ki Vona Gábor vasárnap este Tapolcán. A Jobbik elnöke úgy fogalmazott: pártja megszerezte története első egyéni mandátumát, ráadásul a Dunántúlon, ezért „érdemes elgondolkodni azon, mi lehet Kelet-Magyarországon”.
Vona szerint a mostani győzelem legitimálta és megerősítette a „Jobbik azon néppárti politikáját” is, amit az elmúlt másfél évben tanúsított, s amelynek lényege, hogy a párt alapvető értékrendjének megőrzése mellett „higgadt, nyugodt, szakmai hangnemet” tanúsítva a társadalom legszélesebb rétegeit szólítja meg. „Tapolcán bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk megverni a Fideszt Kubatovostul, Orbánostul” – hangoztatta a pártelnök.
Világossá kell tennie mától a Fidesznek, hogy hol áll – jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnap este. Tóbiás József szerint mostantól kezdve új helyzet van a politikában. Szerinte a Fidesznek világossá kell tennie, hogy a demokratikus oldalon áll-e, „ott, ahol vannak versengések, vannak viták, sőt konfliktusok, de nem kérdőjeleződik meg az európai értékek iránti elkötelezettség, az emberi élet és értékek tisztelete”, ahol, ha nem határolódik el „olyan képviselőjelöltektől, képviselőktől, akik ma is az Országgyűlésben ülnek és nyíltan zsidóellenes, cigányellenes mondatokat mondanak”, akkor már nem formálja a jövőt.
Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke szerint az eredmények alapján egyértelműen megállapítható, hogy „a Fidesz és Orbán Viktor modellje, a centrális erőtér megbukott”. „Hol jobbról, hol balról, de megverik” – mondta, hozzátéve, hogy a Fidesz elvesztette azt a képességét, hogy nyerni tudjon egyéni választókerületben. Azt mondta, bíztak benne, hogy a demokraták tudnak nyerni a választáson, de látható, hogy „a maffiakormány működése” egyre inkább előtérbe hozza a „szélsőséges érzeteket, azt az érzést, hogy ezt a kormányt márpedig mindenképpen el kell zavarni”.
Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kellett időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.