Keresés

A feladat: nem éhen halni

Két órára egy szegény borsodi család helyzetébe képzelhetjük magunkat, ha részt veszünk a Szociopoly társasjáték alapján rendezett színházi darabban. A feladat nagyon egyszerű: úgy kell gazdálkodni a családi kasszával, hogy a hónap végére ne haljunk éhen, és ne halmozzunk fel adósságot. A mindennapokat a szűkös költségvetésen kívül tovább nehezíti a falu polgármestere, aki ahol tud, visszaél a hatalmával, a szegényeket zsaroló uzsorás, és a kicsinyes bosszúból hitelt többé nem adó boltos.

Egy tetszőleges borsodi faluban járunk. A többség szegény, a mindennapjait az foglalja le, hogy próbál nem éhen halni és kijönni a havi pénzéből. Rajtuk kívül szintén ebben a faluban él az a néhány ember, akinek szinte korlátlan hatalma van a többség felett. A polgármester, a boltos, a tanárnő, az uzsorás, vagy a védőnő. A szegények mindennapjai, jövője függ tőlük, attól, hogy éppen milyen kedvük van, mit diktál az érdekük. Tőlük függ, hogy lesz-e munka a faluban, azt ki kapja meg, vásárolhatnak-e a boltban, vagy maguk nevelhetik-e a saját gyereküket.

A falu azért képzeletbeli, mert valójában egy második kerületi közösségi ház egyik termében ülünk. Nagyjából harminc vadidegen ember, akik egy színházi előadásra jöttek, de már a terembe lépve kiderül, hogy ez nem arról fog szólni, hogy mindenki csendben ül és nézi, mi történik a színpadon. Mert nincs is színpad, a nézők négy csoportra vannak osztva, székeikkel körbeülnek egy földre terített társasjátékot. Ez a Szociopoly nevű társasjáték, az előadás pedig a játék mintájára felépített interaktív produkció, amit a Szputnyik Hajózási Társaság Mentőcsónak Egysége és a Gyerekesély Egyesület közösen hívott életre.

IMG_4012
Fotó: Páldi András

A történet egy észak-magyarországi kistelepülésen játszódik. Szereplői a településen élő emberek: a falu elitje, és a faluban élő, többségében szegény emberek, akik közül néhányat színészek alakítanak, de a falu lakóinak többségét a nézők személyesítik meg, akik családokat alakítanak. A darab négy hetet játszik végig, a résztvevőknek egyetlen feladata van: meg kell élniük a játék adta keretek között. Két gyereket nevelnek, munkanélküliek, esetleg közmunkára vagy alkalmi munkára számíthatnak, de minden héten be kell vásárolniuk, ki kellene fizetniük a lakásuk rezsijét, és a felmerülő más kiadásaikat is. A játék elején megkapják az összes olyan segélyt, támogatást, amihez ma Magyarországon egy ilyen család hozzájuthat. Hogy éppen milyen szituációba kerül a néző, azt mindig a szerencse dönti el.

A játékot az nyeri, akinek a hónap végén a legtöbb pénze marad, a gyakorlatban ez inkább azt jelenti, hogy aki a legkevesebb adóságot halmozza fel. Adósságot jelent a játékban, ha például nem fizetjük be a rezsi csekket, ha tartozunk az uzsorásnak, vagy a boltosnak. Vannak fix havi kiadások, ez minden családnak ugyanannyi: a rezsi havi harmincezer forint, az étel 75 és 88 ezer forint között van, attól függően, hogy a hó elején vásárolunk be egyszerre mindent Miskolcon a hipermarketben, vagy minden hétfőn a helyi kisboltban. A bevételek aszerint változnak, hogy csak segélyből él-e a család, közmunkát vagy alkalmi munkát vállal-e.

 

IMG_4111
Fotó: Páldi András

A családok minden döntést közösen hoznak meg, a játék elején mindjárt azt, hogy jelentkeznek-e a közmunkára a polgármesternél. A játék két órája alatt sok volt a nevetés, először mindenkinek fura volt ez a szituáció, hogy nyolc-tíz másik, akkor megismert emberrel hirtelen arról kell beszélgetni, hogy vegyünk-e a gyereknek ötezerért tápszert. A legtöbb jelenet azonban a nevetés ellenére inkább rossz szájízt hagyott az emberben. Mert mindenki tudta, – vagy ha nem, akkor  az előadás ceremóniamestere, Bass László szociológus, kutató felhívta rá a figyelmet – , hogy amit a színészek éppen eljátszanak, az a valóságban is pont ugyanúgy működik a kis településeken. A lekezelő stílus, ahogy a boltos odaszól, miközben felírja a heti bevásárlás összegét, hogy “jó étvágyat a krumplihoz”, vagy “látom, ezen e héten sem esznek mást, mint tésztát tésztával”. De ugyanilyen szívszorító, amikor azon gúnyolódik, hogy a boltjába betérő asszony a három gyerekének összesen egy csokit tud venni. “Majd háromba vágom nekik” – védekezik a nő, mintha muszáj lenne megmagyaráznia a döntését. A boltos egészen addig megy a megalázásban, hogy nem engedi meg neki, hogy hitelre vegyen két csomag kólaport és egy kávét.

De nem kevésbé nyomasztó végignézni annak fiatal férfinak a nyűglődését, aki hiába próbál közmunkát kapni a polgármestertől, vagy alkalmit a helyi vállalkozótól, folyamatosan kiabálást, lekezelést és megalázást kap válaszként. Az egyik jelenetben a teljes anyagi kilátástalanságban élő férfi a kocsmában egyik whiskyre hívja meg a másik után a polgármestert, ezzel próbálva jó kapcsolatot kialakítani vele. De ez a módszer sem jár sikerrel, a vége pedig az, hogy közel hatezer forintos tartozással hagyja el a kocsmát.

IMG_4166

 

Önmagában is nehéz ennyi pénzből kijönni egy egész hónapban, de a játék tele van olyan váratlan élethelyzetekkel, amik a legtöbb esetben súlyos anyagi kiadással is járnak. Ilyen például, hogy a gyereknek szemüveget kell venni, az apa nem a zebrán ment át, ezért a rendőr kilencezer forintra büntette, tetvesek lettek a tanulók az osztályban, a tetűirtó pedig háromezer forint családonként. A váratlan kiadásoknál csak egy rémisztőbb van, azok a következmények, amiket a nem fizetés von maga után.

A játék egésze alatt érezhető volt, hogy a legszegényebbeknek gyakorlatilag semmi beleszólásuk nincs a saját életükbe, mindig mások, és az éppen aktuális körülmények határoznák meg, hogy mi lesz velük. Ez a készítők szerint valóságban is így működik a legtöbb szegény telepen. Azokból az emberekből, akiktől a segítséget kellene várniuk, lassan az ellenségeik lesznek. A polgármester, az orvos és a tanárnő sem értük, hanem ellenük van. Az egész játékban két szimpatikus figura volt: a szerencsétlen fiatalember, aki soha nem kap munkát, majd végül öngyilkos lesz. A másik a postáskisasszony, aki kedves a szegényekkel és jóindulatú, megérti, ha valaki nem fizeti be csekket. Ő azonban nagy valószínűség súlyos mentális zavarokkal küzd, mert folyamatosan arról beszélt, hogy egy chipet ültettek bele, és ennek segítségével figyelik.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!